MENÜ
Zora Kilbone írónő hivatalos oldala
Kezdő, ismeretlen írónő vagyok, akinek még nem jelent meg könyve, de készülőben van és szeretném tudni, hogy fogadná a nagy közönség.

15. fejezet – Holtak városa

 

Ez egy váratlan fejlemény. Csak álltam ott és meredtem magam elé. Mit tegyek? Hozzám beszélt? Honnan tudja, hogy itt vagyok? Igyekeztem láthatatlan maradni, de ennek a nőnek valahogy még is feltűntem. Miért? Próbáltam elvegyülni a tömegben, de akár merre mentem, az mindig szétnyílt előttem.

 

−Nem kell félned! – mosolyogva, kedvesen beszélt hozzám. Nem ide illő, az biztos. Túlságosan szép ezekhez a csúfságos lényekhez képest. Bár, senkit nem lehet megítélni külső alapján. Attól, mert szép valaki, még belül lehet romlott, az meg, aki kívülről nem valami bizalomgerjesztő, belülről nem feltétlenül rossz. Most vagyok csak igazán pácban. Ki tudja, mit akarnak ezek tőlem. És még mindig nem tudom, hol vagyok, hogyan juthatnék ki innen. – Kérlek, jöjj közelebb! – segítséget remélve néztem körbe. Bár, nem tudom, kitől várhatnék segítséget ezen a helyen. Minden szem rám szegeződött. Nem akartam felbőszíteni ezeket a fura lényeket, ezért jobbnak láttam megindulni. Elindultam a tömeg által kreált úton, míg ők, visszazáródtak mögöttem, de egyikük sem ért hozzám. Mintha ők félnének tőlem. Vajon lehetséges ez? Lassan haladtam. Nem akartam elsietni a dolgokat, meg, közben próbáltam kigondolni, mi módon mászhatnék ki ebből a helyzetből. Nem igazán találtam módot erre, mindenfelől körbe voltam véve. A dobogóhoz érve, ismét haboztam, de úgy határozta, ennél már úgy se lehet rosszabb. A bűz, teljesen beleivódott a ruhámba. Már saját magamtól is rosszul voltam. Felléptem az emelvényre és a fehérruhás szépséggel találtam szemben magam. – Mint már az előbb említettem, nem kell félned! Itt senki sem bánthat. – szavai megleptek, de még is úgy érzem, igazat mond. Itt az ideje feltennem a kérdéseimet.


−Mi ez a hely, hol vagyok? – ez a legfontosabb. Így talán a többi is értelmet nyer majd.


−Ez itt a Holtak városa. – még a lélegzetem is elakadt e szavak hallatán. Semmi sem nyert értelmet, sőt, csak még jobban homályba veszett minden.


−Ugye ez most csak valami vicc? – elkezdtem hátrálni.


−Nem, nem az. De ne ijedj meg! – hogy mondhat olyat, hogy ne ijedjek meg, mikor ilyen őrültségeket beszél. – Hamarosan, mindenre fény derül.


−Ez csak álom. Biztosan álmodom. – próbáltam meggyőzni magamat. Még a karomba is belecsíptem, hogy ébredjek végre fel. – Aú! – de csak azt értem el vele, hogy elkezdett az egész karom sajogni.


−Álomnak se mondható. Nézz csak körbe! Milyen sok furcsa lény. – ezt mondania sem kellett volna, anélkül is látom. – Mióta részese lettél egy nem mindennapi világnak, te is tudod, hogy sok olyan világ létezhet az emberi világon kívül, amiről fogalmatok sincs. Hát ez is egy olyan. – még mindig nem tértem magamhoz. Nem is tudom, hogy a rémülettől, vagy az ámulattól.


−Hogy kerültem ide? Meghaltam? – a válasz egy éles nevetés volt.


−De hogy is. Ilyesmiről szó sincs. – a mosoly az arcáról nem tűnt el, mintha a Holtak városában nem a halál lenne a természetes.


−Akkor kérlek, mondd el, miről van szó! – ismét közelebb mentem hozzá. Csak a mi hangunkat lehetett hallani. Azon kívül se egy pisszenést, se egy lélegzetvételt.


−Szíves örömest elmondom. Kövess! – lelépett a kör alakú emelvényről. A tömeg újra szétnyílt, utat engedve nekünk. Én meg követtem őt. Úgy érzem, bízhatok benne. A halottak, akik ezek szerint azok voltak, összezáródtak mögöttünk, de amúgy nem mozdultak helyükről. – Látod ezeket a házakat? – bólintottam – Itt olyanok laknak, akik nem akarnak, vagy nem léphetnek a Holtak Kapuján. Ezt mindig a kapu őrzője dönti el. Ő az egyetlen, aki ki tudja nyitni a kaput. Rajta kívül senki sem képes erre. Azok pedig, akik itt maradnak, az ő szolgái lesznek és a helyes irányba terelgetik az eltévedt lelkeket. – ez annyira fura. Persze nem kellene meglepődnöm, hisz ha létezhet a varázsvilág, akkor miért ne létezhetne a Holtak városa. Csak nem értem, miért pont velem történik ez a sok természetfeletti dolog.


−De ennek, mi köze hozzám? – vetettem közbe, mert jó lenne, ha mielőbb rá térne a lényegre. De nem is figyelt arra, amit mondok.


−Ezerévente csak egy ilyen ember születik, aki képes ilyesmire. Ez az ember pedig, te vagy. Te vagy a Holtak Kapujának őrzője. – megálltam. Ő is megállt és felém fordult.


−Biztos tévedsz. Az nem lehet. Az én sorsom más. – készültem, hogy elfutok, de a kíváncsiság ott tartott.


−Ó, tisztában vagyok a küldetéseddel, de a kettő egymás részét képezi és nem elválaszthatók.


−Ezt, hogy érted? – bizalmatlanul néztem rá. Kezdeti bizalmam megingott iránta. Mi van, ha csapda az egész. Újra elindult és én ismét követtem, magam sem tudom miért.


−Ahhoz, hogy győzhess, szükséged van a kapu őrzőjének az erejére. Ha valóban te vagy a kiválasztott, hamarosan a birtokába fogsz jutni ezeknek a képességeknek.


−De hát nekem vannak képességeim. – próbáltam elhárítani a feltételezést, pedig már egy ideje nem mutatkoztak.


−Azok csak azért voltak jelen, hogy megvédjenek addig, amíg az igazi örökséged birtokába nem jutsz, illetve míg nincs, aki megvédjen az idő elérkezéséig.


−Amióta Alex velem van, azóta nem nagyon jöttek elő. – mondtam ki hangosan.


−Ezt nem is csodálom. Nincs már rájuk szükséged. – egyre jobban összezavarodtam.


−Erről nem kéne neki is tudnia? – lehet ez az egész Agaron műve. Nem tudom higgyek-e neki.


−Vannak dolgok, amikre magatoktól kell rá jönnötök. És a vezetői őt sem avatták be mindenbe, így nem is tudhat mindent. – hihetőnek hangzik, hisz már sok olyan dolgot tapasztaltunk, amiről Alexet sem tájékoztatták.


−De, ha én vagyok a kapu őrzője, akkor nem kell itt maradnom, hogy kiválasszam és beengedjem a halottakat? Na és eddig, akkor nem volt senki, aki őrizte? – igen. Ez egy újabb érdekes dolog. – Csak mert én nem tudok itt maradni, hisz a harc otthon vár rám és a barátaim mellett a helyem. – na ne, akkor inkább nem kellenek az erők a harchoz. Majd megoldjuk máshogy.


−Ezt a szerepet, eddig én töltöttem be, arra árva, megjelenjen a kiválasztott és átadhassam neki, az őt megillető jogokat. Én nem mozdulhattam, mert nem tudtam pontosan, mikor érkezik a kapu őrzője. Így mindig itt kellett lennem. Mondanom se kell elég nyomasztó volt, hogy nem hagyhattam el ezt a helyett. De nemsokára itt az idő és kiderül, tényleg te vagy-e akire oly régóta várok. – közben visszaértünk a dobogóhoz és ismét felléptünk rá. Ez a sok információ hirtelen jött és fogalmam sincs hova tegyem. – Az igazi őrzőnek nem kell állandóan itt lennie. Azért vannak itt a szolgái, ezért létezik a Holtak városa. Szabadon tud járni-kelni a két világ között.


−De azt mondtad a kaput csak ő tudja kinyitni. Ha nincs itt, ezt akkor hogyan csinálja? – igyekszem feldolgozni a hallottakat és még többet megtudni, amíg lehet.


−A Holtak Kapuját nem kell minden halott érkezésekor kinyitni. Ráadásul nem mindenki ide érkezik. Van, aki a mennybe, van, aki a pokolba. Így nem érkeznek gyorsan, pláne nem sokan. A szolgák összeterelik őket ide, vagy esetleg az itt látható házakban helyezik el őket és, ha jó sokan gyűltek össze, a kaput csak akkor kell kinyitni. Ez bele telhet napokba, hetekbe, hónapokba, sőt még évekbe is. Teljes bizonyossággal soha sem lehet tudni mennyi időbe telhet. De az őrző ráér, akkor belépni a Holtak városába és megnyitni a kaput.


−És honnan tudja, mikor van itt az idő? – lehet, hogy ez ostoba kérdés, mert biztos az is egy képessége lehet, hogy tudja.


−A kinevezett szolga értesíti. Az őrzőn kívül, még ő tud vándorolni a két világ között, de csak abban az esetben, ha szüksége van a gazdájára. Egyébként, ő sem hagyhatja el a várost.


−Értem. Azt hiszem kezdem felfogni ezt az egészet. De még mindig hihetetlen, hogy mindez én lennék.


−Még egy fontos dolog. – ez nem hangzik túl jól. – Agaron azért akar téged annyira, mert ha te vagy a kiválasztott, akkor csak te tudod kinyitni a kaput és ő megakar szerezni magának, hogy ezáltal megszerezhesse a holtak fölött a hatalmat és a holtak seregével letarolhassa az egész világot és egyedüli uralkodóként uralkodhasson minden lény fölött. Ezért nem is választható el egymástól ez a két dolog. – mintha megvilágosodtam volna. Szóval Agaron, ezért próbálkozott már most megfélemlíteni és a maga oldalára állítani, mert még nem voltam az igazi erőm birtokában, így pedig sebezhetőnek vélt, aki egy kis megfélemlítéstől pánikba esik és feladja. De ebbe Alexet, miért nem avatták be? Joga lett volna tudnia, miért van kitéve ekkor veszélynek. – Alexen kívül senkiben sem bízhatsz meg. Ezt jó jegyezd meg! Ő az egyetlen, aki mindenre képes lenne érted, de egyelőre még neki sem mondhatod el ezt az egészet.


−De, ha használnom kell az új erőimet, akkor gyanakodni fog. És soha nem fogja megbocsájtani, amiért nem voltam őszinte hozzá. – ettől félek leginkább. Még soha semmit nem titkoltam előtte. Nem tudom menni fog-e. Nem akarom elveszíteni. Ő az egyetlen, aki még a szüleimnél is fontosabb nekem. Nem tudom mikor és miért lett az, de így van.


−Sajnos kockáztatnod kell. Alexnek is jelennek meg olyan képességei, amikről eddig nem tudott. Nem? – megint csak bólintottam. – Te is erre foghatod majd. Csak ne felejts el meglepődni. – az nem lesz nehéz, mivel pontosan még nem tudom milyen erőim lesznek.


−Értem. – fellépésem határozott lett. Most már tudom, hogy minden rajtam múlik. Ha én elbukom, akkor vége az egész világnak. De legalább sokkal erősebb erőim lesznek, amivel valóban képes leszek harcolni, ha kell. Már kezdtem azt hinni a Tanács tévedett velem kapcsolatban, hisz még azok az erőim is eltűntek, amik eddig voltak. Úgy pedig teljesen védtelen lettem Agaronnal szemben. Bármikor kihasználhatta volna a helyzetet. Vele szemben, Alex nem tudott volna egyedül megvédeni. Azt meg nem viseltem volna el, ha miattam valami baja esett volna. De ezeknek a félelmeknek véget vetett az, amit megtudtam.


−Azt is tudnod kell, hogy az új képességeid birtokában, ami minden őrzőnél más, így még nem lehet tudni nálad mi lesz, ezt majd magadnak kell kitapasztalnod, a régieket is újra előfogod tudni hívni, amikor csak akarod. – ez az új információ tök jól jön a gyakorlásokhoz. Végre nem fogom semmire kellőnek érezni magam. Meg nem fenyeget a lelepleződés sem, bár nem szívesen titkolózom Alex előtt, de így legalább lesz értelme a gyakorlásnak. Csak még azt nem tudom, mivel fogom megmagyarázni a hirtelen visszatérésüket. Talán nem is kell majd. Remélhetőleg addig se tűnik fel senkinek a változás. – Itt az idő. – az emelvényen megjelent egy kör.


−Még a nevedet sem tudom. – jutott eszembe. Nem volt még alkalmam megkérdezni.


−Summer vagyok. – szép név, mint ő maga. – Továbbra is számíthatsz rám. Csak hívnod kell, de csak halaszthatatlan esetekben, és csak itt a városban tudsz elérni.


−Mindent köszönök Summer! – nagyon hálás vagyok neki, amiért ilyen részletesen elmagyarázott mindent. Már a rémületem is elmúlt az új helyzettől. Beállított a megjelent kör közepébe.


−Utoljára még valami! – figyelmesen tekintettem rá. – Amint megkaptad erőidet, azonnal visszatérsz a te világodba, mintha mi se történt volna. Ha te vagy a kiválasztott, a jel ott lesz az alkarodon, ami az őrző jelképe és egy nyaklánc lesz a nyakadban ugyanazzal a jellel, ezzel igazolva, ki is vagy te valójában. A nyaklánc azonban kulcs is egyben. Nagyon vigyázz rá. A számodra ezek lesznek a bizonyítékok, hogy itt jártál. – nagyon sok mindnet megtudtam Summertől, amire nem is számítottam, de azt még mindig nem, mi fog várni rám. Vajon képes leszek felülkerekedni a gonoszon? Míg ezen törtem a fejemet, egy hosszú fénycsóva, föntről lefelé haladva megvilágított, majd néhány perc múlva újra elsötétült minden, mint mikor ide kerültem. Csak most azt éreztem, zuhanok.

 

 

 

14. fejezet – Mi ez a hely?

 

Mikor magamhoz tértem, teljes sötétség vett körbe.

−Alex! – hang alig jött ki a torkomon, de elég erős volt ahhoz, ha bárki is van itt, akkor meghallja. Válasz azonban nem jött. Mi történhetett? Próbáltam kitapogatni, hol vagyok. Hirtelen ugrottam fel. Nem ágyon feküdtem, hanem valami hideg kövezeten. Igyekeztem eljutni a falig, már amennyire ez vaksötétségben lehetséges, hogy aztán annak mentén megtalálhassam a kivezető utat. Mert azt már ennyiből is tudtam, ez nem a szobám. De akkor, hol vagyok? A kezem hozzáért egy hideg, nedves valamihez, amit én a falnak gondoltam. Mivel annak mentén haladva továbbra is éreztem a kezem alatt, nem adtam fel a reményt, hogy azt követve, talán rá akadok egy ajtóra is. De minél tovább haladtam, annál jobban kezdtem kétségbeesni. Majd, egyszer csak, valami kilincsformájú tárgyat éreztem a kezemben. Azonnal lenyomtam, hogy mihamarabb megláthassam a világosságot és érezhessem a friss levegőt. Azt már mondanom sem kell, nem az fogadott, amire számítottam. Igaz, jóval világosabb volt, mint odabent, de a napfény által beragyogott tájhoz egyáltalán nem hasonlított. Az egész helyet szürkeség ölelte át. Az épületek elhagyatottak, és a szag, ami terjeng, semmihez sem hasonlítható. Tisztára, mint egy szellemváros, vagy a tévében oly sokszor látott kihalt vadnyugat. Hogy pontosan melyik, azt nem tudom. Talán egy kicsit mindkettő. Az egyszer biztos, hogy sehol egy lélek.

−Alex! – kiáltottam el magam erőteljesebben. Teljes mértékig visszatért a hangom, bár a rémület csak most kezdett eluralkodni rajtam. Azért elindultam előre, hátha akad még is valaki, akitől megkérdezhetem, mi folyik itt. A hely, mindenhol teljesen egyformának tűnt. Mintha nem is haladnék előre. De haladok, ezt pedig onnan tudom, hogy a házak el-eltünedeznek, majd újabbak jelennek meg. A házak fából készült, kétszintes épületek. Mindnek van korláttal védett erkélye.

−Úristen! – rémület fogott el. Szerettem volna elszaladni. Az ablakokban árnyakat láttam suhanni. Csak egy pillanatra tűntek fel, aztán ismét köddé váltak. De ez elég volt ahhoz, hogy az a kevéske lelki erőm is elhagyjon, ami eddig volt. Csak álltam egy helyben és nem tudtam mihez kezdjek. Hogy jutok ki innen? Mi ez a hely egyáltalán? Hogy kerültem ide és Alex miért nincs itt, hogy megvédjen? Kérdések ezrei merültek fel bennem. A könnyeim elkezdtek végig folyni az arcomon. Erősnek kell lennem. Lehet, hogy ez csak egy próba. Ha ettől a helytől így megijedek, mi lesz, ha Agaronnal kell szembenéznem. Próbáltam összeszedni a bátorságomat. Ekkor egy lidérces lény haladt át előttem. Tetőtől-talpig fekete csuklya fedte. Az arcát nem láttam, de lehet jobb is. Majd őt még követte néhány, hasonló lény. Szerencsére nem figyeltek fel rám, én pedig türelmesen, heves szívdobogással vártam, hogy végre eltűnjenek. Mikor ez megtörtént, gyorsan elslisszoltam. Bár nem tudtam merre menjek, eszeveszetten rohantam, míg az egyik sarkon be nem fordultam és az egyik ház mögött meg nem álltam kicsit kifújni magamat. Felnéztem az égre. Két égitest látszott rajta. Az egyik a naphoz, a másik a holdhoz hasonlított. Mind a kettő sötétszürke. Maga az égbolt pedig egészen világosszürke, de se nem kék, se nem fehér. Szóval egyáltalán nem olyan, mint otthon. Valaki megfogta a vállam. Ijedtemben ledermedtem. Lassan erőt gyűjtöttem és megfordultam. Egy nagy orrú, oszló arcú teremtmény állt előttem. Fejét és testét, szintén csuklya fedte, de nem fekete, hanem szürke és az arcát is jól láthattam. Olyan közel állt hozzám, hogy levegőt venni se mertem. De nem bírtam sokáig.

−Á! – felkiáltottam, majd megfordulva elrohantam. Nem igyekezett utánam. Még jobban feltörtek belőlem a könnyeim. Patakokban folytak végig az arcomon. Megállás nélkül rázott a zokogás. Ettől nem is bírtam tovább futni. Leguggoltam és a kezembe temettem az arcom. Úgy pityeregtem tovább. Haza akarok menni. De ez az állapot nem tartott túl sokáig. Hangokat hallottam. Gyorsan felnéztem, egy másodpercbe se tellett, de már talpon is voltam. Mindenfelől csuklyás alakok közeledtek felém, teljesen körbe véve. Mindnek rothadó arca volt és az a szag, ami a sötét épületből kilépve megcsapott, még jobban érezhetővé vált. Elviselhetetlenül csavarta az orromat. Körbe jártattam tekintetem valami menekülő útvonalat keresve. De olyan szorosan tapadtak egymáshoz, sehol sem láttam rést köztük. Egyre csak közeledtek, én meg még inkább kezdtem kétségbeesni. Mi a fene folyik itt? Mit akarnak ezek tőlem? Ez csak biztos próba lehet. Ismételgettem magamban. De akkor Alex miért nincs itt? Arról volt szó, ő is velem fog harcolni. Akkor neki, miért nem kell részt vennie ezen a próbán? Talán, mert már tudja használni az erejét, akkor amikor arra szükség van. Elmélkedtem ezen, míg a veszély egyre csak közeledett. Erősnek kell lennem. Majd én megmutatom, hogy nem vagyok gyenge. Igen is erős vagyok és bárkit legyőzők, aki bántani akar. Igen ám! Csak ahhoz nem ártana tudni végre, hogyan lehet előhívni a képességeimet. Most aztán igazán szükségem lenne rájuk. Csak az eddigi gyakorlások alkalmával még egyszer sem sikerült szántszándékkal használnom őket. Az utolsó időkben, már véletlenül sem. Most mihez kezdjek? Már csak pár centi választotta el őket tőlem. Ekkor egyszerre megálltak, majd elnyelte őket a semmi. Megkönnyebbültem, de abban biztos voltam, nem én csináltam ezt. Azonnal újra futásnak eredtem, ami szintúgy nem tartott túl sokáig. Valaminek neki ütköztem, aminek következtében a földre huppantam. Rendesen megfájdult a fenekem, de most ez a legkisebb gondom. Már meg se mertem nézni kicsoda, vagy micsoda lehet az úttorlaszom. A kíváncsiság, azonban legyőzött és rá emeltem tekintetem. Egy bikafejű egyén nézett le rám, elég morcosan.

−Nem! – több se kellett nekem, talpra pattantattam és elkezdtem visszafelé szaladni. Ismét bemenekültem egy kihaltnak látszó sikátorba (két ház közötti kis terület), hogy kifújjam magam. Ettől a sok futástól egyre fáradtabb vagyok, fogytán az erőm. És még mindig nem találtam megoldást erre az egészre. Főleg, mivel azt se tudom, hol vagyok, egyáltalán, hogy kerültem ide. Leültem, neki támaszkodva a ház falának. Muszáj egy kicsit gondolkodnom, ahhoz pedig nyugalomra van szükségem, de itt ki tudja meddig tarthat. Az egyik ok, a bátorságom erősítése lehet, ha harc közben szembe kerülök ilyen lényekkel, ne ijedjek meg, ne futamodjak meg. Mert ki tudja, milyen lényekből fog állni Agaron serege. Habár Alex szerint, értem személyesen ő fog eljönni, ha eljön az idő, addig viszont néhány, Alexhez hasonló zsoldosát fogja majd ellenünk küldeni, felmérni az erőnket, leginkább az enyémet. Igen. Csak ez lehet az oka itt tartózkodásomnak. Nem lehetek biztos benne, azonban egyelőre nincs jobb ötletem. Ekkor véget is ért a nyugalom. A falhoz lapulva várakoztam. Egy normális külsejű nő haladt el előttem, a földhöz nem érintve a lábát. Gyorsan kellett döntenem. Talán itt a lehetőség megtudni, mi folyik itt. Utána eredtem. Egy gyülekező helyre vezetett, ahol sok hozzá hasonló és más furcsa lények is voltak. Úgy néztek ki, mint akik várnak valamire. Mind, egy irányba figyeltek. A tömeg előtt egy fából készült, kör alakú, óriási dobogó állt, ahogy ki tudtam venni. Rajta pedig egy fehérruhás, szőke hajú, természetellenesen nem ide való nő állt. A sokaság őt nézte, várva, hogy végre megszólaljon.

−Isten hozott köztünk! – tárta felém a karjait. A tömeg szétnyílt előttem, nekem pedig még inkább fogalmam se volt arról, mi ez az egész és mihez kezdjek.

 

 

13. fejezet – Ez rémisztően furcsa

 

Még most se fogtam fel igazán azt, ami történt. Pedig már hazafelé tartottunk és végre Alex is mellettem van.  Olyan gyorsan történtek az események. A helyzet teljesen kilátástalannak tűnt. És akkor a semmiből előbukkant azaz idegen. Honnan tűnhetett fel? Miért segített? Mi ez már megint? Eddig Alex volt az egyetlen, aki védelmezett, igaz ez is meglepett az elején. De ennek legalább tudom az okát. De ő miért tette? Azon már nem lepődöm meg, hogy Alex itt van velem és a legapróbb incidenstől is próbál megvédeni, vigyáz rám, de soha se gondoltam, hogy lesz még valaki, ha csak egyszer is, de segíteni fog nekem. Ráadásul minden bizonnyal úgy, hogy neki semmi köze sincs és semmit se tud a körülöttem zajló eseményekről. Igen, hiszen azt mondta új az iskolában. Talán ő sincs tisztában a szabályokkal. Állj! Állj! De hisz Alexről is ezt hittem és aztán kiderült mennyire tévedek. Nem szabad addig következtetést levonnom, míg nem tudom ki ez, mit akar. Az ő karjaiban is megnyugtató volt, de még se annyira, mint Alexéban. Ezért, mikor ő megjelent és Arno karjaiból a sajátjába húzott, csak akkor kezdtem igazán megnyugodni. Alex kicsit ellenséges volt vele azt észrevettem. Biztos rettentően megijedt, meg aggódott is. Szerencsére nem történt semmi Arnonak köszönhetően. Még egyszer meg kell majd köszönnöm neki, kissé jobb állapotban is. Az azonban rejtély előttem, hogyan került oda Alex? Máshol volt órája és nem épp a közelben.  Azt mondta hallotta, ahogy hívom. De ez lehetetlen. Túlságosan messze volt. Nem hallhatta, ahogy a nevét kiabálom.

- Alex! – bújtam ki az öleléséből és szembefordulva vele, neki szegeztem a kérdést, ami leginkább foglalkoztatott. – Hogy kerültél oda, amikor máshol volt órád? Honnan tudtad, baj van? Nem értem. – meredten nézett rám, mint aki nem érti mit is kérdezek tőle. Lehajtotta a fejét, ismét karjaiba vont, így haladtunk tovább. Azt hittem nem akar válaszolni.

- Igazság szerint, nem tudom. – jelentette ki. Meglepetten néztem rá. Steph csak csendben jött mellettünk. Az utóbbi időben állandóan ezt csinálja. Már azt is nagyon szeretnám tudni mi van vele, de nekem is meg van a saját próblémám. Meg megkérdezni se merem. Ha akarja, majd elmondja. Lehet csak én látok már mindenhol rémeket.

- Hogy érted, hogy nem tudod? – tértem vissza legfőbb kíváncsiságom tárgyához. – Csak történt valami? – a meglepettség nem tűnt el az arcomról.

- Persze. – válaszolta kissé ingerülten. Ettől döbbentem meg csak igazán. Erre még barátnőm is felkapta a fejét. – Sajnálom. – szabadkozott gyorsan. Még soha nem emelte fel a hangját velem szemben. Talán valami baj van? Mint ilyenkor mindig, ha a szokottnál jobban elkap a pánik, rémes képek jelentek meg előttem. Saját magamat láttam holtan bár nem tudom, ennek mi köze lehetne a jelenleg futó témánkhoz. Gyorsan el is hessegettem őket. Ugyan már!  Csak biztos feszült a történtek miatt. Még jobban magához ölelt. El is szállt minden félelmem. – Csak tényleg nem tudom. mi történt. Magam se értem ezt az egészet. – kezdett bele a mesélésbe, mikor végre nem vágtam közbe idióta kérdésekkel. – Nyugodtan ültem az osztályteremben belemerülve gondolataimba. Persze jó nagy túlzás, túlzás, hogy nyugodtan, mert sokkal nyugtalanabb voltam, mint eddig bármikor, amikor el kellett válnunk. – hatásszünet. Legalábbis gondolom. Egyre nőtt az érdeklődésem. – Akkor nem tudtam mitől. Most azonban azt hiszem megérezte, hogy valami történni fog, ezért voltam idegesebb a szokásosnál. De mivel fogalmam se volt, hogy ilyesmi lehet az oka, tenni se tudtam ellene. Szóval gondolatomba merülve ülök a helyemen. Egyszer csak meghallok egy hangot. Egy hangot, aki a nevemet kiabálja segítséget kérve. – elakadt a lélegzetem. – Körbe néztem. A teremben semmi különös nem történt. Senki sem kiabált. Mindenki nyugton volt. Gondoltam, biztos csak hallucinálok. Aztán újra meghallotta a nevemet még kétségbeesettebben. Ekkor hirtelen ért a felismerés, hogy a te hangod hallom. Tudtam, hogy bajban vagy. Azonnal rohantam segíteni. – ennyi volt a magyarázata. Szóhoz se jutottam a hallottaktól. Ez már megint, mit jelenthet? Egyre több megmagyarázhatatlan dolog van a kettőnk kapcsolatában. Olyan dolgok, amik még erősebben kötnek össze minket. Akkor miért ragaszkodunk ennyire egymáshoz? Ez nem lehet elvárt, a feladattal járó kötelező és állandó dolog. – Fogalmam se volt, hogy ilyesmire is képes vagyok. Még soha, senkivel kapcsolatban nem tapasztaltam ilyet. Ezek szerint nem is kell mindig veled lennem, mert elég csak kiáltanod, ha baj van, mert azonnal meghallom és a segítségedre sietek. Fura ez az egész.

- Nekem mondod? – néztem rá. Bár megnyugtató, tényleg elég fura. Az okát pedig nem tudjuk. Alexnek, aki boszorkány és rendelkezik különleges képességekkel, új, ismeretlen erők jelennek meg, amikről eddig nem is tudott. Hihetetlen ez az egész. És valami közük van hozzám. Vajon más körülmények között, más valaki kapcsán is előjöttek volna ezek a dolgok? Kétlem. Azt mondta még senkinél sem tapasztalta. Igaz, én vagyok az első komoly feladat, mivel nem rég fejezte be a boszorkány iskolát. Meg nem is hiszem, hogy túl gyakoriak lennének a boszorkányok és védenceik közti olyan erős kötelék, mint a miénk. Annyi, de annyi kérdés.  Még a fejem is belefájdul. – Van valami ötleted, miért nem jött elő egyik képességem se? Pedig nagyon féltem. – ez a másik dolog, ami rettentően foglalkoztat. Egyszerűen nem értem az okát. A gyakorlások során félelem hatására fokozódott az aktivitásuk. Éle helyzetben azonban semmi jelük nem volt.

- Egyáltalán egyik se? – kérdezte gyanakodóan. Mire céloz? Talán hazudok?

- Ugye most ne arra célzol, hogy egy ilyen fontos kérdésben nem mondanék igazat? – most már teljesen kezdtem kiborulni. Alex jelenlétében nem igen volt ilyesmire példa, de most ő maga kezd felhúzni. – Hogy gondoltad te ezt? Szerinted szükségem lett volna segítségre, ha valamelyik is reagált volna a halálos félelmemre? Mert halálosan féltem. Még se történt semmi. – tört ki belőlem, egy majd nem hisztériás roham.

- Oké, oké! Igazad van. – nyugtatgatott – Sajnálom. Tudom, hogy tudnom kéne, vagy legalább valami ötletemnek kellene lenni, mi lehetett az oka, de halványlila gőzöm sincs. – ez egy kicsit megmosolyogtatott.

Az út hátra levő részét a házamig, csöndben tettük meg. Steph titokzatos. Továbbra is lehajtott fejjel halad mellettünk. Nagyon kezd zavarni, hogy az utóbbi időben ennyire bezárkózott. Mindig ő volt a csapat lelke, aki tartotta bennünk az életet. Most pedig alig szól. Ha lesz rá alkalmam felvetem ezt Alexnek is.

Első utunk a házba lépve, mindig a szobámba vezetett. Alex úgy döntött, egyelőre még se gyakorolunk a parkban. Túl sok minden történt. Biztonságosabb a lakásban. De azt mondta ne reménykedjek, mert ez csak ideiglenes és a biztonság kedvéért van. Azonban, amint úgy ítéli, irány a park. Nem baj, ettől a kis haladéktól is megkönnyebbültem. Még nem éreztem felkészültnek magam. Egyfolytában azon töprengek, mi rejlik még Alexben. Abban biztos vagyok, nem ez volt az utolsó meglepetés. A kérdés csak az, mikor, minek hatására fognak feltörni belőle. Szegény. Így is elég ideges a körülötte zajló eseményektől. Jobb, ha nem zargatom a teóriáimmal. Lementem a konyhába ételért. Steph követett. Általában mind a ketten fent szoktak maradni, ezért meglepett. Kivette a kést a kezemből. Elkezdte csinálni a szendvicseket. Neki dőltem az asztalnak karba tett kezekkel, onnan figyeltem. Valami nem stimmel.

- Baj van Steph? – igyekeztem leplezni aggodalmamat, ami az utóbbi időben gyülekezik bennem. – Mostanában olyan fura vagy. – már régóta meg akartam kérdezni, illetve nem olyan régóta, de amióta észrevettem különös viselkedését. Itt volt a megfelelő alkalom.

- Nem. Miért? – fel se nézett tevékenysége közben.

- Steph! A legjobb barátom vagy. – próbálkoztam tovább – Látom, hogy valami nincs rendben. – végre rám nézett, de a tekintete üveges volt. Megrémültem. Most már tényleg aggódok. Mi a fene ez?

- Alex szeret, hát nem veszed észre? – hangja, mintha kicsit gúnyos lett volna. Hátrálni kezdtem. Ő nem mozdult. Hogy jön ez most ide? Mi köze ennek hozzá? Meg amúgy is honnan veszi ezt?

- Miről beszélsz? – alig bírtam értelmes szavakat kinyögni. Mi lehet vele? Miért mondd nekem ilyeneket?

- Persze, hogy nem. Te sosem látsz tovább az orrodnál. – tekintete újra normális lett. Visszatért a szendvicskészítéshez. – Kész. – jelentette ki pár perc múlva, mintha mi sem történt volna. – Mehetünk. – indult az emeletre a tálcával a kezében. Mosolygott. Te jó ég! Hideg futott végig rajtam. Torkomon akadtak a szavak. MI volt ez az egész? MI üthetett belé és mire akart kilyukadni? Követtem őt vissza a szobámba. Alex az ágyon feküdt csukott szemekkel. Azt hittem elaludt. Érkezésünkre azonban reagált.

- Csak nincs valami baj? – kérdezte arcomat látván. Steph rám nézett. Arca elkomorult. Még mindig nem tértem magamhoz a történtektől.

- Nincs semmi. Miért? – ettől Steph újra mosolygott. Vidáman nyugtázta megtartom magamnak előző kitörését. De nem végleg, hisz az ok csak az nem tudom elmondjam-e neki, így egyelőre hallgatok.

A nap hátralevő részét kemény gyakorlással töltöttük. Persze, ismét minden eredmény nélkül. Már kezdem azt hinni, hogy ez az egész félreértés és csak összekevertek valakivel. Miért nem akar sikerülni? Pedig mindent beleadok. Mióta Alex itt van, nem nagyon volt rá példa, hogy bármelyikük is előjött volna. Csak a legelején, mikor még fogalmam se volt erről az egészről és Alexben sem bíztam. Azóta azonban mindig megvéd. Scott támadásakor se jött elő egyik se. Csak nem elvesztettem őket? Hirtelen elkezdtem fulladni, nem kaptam levegőt. Nem, az nem lehet. Meg kellett kapaszkodnom az éjjeliszekrényben nehogy elessek. Hisz Alex a képességeim miatt van itt. Ha már nincsenek meg, akkor el fog menni. Nincs értelme tovább maradnia. Nem veszíthetem el. Azt nem élném túl. A pániktól még gyorsabban kapkodtam a levegőt. Alex gyorsan mellettem termett. Kezemmel próbáltam jelezni ne jöjjön közelebb.

- Mi van veled? – kérdezte aggódva. Nem tudtam neki válaszolni. Hirtelen minden elsőtétedett.

 

12. fejezet – Jobb az elővigyázatosság

 

Úgy utálom az utolsó órákat. Minden percet utálok, amit Kirsten nélkül kell töltenem. Észre se vettem, mikor vált ilyen súlyossá a helyzet. Minden gondolatom körülötte forog. A mai napon arra is ráébredtem, nem élném túl, ha bármi baja esne. Nem élhetek nélküle. Ez teljesen megőrjít, hisz nyíltan nem fejezhetem ki az iránta kialakult érzelmeimet. Nem lehetünk soha együtt. A szabályok nem engedik. Bár, érte az összeset megszegném, ha erre kérne. De ő is tisztában van ezekkel a dolgokkal, soha nem kérne tőlem ilyesmit. Hogy érezhetek így iránta? Nem néztem soha se jó szemmel az emberekre. Ő viszont sokkal másabb a legtöbb embernél. Nem tapasztaltam még ilyet. Tudom ezt már sokat hangsúlyoztam, de ez valóban így van és nem tudom elégszer elismételni mennyire meglep, hogy egyáltalán létezik ilyen ember.  Sok emberrel és más fajta lényekkel találkoztam már, mindegyik különleges volt a maga módján, de Kirsten mindegyikükön túltesz.  Hozzá fogható nincs sehol a világon. Túl sokat fényezem ez igaz, de leírhatatlan az ahogy hatással van rám. És még mindig nem tudom az okát.

Mikor újra hallotta azt a hangot, majd kiejtette Agaron nevét, földbe gyökerezett a lábam. Pont nekem, akinek az a dolga, vigyázzon rá. Ez teljes kudarc, ha már ettől is elvesztettem az önuralmamat, pedig még csak nem hasonlított egy szemtől szembeni harcra. Nem is tudom, mit tennék, ha baja esne. A gyakorlatok semmit sem használtak, Már a hangja is olyan erős hatással volt rá, alig bírtuk tartani a védekezést ellene. Leblokkoltam a saját félelmemtől. A félelemtől, hogy elveszítem. Nem szabad ennyire engednem az érzéseimnek különben nem tudom megvédeni. Én viszont ezért vagyok itt.

Azt is tudom még, ő is csillapítólag hat rám. Az is bizonyítja, ami az egyik óra előtt történt. Ha ő nincs ott, nem cselekszik időben, akkor nem is tudom mi történt volna. Valószínű ott helyben szétszedem azt a Scott gyereket. Szerencsére nem így történt. Nem is sejtettem, hogy ilyesmire is képes vagyok. Úgy látszik érte bármire. Már gondolkodás nélkül is, ösztönszerűen. Saját magamon lepődöm meg. Mi rejlik még bennem, amiről fogalmam sincs? És vajon hol voltak eddig?

Most megint külön ülünk az utálatos utolsó órán. Már elváláskor sokkal nyugtalanabbnak éreztem magam, mint máskor, mikor el kell válnunk. Ettől csak jobban nőtt az idegességem.

-Szia Alex! – a lányok egy alkalmat se hagynak ki, hogy ne próbálkozzanak, ne ínycselkedjenek. Kirsten előtt se szokták visszafogni magukat. Nem könnyű őt olyankor visszatartani nehogy rájuk ugorjon. Ez leginkább Lornára igaz. Nem értem a reakcióját. Én tudom, mért reagálok rosszul, ha valaki bántja. De ő? Honnan veszi, hogy engem bármelyikük is érdekelne. Főleg ez a Lorna, aki mindközül a legsötétebb aurával rendelkezik. Húh! Ha csak rá nézek rosszul vagyok. Ennyi gonoszság közt erősnek kell lennem, ami nem könnyű az aurákat látván. Sajnos ezt nem tudom kikapcsolni. Mindig körül veszi őket, ez pedig azzal jár, állandóan látom azokat. Egy ilyen helyen nem épp kellemes dolog. De boszorkány lévén tudnom kell kezelni a helyzetet. És azt hiszem elég jól is csinálom. Mióta itt vagyok még nem sokszor vesztettem el a fejemet. Ritkán tudnak kihozni a sodromból, de akkor nagyon. Az egyik kiváltó ok szerintem nyilvánvaló. Ha valaki bántja Kirstent, legyen bármiről is szó, attól nagyon be tudok pipulni.

Egy újabb unalmas óra. Egyedül meg pláne az. A tanár még nincs sehol se.

„- Á!” - hát ez meg mi? Mintha valaki sikított volna. Körbe néztem a teremben, de semmi változást nem láttam. „- Alex!” – újra. Az én nevemet kiabálja. Valaki szórakozik velem? Talán csapda. Ismét semmi különöset nem látok. Mi lehet ez? „- Ne! Alex!” – a felismerés hirtelen ért. De hisz ez Kirsten hangja. Hallom ahogy hív. Ez rosszat jelent. Bajban van.  Eddig erről se volt fogalmam. Hogyan hallhatom a segélykérő kiáltását? Ennyire összetartoznánk?  Ha bajban van, elég csak kiáltania és én meghallom? Mi van még amiről nem tudok? Ötletem sincs. Egyre rejtélyesebb ez az egész. Ráadásul a Tanács se tájékoztatott megfelelően. Tisztában kellett lenniük mire leszek képes.  Több se kellett, nem volt időm ezeken agyalni, rohantam is kifelé a teremből. Ha valami baja esik, akkor azt mindegyikük keservesen megbánja. A tanár épp akkor ért az ajtó elé, mikor kirontottam rajta. Majdnem fellöktem.

- Mr. Lockwood! Hova ez a nagy sietség? – nem is törődtem a nekem szegezett kérdéssel. Ilyesmire nincs most időm. Száguldottam a termük felé. Csak abban bíztam nem érkezem túl későn. A teremhez érve teljes csend fogadott. Elfogott a félelem, de nem volt időm gondolkodni. Berontottam. Nem hittem a szememnek. Mindenki ledöbbenve, tátott szájjal állt még az is, aki eredetileg ülhetett. Biztos jobban akart látni, ezért állt fel. Stephet két srác fogta le, de még az ő tekintete is megdöbbenésről árulkodott. Aztán észrevettem Kirstent. A földön gubbasztott, arcát egy idegen fiú mellkasába temetve zokogott. Majd megláttam Scott sarokban heverő ernyedt testét. Néha meg-megmozdult, de az erős fájdalmak hatására mindig visszagörnyedt.

- Kirsten! – rohantam oda hozzá, megnézni mi van vele és persze megtudjam mi történt.

- Alex! – nyújtotta felém erőtlenül a kezét. Gyorsan elhúztam őt az ismeretlen sráctól. Nem akarom, hogy más tartsa őt a karjaiban. – Hogy kerülsz te ide? – hangja meglepett volt.

- Hallotta, hogy hívsz. Siettem, ahogy tudtam.

- Nem kell aggódnod! Nincs semmi baja. Időben értem ide és leszedtem róla azt az állatot, még mielőtt bármi is történt volna. – felnéztem rá. Mit akar ez jelenteni? Ki ez egyáltalán?

- Nagyon hálásak vagyunk, de elmondanád ki is vagy te? – nem voltam túl barátságos. Jobb az elővigyázatosság. Igaz, hogy elbeszélése szerint és Kirsten reakciója alapján is, úgy néz ki megmentette, de az aurája nem tetszik nekem. Nem koromfekete, mint a többieké, de szürke, amit nem sok választ el a feketétől. Ebben a helyzetben pedig senkiben sem bízhatunk meg. Főleg valakiben, akit most látunk életünkben először. Kirsten nem ellenkezett mikor elhúztam úgymond a megmentőjétől. Most már az én mellkasomba temette az arcát. Ahogy újra egymás karjaiban voltunk, mindketten kezdtünk megnyugodni.

- Elnézést! Be se mutatkoztam, de hát a nagy izgalmak közepette nem is volt rá alkalmam. – a módora nyájas, de ki tudja milyen hátsó szándék rejlik benne – Arno vagyok. Ez az első napom itt, de eszembe se jutott, hogy ilyen fogadtatásban lesz részem. – mosolygott ránk. Én ezt egyáltalán nem tartom mulatságosnak.

- Köszönöm! – nézett fel rá Kirsten. Szemében még mindig félelem ült.

- Ugyan! Nincs mit! – legyintett – Máskor is, csak szólj nyugodtan! – kacsintott rá, mintha ez valami játék lett volna. Elöntött a düh. Neki mentem volna, ha Kirsten nincs a karomban és meleg kezei nem tartanak vissza megnyugtatólag. Milyen dolog már ilyesmivel poénkodni?

Kirsten gyengén visszamosolygott. A fenébe. Miért nem én értem ide időben? Akkor ennek a nyavalyásnak semmi köze nem lenne hozzánk. Még csak a közelünkbe se jöhetett volna. Most pedig, mintha Kirsten levette volna a lábáról. Ez egyáltalán nem tetszik.

- Mi folyik itt? – lépett be a tanár. Talán szándékosan csinálják? Mindig akkor jönnek, mikor már mindennek vége. – Mindenki üljön le a helyére!

- Most megyek. Később találkozunk. – szólt még egyszer utoljára ez az Arno, aztán elvonult a helyére. Felsegítettem Kirstent és a helyünkre támogattam. Minden osztályteremben mindenkinek meg van az állandó ülőhelye. A rémülettől még mindig remegett. Ilyen állapotban nem hagyhatom itt. Leültem mellé. Scott még mindig a sarokban hevert. Mrs. Blanche rá se hederített.

- Mr. Lockwood! Tudtommal önnek nem itt van órája. – nézett rám kérdőn.

- Ez így van. – nem lett volna értelme kamuzni. Ebben a helyzetben a legjobb taktika a hízelgés. – De ha nem gond, ma szeretnék részt venni az ön érdekfeszítő francia óráján. Van, mit csiszolni a francia tudásomon. – igyekeztem minél nyájasabb hatást kelteni, holott az én francia tudásommal nincs semmi baj se. Több nyelven is kiválóan beszélek.

- Ám legyen. – egyezett bele. – De ne higgye, csak mert vendég, nyugta lesz egész órán.

- Ilyen eszembe se jutott. – tettem fel a kezem védekezésül. A legfontosabb, hogy nem kellett itt hagynom őt. Azzal, hogy pontosan mi történt még várnom kell. Kirsten egyelőre nem nyerte vissza teljes mértékig önmagát. Scott felé néztem, aki továbbra is mozdulatlanul hevert. Most először adtam hálát, hogy még se én értem ide időben, mert biztos nem úszta volna meg ennyivel. Tuti széttéptem volna. Éreztem, hogy elborul az agyam.

- Alex! – tette a kezét a kezemre – Nyugodj meg! Minden rendben van. Jól vagyok. – megint ő nyugtatgat engem, pedig a történtek után, ami még nem tudom mi, nekem kellene őt. Ettől kitisztult a fejem.  A szabadon lévő kezemet rá raktam arra a kezére, ami a másikon volt nyugtatólag. Ez nagyon jó érzés. Melegség áradt szét bennem. Akármikor megérint az nagyon jó. Mostanában egyre gyakrabban teszi. Szerintem ő is tudja, milyen hatással vannak rám ezek a dolgok. Ha akarnám se tudnám leplezni. Ösztönös az egész. Egymás közelében újra megnyugodtunk. Kirsten arca is visszanyerte megszokott színét.

- M. Lockwood!  Sil nous a honorés de sa présence déjà, ici son temps un peu pour travailler. ( Mr. Lockwood! Ha már megtisztelt minket jelenlétével, itt az ideje kicsit megdolgoztatnunk.) – Mrs . Blanche beváltotta az óra elején tett ígéretét, nem hagyott nyugton.- Permettez-nous de faire les connaissances des gens un peu! ( Ismerkedjünk egy kicsit!) Dites-moi pourquoi entré cette école! (Mondja el, miért jött ebbe az iskolába!) – mindenki kíváncsian nézett rám. Erre nem számítottam. Személyes kérdésekre nem igen szoktam válaszolni. Egyedül Kirsten és Steph tudja az igazságot. Mindketten ijedten néztek rám. De semmi pánik. Ebben a helyzetben belefér egy kis hazugság.

- Mes parents lont cru ainsi, mon éducation exige une beaucoup meilleure école, ( A szüleim úgy gondolták, a neveltetésem sokkal jobb iskolát kíván) – még jó, hogy ez nem igaz, mert erre nem ez az iskola lenne a legalkalmasabb - vous cherchez autre ainsi. (így kerestek egy másikat) Cela leur a fait appel et a écrit immédiatement. (Ez nyerte el a tetszésüket és azonnal be is írattak) Je suis ici maintenant ainsi. ( Így most itt vagyok) – Kirsten alig bírta visszatartani a nevetést e hír hallatán. Stephre néztem. Valami lefoglalta, nem figyelt frappáns válaszomra. Legalábbis szerintem az volt.

- Je vois. (Értem) – meghallottuk a csengőt. Végre. Most már igazán tudni akarom, mi a fene történt. - Permettez-y pas dêtre oublié pour lire sur lhorloge suivante, que nous avons faite changer davis! (Ne felejtsék elolvasni a következő órára, amit megbeszéltünk!) – senki se figyelt már rá. Scott bandája , mellette termett, óvatosan feltámogatták, majd elindultak vele az orvosi rendelő felé. Kíváncsi vagyok, milyen magyarázatot fognak kitalálni. Rajtam a sor az informálódás területén.

- Na jó! Elmondanátok végre mi történt? – elhagytuk az iskolát és Kirsten háza felé vettük az irányt. – Steph! – fordultam hozzá. Gondoltam jobb, ha nem tépem fel Kirsten sebeit, amik még bizonyára be se gyógyultak.

- A terembe érve – kezdte – engem lefogtak, befogták a számat. Kirstent pedig Scott a falhoz nyomta és nem eresztette. Azt mondta: „ Majd most megtanulod milyen egy igazi férfi.” Gondolhatod, mit akarhatott akkor. – Kirstenre néztem. Lehajtott fejjel, szótlanul jött mellettünk. Úgy éreztem, magamhoz kell öleljem. Nem tiltakozott. Így haladtunk tovább. Steph folytatta. – Mindenki csak nevetett. Jót szórakoztak, míg Scott csak gúnyolódott. Én meg tehetetlenül álltam. Mielőtt elfajultak volna a dolgok, megjelent ez az új srác és a falhoz vágta Scottot, aki nem bírt lábra állni. Soha nem láttam még ilyet. Olyan könnyedén emelte fel, mint egy tollpihét.  Mindenki döbbenten nézte az eseményeket. A többit pedig már tudod. – Kirsten még jobban odabújt hozzám, én meg erősebben szorítottam magamhoz. Éreztem, ahogy az izmaim megfeszülnek. Már nem ez az első, hogy ha nem lenne itt Kirsten, visszamennék és szétcsapnék köztük.  Még is, hogy gondolták, hogy ilyesmit csak úgy büntetlenül megúszhatnak. Hát nem. Ezt nem fogom hagyni. Nem játszhatnak az emberekkel kényük, kedvük szerint.

- Jól vagyok. – nézett fel rám. Olyan, mint, aki tudja mire gondolok. Mindig tudja, mikor mit kell mondania és tennie, ahhoz, hogy megnyugodjak. Olyan dühös vagyok. Jobb, ha előbb lehiggadok, mielőtt reagálnék. – Tényleg. Örüljünk, hogy nem történt semmi sem. – megsimogatta az arcomat. Ez mindig beválik. Megenyhültek a vonásaim.

- Rendben. – nyomtam puszit a feje búbjára, amitől csak még jobban szorított magához. Fantasztikus ez az érzés, amit kivált belőlem. De azt tudom, hogy ezt nem fogom annyiban hagyni.

 

 

 

 

11. fejezet – Ellenségek az iskolában II.

 

Rémisztő volt Alex reagálása a helyzetre. Eddig nem is tudtam, hogy ilyesmire is képes. Igaz, az utóbbi időben, mióta ő is velünk van, nem nagyon zargattak. Úgy látszik vége a nyugalmi időszaknak. De azok után, ami történt, egy cseppet sem félek. Minden helyzetben megvéd.  Ha még se lenne mindig itt, mert mért lenne, akkor is ott vannak a képességeim. Csak meg kell tanulnom a megfelelő helyen, időben használni. A legfontosabb pedig, hogy azt használjam, amelyikre az adott helyzetben a legnagyobb szükségem van és a legjobban hatásos lehet. Ez eddig nem igazán sikerült. A gyakorlatok eddig nem jártak túl nagy sikerrel. Pedig én igyekszem. Mindent beleadok a koncentrálásba, de ezen kívül nem tudom mit kellene még tennem. Eddig azt sikerült elérnem, hogy már néha akkor is előjönnek, mikor félek. Alex szerint ez haladás. Szerintem meg csak kudarc. Ezért is félek még a szabadtéri gyakorlástól. Amíg nem megy a szobában, addig minek gyakorolni a szabadban? Ezt a logikát nem értem. Annyira belemerültem a gondolataimba, észre se vettem a csengőt. Ez már nem is meglepő. Egy újabb óra, amin nem sikerült figyelnem. Összeszedtem a holmi és követtem a többieket a következő órára. Nem a legjobb, hogy minden óránk máshol van. Utálom ezt az állandó vándorlást. Alex pedig az utolsó órán soha sincs velünk. Nem egy kellemes dolog. Olyankor mindig nyugtalan vagyok. De muszáj kibírnom. Nélküle is boldogulnom kell. Ezért is kell a gyakorlás. Az utolsó óra is annak felel meg, mert olyankor mindig nagyon nehéz mindkettőnknek.

- Sajnálom az óra előtt történteket. – Steph csak csendben jött mellettünk. Arca komor, de egy szót sem szól.

- Nincs semmi baj Alex. – fogtam meg a kezét megnyugtatólag. – A lényeg, hogy nem történt semmi baj.

- Igazad van. – vidult fel kissé. Szerintem még ő sem tudta, hogy ilyesmire is képes.

- Kirsten! Kirsten!” – hirtelen megtorpantam. Már rég nem hallottam ezt a hangot. Újbóli feltűnése meglepett, ugyanakkor blokkolt is. – „Senki nem tud megvédeni tőlünk.” – nem beszélt hangosan, de számomra ordibálásnak hangzik az egész.

- Valami baj van? – hallottam Alex hangját is a távolból. A másik sokkal erősebb, elnyomja az övét.

„- Van egy mód, ami megmenthet. Csatlakozz hozzánk! Akkor senkinek nem esik bántódása.”

- Mi a baj? – rázott meg türelmetlenül Alex. A hangja nyugtalanul csengett.

- Újra hallom a hangot. – alig bírtam megszólalni.

- Koncentrálj Kirsten! – Steph bátorított megőrizve nyugalmát.

- Hallgass Stephre! Lélegezz mélyeket! – mély lélegzeteket vett, megmutatva, mit kellene tennem. Igyekeztem. Minden erőmmel próbálkoztam, de valami leblokkolt.

- Nem megy. – nyögtem hangtalanul.

- Figyelj rám! – fordította Alex az arcomat feléje. Üveges tekintettel néztem rá. – Lélegezz mélyeket! – mély levegőket kezdtem el venni. Próbálom követni a tanácsait.

„- Látod milyen erős vagyok? Hiába küzdesz ellenem.” – a hang egyre fenyegetőbb. – „ Túl gyenge vagy. Mindenkinél erősebb vagyok. Állj mellénk!”

- Ő az. – a hangom alig akarta elhagyni a számat. Nem érdekel, mit mond, én akkor is erősebb leszek nála. – Agaron az. – nyögtem alig hallhatóan. Honnan tudom? Érzem.

- Semmi pánik! – Alex hangja kezdi elveszíteni magabiztosságát. Mibe fogok akkor kapaszkodni? – Ne feledd! Csak a hangját hallhatod. Egyelőre még nem tud bántani. – ez most valahogy nem hangzik olyan meggyőzően. Meg nem úgy érzem, mint aki ne tudna bántani. A hangja teljesen a hatalmába kerít.

„- Hahaha!” – nevetett fel. – „Már nem kell sok. Az enyém leszel.” – amilyen gyorsan és hirtelen jött, úgy tűnt el is. Megkönnyebbülten roskadtam a földre. Mintha minden erőm elhagyott volna.

- Alex! – kapkodva szedtem a levegőt, mint aki órákon keresztül futott volna.

- Itt vagyok. – jött a válasz. Karjai közt tartott. Az arca sápadt lett a rémülettől. Tudtam mire gondol. Agaron nagyon erős. Minden percben egyre erősebb. Hiába küzdöttünk ellene, pedig testileg még itt sincs. Ez nem igazi harc volt. De bármikor bekövetkezhet az is. És én még is elgyengültem. Legyőzött egy hang, ami most mindennél erősebb hatással volt rám. Eddig is hallottam olykor, de mindig sikerült kizárnom. Ez visszalépés a fejlődésemben.

- Jól vagy? – Steph hangja változatlan. Semmi jele bármilyen érzelemnek. Mi lehet vele?

- Igen. – néztem rá mosolyogva erőtlenül. Nehezen tér vissza az energiám. Mintha minden életet kiszívtak volna belőlem.

- Mondj el mindent! – Alex nyerte előbb vissza a tudatát.

- Hát! Arra kért, álljak mellé. Akkor megmenekülök és senkinek sem esik baja.

- Egy szavát se hidd el! Ugyanúgy elintézne mindenkit. – mondta mérgesen. Mint aki azt feltételezi, szándékomban állna ilyesmi.

- Tudom. – szikrákat szórt a szemem a feltételezéstől. – Aztán azt mondta, ő az erősebb, én túl gyenge vagyok. Majd azt „már nem kell sok. Az enyém leszel.” - ettől kirázott a hideg. – Ezt, hogy értette?

- Nem tudom. – őszintének hangzik válasza. Meg mi oka lenne hazudni nekem? Főleg egy ilyen fontos dologban.

- Alex! Gyenge vagyok. Le fog győzni. – a sírás kerülgetett.

- Nézz rám! – emelte fel a fejemet. – Nem vagy gyenge. Különben nem lennék itt segíteni neked.

- Alexnek igaza van. – értette egyet Steph. – Nem véletlenül küldték ide őt. Többet kell gyakorolnunk. A képességeidtől fejlődsz és erősödsz, ahogy azok is. Csak tudnod kell őket használni és máris erősebb leszel mindenkinél. – szavai megnyugtattak. Vissza is nyertem lelki nyugalmam, ettől pedig testi erőmet. Úgy látszik nálam összefüggnek ezek a dolgok. Felkeltem a padlóról.  Alex a biztonság kedvéért nem eresztett el továbbra sem. Olyan rémült képet vág még mindig. De Steph honnan tud ennyi mindent? Megváltozott, amit szintén nem értek. Mintha ő is változáson menne keresztül, mint én.

- Jól vagyok. – simogattam meg Alex arcát. Ez mindig bejön.

- Sajnálom! – most meg miért kér bocsánatot?  - Nem lett volna szabad ennyire elveszítenem a fejemet, hisz azért vagyok itt, hogy a fejlődésed alatt vigyázzak rád és megvédjelek. – elhallgatott. Kis idő után folytatta. – De annyira megijedtem. Nem bírnám elviselni, ha bajod esne és olyan tehetetlennek éreztem magam.

- Alex! – az arcára tettem a kezem. Ő meg az arcán lévő kezemre az övét. – Te mindent megtettél, amit lehetett. A hangod volt az, amire figyeltem, aminek a segítségével küzdöttem. Nélküled elvesztem volna. – a köztünk lévő láthatatlan kötelék még erősebb lett. Egyre szorosabban köt össze minket. Egymás nélkül talán már nem is létezhetnénk. De hogy lehet ez? Hogyan létezhet egyáltalán ilyesmi? Létezik, vagy csak én képzelem? Még mindig fogalmam sincs mi ez, mi történik velem, már azon kívül, ami egyébként az életemben zajlik. Az érzelmeim útvesztőjében még mindig elveszek. Alex lett az életem egyik legfontosabb személye. Fogalmam sincs, hogy történhetett ez. De mindegy is. A világuk tiltja a nem megfelelő kapcsolatot. Bár úgy érzem ő is azt érzi, amit én.

- Na mi van? Hófehérkét elhagyja a hercege? – alig bírtam Alexet visszatartani nehogy rávesse magát Lornára. Érintésemtől csillapodott dühe. Ezt a köztünk lévő kapcsolatot sem értem. Ma már ez a második, hogy ki tudják hozni őt a sodrából. Eddig ez soha nem fordult elő. – Nyugalom Alex! – nevetett fel Lorna. Bár nem értem, mit eszel ezen a kis pöckön. Sokkal jobbat érdemelnél. Bárkit megkaphatnál, akit csak akarsz. – most én szorultam arra, hogy visszatartsanak. Nem mondom. Jól kiegészítjük egymást. Hol ő tart vissza engem, hol én őt. Ez még egy kicsit vicces is. Alex gyorsan visszanyerte önuralmát.

- És még is kire gondolsz Lorna? – a hangja játékosan csengett. Ez megrémített. Mit akarhat? Lorna közelebb jött. Ismét felment a pupám és majdnem ugrottam. De Alex, mint ilyen esetekben általában erősen a háta mögé szorított védelmezően.

- Természetesen magamra. – már csak pár centire volt az arcuk egymástól.

- Ó! – a hangjában nyoma sincs gúnynak. Ez még mindig nem tetszik. Talán még is megadja magát Lornának? Kétségbeestem. Alex, mintha megérezte volna nyugtalanságomat, még jobban szorított maga mögött tartva. Stephre néztem. Rezzenéstelen arccal állt mellettünk az eseményeket figyelve. Meg se mozdult.  Mi a fene lehet vele? Nem volt időm ezen töprengeni. Alex az egyik kezét elvette, de még így is erősen tartott. Előre sandítottam. Oldalról láttam, mosolyog. A keze közelített Lorna arca felé. Ez meg mi? Képedtem el. Végig húzta ujját az ajkain. Azt hittem összesek, de ismét két kéz tartott maga mögött szorosan.

- Miből gondolod, hogy elég jó vagy nekem? – még mindig mosolygott. – Honnan veszed, hogy egy olyan lány kell nekem, akit már mindenki megkapott? – Lorna arcáról lehervadt az önelégült mosoly. Felváltotta a düh. Én fellélegeztem. Amint kimondta ezeket a szavakat, rájöttem, csak játék ez az egész. Hogyan is kételkedhettem Alexben?

- Hogy érted ezt? – már lángolt a méregtől. Jó, hogy nem égett el.

- Pontosan tudod. Én csak a tiszta emberi lényeket szeretem, mint Kirsten. – ezek a szavak a fülemben csengtek melegséget árasztva szét a testemben. Az ellenség azonban egy cseppet sincs elragadtatva.

- Ezt még megbánod. – sziszegte, majd sarkon fordult és elviharzott.

- Nem hiszem. – szólt még utána kacagva. – Minden oké? – fordult immár felém aggódva.

- Persze. – öleltem át nem törődve semmivel. Szorosan fonta körém karjait. Szíve gyorsabban vert. Olyan jó érzés a karjaiban lenni. Az arcomat a mellkasába temettem. Így álltunk hosszú percekig. Vajon ő, mit érezhet mikor a karjaiban tart?

- Nem akarok zavarni, – Steph hangja ismét normálisan csengett. Felnéztem rá. Vonásai újra megenyhültek. Megint a régi Steph volt. – de mennünk kell. Mindjárt kezdődik az óra. – nehéz volt az öleléséből kibontakozni. Akár órákig is képes lennék így állni vele. Éreztem, neki is nehezére esik elengedni engem, de mennünk kellett.

A többi óra zavartalanul telt. Senki nem zaklatott minket. Scott és bandája is messzire elkerült. Néha összesúgtak Lornával, majd felénk pillantottak. Ez kicsit gyanús, de nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki.

Elérkezett az utolsó óra pillanata. Ez az egyetlen, amitől kiráz a hideg. Ilyenkor Alex távol van és ettől nagyon rosszul érzem magam. Ezzel ő is ugyanígy van azt hiszem.

-Nemsokára találkozunk. – mondta mielőtt távozott. A terembe érve már mindenki ott volt. Ebben semmi különös nincs. Steph eltűnt mellőlem. Ez annál különösebb. A többiek még itt vannak. Tehát nem a képességem jött elő. Hátra néztem. Két fiú fogta le a száját befogva. Talán, hogy ne tudjon kiabálni. Az arcomra rémület ült ki. Még se volt nyoma egyik képességemnek se. Ez, hogy lehet? Lorna hátulról figyelte az eseményeket. Visszatért az önelégült mosolya. Hátrálni kezdtem. Scott fenyegetően közelített felém.  Addig-addig míg már nem bírtam tovább menni. Scott neki szorított a falnak és nem eresztett. A szája súrolta a fülemet.

- Most nincs itt senki, aki megvédjen. – suttogta. – Megtanulod milyen egy igazi férfi. – hol van ilyenkor egy tanár? Próbáltam szabadulni. Nagyon erősen fogott. – Utána nem is fogsz akarni majd mást. Meglátod. – mondta mosolyogva.

- Eressz el! – kiáltottam rá. Nem törődött velem. Kicsit távolabb lépve végig mért, de közben nem eresztett el.

- Hm! Nem is vagy te olyan csúnya. Kár, hogy eddig nem vettem észre. – nevetett fel hangosan. A többiek is vele nevettek. Egyre rémültebb lettem még se jött egyik védelmi képességem. Ilyenkor hol a fenében vannak azok is?

- Aú! Ez fáj.  – a fejem fölé szorította a kezemet. Végig fürkészte a testemet, minden egyes részt megszagolva, mint egy állat a zsákmányát. Csak itt most én vagyok a zsákmány.

- Nagyon jó illatod van. – ezek a szavak nem tetszenek. – Nem is gondoltam volna. Egyre jobban kívánlak. Még élvezni is fogom a dolgot. Ezt szintén nem gondoltam volna. – újra elmosolyodott. – Aztán nektek adom fiúk. – nézett hátra a banda többi tagjára, akik már nagyon izgatottak voltak a lehetőségtől.

- Ne! Alex! – jobb híján más nem jutott az eszembe. Ordítottam, ahogy bírtam. A számat szabadon hagyta, máshoz amúgy se volt erőm. – Alex! Á! Alex! – sikítottam ahogy a torkomon kifért. A többiek csak nevettek. Marhára jól szórakoznak. – Ne! – forgattam a fejem. – Alex! – Scott szája vészjóslóan közelített az enyém felé.

- Hiába kiabálsz! Nem hallja senki. – mondta gúnyolódva. – Főleg nem a kis Alex.

Egyre jobban elkapott a kétségbeesés. Mi lesz most velem? Alex tényleg nem tud segíteni. Termek választják el tőlem. Nincs itt. Elveszett minden.

 

10. fejezet – Ellenségek az iskolában I.

 

Nagyon megkönnyebbültem az igazságtól. Persze ez nem azt jelenti meg is nyugodtam. Mert hát azt is megtudtam, az életemre törnek. Alex amennyire csak lehetett őszinte volt hozzám. Azt viszont nem tudjuk Agaron, így hívják a gonosz varázslót, aki az életemre feni a fogát, miért pont engem akar. Talán, mert nincs jobb dolga. Hisz én nem jelentek veszélyt a számára. Semmivel se tudnék ártani neki. Eddig még csak a létezéséről se tudtam. Ezek még Alex előtt is rejtélyek.  De ő itt van, hogy segítsen nekem. Ez azért számomra megnyugtató. Még mindig nem értem az iránta kialakult kötelekét, érzelmeket, amik szorosan összekötnek minket. A lelkemnek minden esetre jót tesz. Ritkán fordul elő, hogy magamra hagy, de hát nem lehet mindig velem. Ettől függetlenül nehezen barátkozom a helyzettel. Olyan hihetetlen az, ami a tudomásomra jutott. Nehezen hiszem el. Viszont bizonyítéknak itt vannak a képességeim, meg Alex képessége is. Hitetlenkedésem elűzésére bemutatta mire képes az ablakom előtt lévő fán. Még jó hogy nem vette észre senki. Nem tudom mi módon magyaráztuk volna ki. Nekem is azonnal el kellett kezdenem gyakorolni a képességeim feletti uralkodást, hogy csak akkor jöjjenek el, amikor kell, vagyis amikor én akarom és az, amelyiket akarom, vagy épp amelyikre szükségem van. Nem is gondoltam mennyire nehéz lehet az ilyesmit kontrolálni. Egészen eddig a pillanatig. Szörnyen nehéz. Egyszerűen nem sikerül elő csalogatnom őket akár hogy koncentrálok. Alex persze biztat. Kedvenc mondás: „Gyakorlat teszi a mestert”. Suli után mindennap gyakorlunk.  Félve, de bevallotta, elmondta Stephnek mi a helyzet, aki jól fogadta, nem mutatva kétkedésnek a jelét. Velem ellentétben, akivel a furcsaságok történnek. Még is én voltam, aki nehezen hitte és hiszi a dolgokat. Nem haragszom rá. Egyszer én is majd nem elmondtam neki, de a képességem közbe szólt.

Mivel otthon szoktunk a szobámban gyakorolni tanulás címén, általában Steph is velünk tart. Már csak azért is, mert rajtunk kívül nincs senki a szobában, Alexet meg látom, így nem tudhatnánk mikor sikeres a gyakorlás.

Az iskolában töltött napok megédesedtek, mióta Alex velünk van. Eddig minden nap szürke, ködös volt. Most azonban virágokkal teli és napos. Hogy érezhetek így? Nem értem ezt az egészet.

- Jó reggelt lányok! – Alex, mint minden reggel, most is a kapuban várt minket. Steph tegnap este nálam aludt. Mostanában elég gyakorta.

- Szia Alex! – köszönt vissza Steph kedvesen.

- Mi van veled Kirsten? – nézett rám ijedten. – Valami baj van?

- Nem, de hogy. Ne aggódj! – mosolyogtam rá. Tetszik, amikor így aggódik értem. Olyan jó érzés, hogy más is törődik velem az életemben állandó személyeken kívül. – Csak a szüleim hívtak tegnap. Tovább kell maradniuk, mint tervezték. – ez a hír megnyugtatott kicsit. Egy gonddal kevesebb. Nem lenne jó, ha egy esetleges ellenem irányuló támadáskor itthon lennének. Ugyanakkor el is szomorít, mert azért már hiányoznak. – Felvetették, költözzek addig Stephékhez. Szerencsére előbb megkérdeztek engem, mi a véleményem róla. Meggyőztem őket, egyedül is boldogulok, nem kell aggódniuk.

- Értem. Bár lehet, tényleg jobb lenne, ha nem lennél egyedül. – felelte Alex elgondolkodva.

- Te is tudod, ez nem jó ötlet. Stephenie-vel átbeszéltük. A szülei nem lennének biztonságban. Gyakorolni is nyugodtabban tudunk. Anyáék küldenek pénzt, meg megkérik a szomszéd nénit, Mrs. Handersont, néha nézzen rám rendben van-e minden.

- Oké. Igazad van. Csak nem őrülök, hogy egyedül vagy abban a nagy lakásban.

- Hé, Alex! –tettem a vállára a kezemet. A bizalom már meg van köztünk, így semmi különös nincs ebben a gesztusban. – Nem vagyok sokat egyedül. Hisz a délután nagy részét együtt töltjük. Mostanában Steph is sokat alszik nálam.

- Jaj gyerekek! Fejezzétek már be a nyavalygást. – tört ki Stephből egy kacagás közepette. – Komolyan olyanok vagytok, mint két szerelmes. – ettől a kijelentéstől elakadt a lélegzetem. Miért mond ilyeneket? Egy kicsit el is pirultam talán.

- Ugyan már Steph!  - néztem rá zavarodottan, amitől még jobban kitört belőle a nevetés. Alex is csatlakozott hozzá. Remek. Mind a ketten kinevetnek. Düh öntötte el a fejemet.

- Ne sértődj meg Kirsten! – próbált Alex csillapítani. Mérgem csak nőtt.

- Hagyj békén! – száguldottam el mellette.

- Na, mi van? Csak nem összeveszett a gerlepár? – jelent meg előttem Lorna a bandájával elállva előttem az utat. Lorna a legutálatosabb személy az iskolában. Nagyon magasan hordja az orrát. Azt hiszi ő a valaki. Pedig túlságosan szépnek nem mondható. Még is minden fiú a lába előtt hever. Ki is használ minden alkalmat. Van, aki fél tőle, mert olyan utálatos. Nem kímél senkit. Eddig nem igen vett tudomást rólam, kivéve ha nem volt más, akit céltáblának használhatott, megalázhatott, vagy épp nem talált senkit szórakozásaikhoz, vagy nem volt mivel elütni az időt. Most mi a fenét akar?

- Segíthetek valamiben? – állt elém Alex védelmezően. Meglepett reakciója. Soha nem történt velem ilyen. Senki nem próbált még megvédeni.

- Talán. – húzta végig ujját Alex arcán incselkedve. Azt hittem helyben neki ugrok, de Alex erősen tartott a háta mögött. Még ez se fordult elő velem. Képes lettem volna szembeszállni vele, csak mert hozzá ért Alexhez. Mit jelenthet ez? Alex arca meg se rezdült.

- Azt hiszem, amire neked van szükséged, abban én nem segíthetek. – egy percre sem sikerült kizökkenteni őt a nyugalmából.

- Majd meglátjuk. – mondta sejtelmesen. Nem volt kétséges, ez egy felhívás keringőre.

- Meg. – felelte Alex a maga egyszerűségében. Tudtam, ebben Lorna nem győzhet, de akkor is legszívesebben kikapartam volna a szemét. Lorna ezt a kijelentést már nem méltatta válaszra. Megfordult és kecsesen, vagy legalábbis igyekezett, ellibegett. Alex, távozása után felém fordult. Lorna még visszanézett figyeli-e őt. Arca elsötétült, mikor látta Alex már velem foglalkozik. Dobtam felé egy mosolyt, amitől még vörösebb lett az arca. Feldúlva távozott. Nincs hozzá szokva, hogy valaki szembeszálljon vele, ahhoz meg még kevésbé, hogy visszautasítsák.

- Jól vagy? – nem tudom mire céloz. Igaz még soha nem fordult elő velem, hogy bárki is ki álljon értem. Az sokszor előfordult, hogy piszkáltak, beszóltak, megaláztak, de ilyen még soha. Így mért ne lennék jól?

- Persze. Miért ne lennék? – néztem rá miután ki élveztem Lorna dühtől égő arcának látványát. Mi ütött belém? Soha nem voltam kárörvendő típus. Nem akarok olyan lenni, mint ők.

- Nem tudom. Csak kérdeztem.

- Ideje lesz órára menni. – szólt közbe Steph is. Az arcáról semmit nem lehetett leolvasni.

Ahogy haladtunk az udvaron, nem akadt olyan, aki ne köszönt volna. Persze nem nekünk. Mi továbbra is láthatatlanok vagyunk.

- Szia Alex! – hangzott el néhány lány szájából, mikor elmentünk mellettük, előttük, vagy éppen akkor néztek hátra, mikor mögöttük haladtunk. Alex illedelmesen visszaköszönt, de ennél többre nem méltatta egyiküket se. Csevegett velünk tovább, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ez nagyon jól esik.

- Arra gondoltam, ma gyakorolhatnánk a parkban is, emberek között. – hideg futott végig rajtam e szavak hallatán.

- Nem korai ez még? Mi van, ha dilisnek néznek? – ennél dilisebb már nem lehetek. Fura képek jelentek meg előttem.

- Nem, nem korai. – rázta meg a fejét. – Amúgy is a külvilág nem érzékel semmit sem. Nekik minden olyan lesz, mintha nem történne semmi.

- Igaza van Kirsten. Nagyobb tömeggel kéne gyakorolnod. – értett egyet Steph. Egyre gyakrabban áll Alex pártjára. Azt tudom, hogy nincs köztük semmi, mert nem lehet, de ez nem azt jelenti nem is akarják. Bár én úgy érzem Alexet hozzám fűzi egy láthatatlan szál, amit még Steph se tudna eltépni. Még is nyugtalanít ez a dolog. – Ez az Agaron biztos nem egyedül jön majd. – a terembe érve ezek voltak az utolsó szavai. Mind leültünk a szokott helyeinkre. Alex mellettem ül az első perctől kezdve. Nagyobb biztonságban is érzem magam. Steph szavai még is megrémisztettek. Mintha ő sokkal jobban állnak a dolgokhoz, mint én. Mintha jobban átlátná ezt az egészet.

- Aú! – kaptam a fejemhez. Valami jól eltalált.

- Bocsánat! – hallottam a hátunk mögött felhorkanó kacagásokat.

- Mire volt ez jó fiúk? – állt fel Alex és elindult feléjük. A szeme elsötétült. Nem látszott az eredeti színe, a barna. Teljesen fekete lett.

- Alex! – félénken fogtam meg a kezét megpróbálva visszatartani őt. – Nincs semmi baj. – de nem figyelt rám.

- Valami baj van haver? – állt fel Scott is a helyéről. Ő az osztály fiú bandájának a vezére. Mindenki más csendben figyelte az eseményeket. Senki se érti mi történik.

- Még kérded? – láttam Alex izmait megfeszülni. Még soha nem láttam ilyennek. Eddig senkinek nem sikerült kihoznia a sodrából. Még soha nem állt ki értem senki ennyire. Azt még se akarom, hogy Alex szétcsapjon köztük. Annak nem lenne jó vége. – Nyugodtan ülünk a helyünkön, erre ti csak úgy, minden ok nélkül megdobtok minket. – többes számban beszél. Pedig csak engem ért dobás. Nem tudom mire véljem ezt. – Ugye nem gondoltátok, hogy szó nélkül hagyom? – Alex hangjának a színe is megváltozott. Talán ez is egy képesség az emberek megfélemlítésére?

- Pedig mi nagyon is azt hittük. – Scott hangja elbizonytalanodott. Alex elég közel ért hozzájuk. Bele tudott nézni a szemükbe. Én a helyemről figyeltem az eseményeket. Megszólalni se bírtam. Nem is mertem. Steph hol engem, hol Alexet nézte. Mint, aki arra vár, csináljak már valamit. De mit tehetnék? Ennyi erővel ő is csinálhatna valamit. Bár erős a gyanúm nem sikerülne. Én vagyok az egyetlen, akire esetleg hallgatna. De ebben a helyzetben, ebben sem vagyok biztos.

- Ugyan már Alex! – Lorna kacér hangjára lettem figyelmes. Ez meg, mit akar megint? – Ne szívd mellre! Ez nem ellened irányult.

- Nagyon is ellenem. – nézett rá. Lorna visszahökkent tekintetétől, annyira elsötétült a szeme. Mintha nem e világi lenne. Tudtam, ennek már a fele sem tréfa. Tényleg tennem kell valamit, különben elszabadul a pokol. Nem is értem Alex miért reagált erre az apróságra így. Sokkal rosszabbakat is túléltem.

- Oké, oké! Sajnáljuk! – Scott hangja rémülten csengett. Kezét védekezőül maga elé tartotta, jelezve, részéről szent a béke. Nem volt hatásos a dolog. Eszembe jutott, ahogy én is meg tudok nyugodni Alex érintésétől, ő is megtud az enyémtől. Felpattantam a helyemről. Oda siettem hozzá. Megfogtam a kezét.

- Kérlek, nyugodj meg! – suttogtam neki lágy, megnyugtató hangon. – Minden rendben van. – rám emelte tekintetét. Bizsergető érzés áramolt szét testemben. Alex szemébe visszatért az élet. Újra az a ragyogó barnák lettek, amelyeket úgy kedvelek. Magam se gondoltam, hogy ilyen könnyű lesz a dolog. De a veszély elmúlt. A láthatatlan kötelék, ami köztünk van még erősebb, mint gondoltam. Ez mitől van? Egyáltalán mi ez az egész?

- Húh! Ez félelmetes volt. – jegyezte meg Scott megkönnyebbülten.

- Jegyezzétek meg jól! Ezentúl, senki se bánthatja Kirstent. – fordult még egyszer utoljára feléjük, immár nyugodt lelki állapotban. – Erről én gondoskodom.

Majd kézen fogott és visszahúzott a helyünkre. Még épp időben, mielőtt a tanár belépett.

 

 

9. fejezet – A Tanács

 

Gyerekként hisszük, hogy létezik egy másik világ, ahol különböző teremtmények élik világukat. Felnőttként mindez feledésbe merül. Mindennek az egyszerű oka, a felnőttek hitetlenné válnak minden olyan dolog iránt, ami más, nem olyan, mint ők. A feledésbe merülés nem azt jelenti, hogy többé nem létezik. Csak nem foglalkozunk vele, nem veszünk róla tudomást.

 

Teyronban nyugodtan indult a mindennapi rutin. Tündérek, koboldok, boszorkányok és más varázslatos lények kezdték meg napjukat a szokásukhoz híven.

Eyselis, a Tanács legfőbb vezetője a tanácsterem ablakából tekintett le, erre a varázslatos világra. Mindenki végezte a maga dolgát. Rend honolt. Minden lény jól megfért egymás mellett mióta béke telepedett a vidékre. Ennek már több száz éve. Akkor a csatát a jók nyerték Eyselis vezetésével. Szoros szövetségek alakultak a legkülönbözőbb népek között. Tündérek, koboldok, boszorkányok, varázslók harcoltak egymás oldalán. Azóta is békében élnek a legfőbb mágikus városban, Teyronban.

Eyselis arca mégis nyugtalanságról árulkodik. Gyülekeznek a sötét felhők.

- Eyselis nagyúr! – szólította meg Pedro, a varázsló tanonc. – Elnézést, amiért zavarom. Kopogtam, de nem jött válasz.

- Belemerültem gondolataimba.

- Hogyne nagyúr! Sajnálom! – hajolt meg előtte ezzel jelezve mennyire restelli tettét. A Tanács előtti megjelenés szigorú szabályokhoz van kötve. Mindenki egyenlő, de a Tanács tagjait tekintik vezetőjükként. Főleg, mert vannak olyan döntések, amiket csak ők hozhatnak meg, és mert mindenki másnál többet tudnak. Szavuk megmásíthatatlan, ellenszegülni nem lehet. Ez még soha nem jelentett problémát, csak előnyére vált a varázsvilágnak.

- Elnézem Pedro. – felelte szigorúan Eyselis. – De többé nem forduljon elő!

- Igenis nagyúr! – hajolt meg ismét.

- Mondd! Miért jöttél? – fordult most már feléje. Eddig töprengve nézett kifelé.

- A Tanács tagjai készen állnak az ülésre.

- Rendben. Elfoglalhatják a helyeiket. – adta ki utasításait. A Tanács tagjainak egyforma hatalma és szava van, de mint minden egyes társadalomban, konvergenciában, kell legyen egy legfőbb vezető, aki kézben tartja a dolgokat. Eyselis számít annak. – Te pedig szólj Alexnek, hogy látni kívánjuk őt.

- Máris. – meghajlás után távozott.

A Tanács tagjai egyesével, egymás után léptek a terembe, majd elfoglalták helyüket a pulpituson.

A tanácsterem egy tágas, szürke helyiség tele ablakokkal. Az ajtón belépve szemben egy nagy üres tér. Jobbra az ablakok, balra a fal előtt egy emelvény, amin egy hosszú asztal található öt székkel. Ezt nevezik pulpitusnak. Ide ülnek, ha tanácskoznak, vagy ha meghallgatás, kihallgatás van, esetleg bármi más okból gyűlnek össze. Most épp egy fontos ügy tanácskozásának céljából jöttek.

A Tanács tagok sorban foglalták el helyeiket. Balról haladva az első széken Seylon, egy hatalmas varázsló ül. Ő is részt vett az utolsó nagy harcban, ami majdnem a varázsvilág végét jelentette. Mellette ül Mornier, a koboldok úgynevezett királya. Középen Eyselis. A másik oldalon mellette Meynor, a Tanács egyetlen nő tagja, a tündérek királynője. Az utolsó helyen Akanaz foglal helyet, egy magas rangú boszorkány. Azért érdemelte ki helyét a Tanácsban, mert neki van a legnagyobb hatalma a boszorkányok között. Mind részt vettek a nagy csatában, saját népük vezetésével. A csata több száz évvel ezelőtt zajlott Agaron, a mágikus világ leggonoszabb varázslójának seregi ellen, aki el akarta pusztítani mind az emberi, mind a varázsvilágot, sötétséget és szenvedést hozva az összes élőlényre. Akkor nem járt sikerrel. A jók megtépázták seregeit, hatalmas csapást mérve ezzel Agaronra. Azóta senki nem hallott róla. Egészen mostanáig.

- Az ülést megkezdem. – hallatszott Eyselis hangja. – Tudjátok miért vagyunk itt. – nézett társaira. – Gyülekeznek a sötét felhők. Eljött az idő a cselekvésre.

- Biztos, hogy erre szükség van? – kérdezte Seylon, aki mindig mindennel bizalmatlan.

- Eyselis! – szólalt meg Meynor. – Semmi biztosat nem tudunk. Nem korai még a cselekvés?

- Én Eyselissel értek egyet. – vágott közbe Mornier.

- Nem értek egyet veletek. – kezdett bele Seylon újra a mondandójába. – Szerintem semmi szükség erre az egészre.

- Tisztában vagyunk az álláspontoddal Seylon. Azt is tudjuk, hogy viszonyulsz az emberekhez. – mondta szigorú hangon Eyselis. – De be kell látnod, ebben az esetben nincs más választásunk. Ő az egyetlen reménységünk. Ha baja esik, elvesztünk.

- Nem hiszem, hogy egy ember képes lenne megvédeni mind a két világot. Főleg nem egy gyönge lány.

- Mind kételkedünk egy kicsit. – Meynor nem éppen kételkedős típus. Teljesen megbízik Eyselis ítélőképességében, de még sem lehet száz százalékosan biztosra menni. Még nem. – De a jóslat egyértelmű. Én csak az időzítéssel és a beavatkozással nem értek egyet. – folytatta – Idővel találkoznának maguktól is a megfelelő időben, a megfelelő helyen. Nem jó ha siettetjük a dolgokat. Túl éretlenek mind a ketten.

- Igazad van Meynor. – vette vissza a szót Eyselis. – De mind tudjátok nincs más választásunk.

- De ha bele avatkozunk és azt ideje korán tesszük, akkor ugyanúgy elveszhet minden. Mi van, ha nem alakul ki az, ami érettebb korukban igen, mert túl fiatalok? – Mornier felvetése újabb kérdésre keresi a választ. – A jóslat szerint a sorsuk az, hogy találkozzanak, de nem most és nem általunk.

- Ez így van. Sajnos kockáztatnunk kell. Nincs más választásunk. – Eyselis szavai megrendíthetetlenek voltak. – Végtelenül van az emberi világban, és csak egy valakit küldhetünk a segítségére, különben utolsó reménységünket is elveszítjük. – egy perc néma csönd telepedett rájuk. Végig gondolták a hallottakat, azonban Eyselis még nem fejezte be. – Mindenki jól tudja, a cselekvést az követeli meg, hogy Agaron tudomást szerzett a jóslatról. Nem fogja megvárni míg beteljesedik. Elejét akarja venni bármi nemű megvalósulásnak. Épp ezért, el akarja pusztítani. Ez az egyetlen megoldás maradt. – a tagok tudják, hogy igaza van. – Meg kell kockáztatnunk, hogy azaz érzés, ami kialakul köztük az mindig bennük rejlik, nincs időhöz, korhoz kötve. Nincs más választásunk. Bíznunk kell.

- Igazad van Eyselis, belátom. Ha nem küldünk segítséget, akkor még az a kis reményünk is oda lesz, ami van. Ráadásul ki lehetne a legjobb segítség nála. – Meynor bizonytalansága elmúlt. Főleg azért, mert jól tudta mire képes Agaron, mit meg nem tesz célja elérésének érdekében.

- Rendben. Mindenki elmondta álláspontját. Vagy esetleg van még valami, amit valaki szeretne megosztani velünk? – nem érkezett válasz a kérdésre. – Akkor szavazzunk! Ki van a segítség mellett? – egyesével kérdezte végig a tanácstagokat a válaszukért.

- Seylon!

- Igen. – bár még mindig nincs túl nagy bizalommal a helyzet iránt, jól ismeri a jóslatot, ami soha nem téved. És tényleg nem kockáztathatnak. Ha a lány meghalna, minden elveszne. És egyedül nem tudja megvédeni magát. Legalábbis most még nem.

- Mornier!

- Igen. – neki semmi baja nincs az emberekkel. Tudja ez a legjobb megoldás, ha eljön az idő és győzni akarnak.

- Meynor!

- Természetesen igen. – mindig is ember párti volt. A maguk nemében szépséges lényeknek tartja őket. Persze a tündéreknél nem szebbeknek.

- Akanaz! – eddig nem szólt hozzá az eseményekhez. Hallgatta a többieket. Magában tanácskozott.

- Én még bizonytalan vagyok. Mert akár, hogy vesszük így is, úgy is rosszul sülhet el a dolog és akkor az utolsó szalmaszálnak is annyi.

- De ő az egyetlen reményünk. Ha meghal nincs több lehetőség. Míg a másik esetben mindig van újabb és újabb. Ha most nem is, idővel akkor is kialakulhat valami. Ténylegesen nem avatkozhatunk be, - próbált meggyőzően érvelni Eyselis – mert a mi harcunk nem most zajlik. De te is tudod, hogy abban nagy kulcs szerepe lesz ennek az embernek. Így a halála nem érdektelen számunkra. Azonban másra se bízhatjuk védelmének feladatát. Erre a legalkalmasabb Alex.

- Ő a fiam. Nem akarom kitenni ekkora veszélynek. Az emberi világban nem számíthat tőlünk semmilyen segítségre, míg Agaron mindent megfog tenni, hogy ártson nekik.

- Te is ismered a jóslatot Akanaz. Tudod, hogy mindez elkerülhetetlen. Arról nem mi tehetünk, hogy Agaron tudomást szerzett róla és idő előtt cselekszik. – igyekezett minél jobban érvelni. Ha bármelyikük másképp szavaz, mint a többiek, akkor nincs mit tenni. – Ez az egyetlen, amit egyelőre tehetünk.

- Belátom én is. – felelte Akanaz. – Csak olyan nehéz.

- Tehát a válaszod?

- A válaszom igen. – mondta végül.

- Az enyémmel tisztában vagytok, de azért kimondom. Az én válaszom is igen. – ezzel egyöntetűen megszavazták, itt az idő a cselekvésre, a kockáztatásra. Nincs más, mint bízni a dolgok megfelelő alakulásában. Ekkor kopogtak. Az ajtón belépett egy barna hajú, barna szemű ifjú.

- Isten hozott köztünk, Alex!

 

8. fejezet – Alex II.

 

- Magadhoz tértél? – mint egy jelszóra, belépett Steph. Megkönnyebbült, amint meglátta barátnőjét, aki már ült az ágyban. – Hoztam neked kakaót.

- Köszönöm! Otthon már biztos várnak. Nem kellett volna itt maradnod. – talán én velem van valami gond. Először fel se fogtam miről beszél. Hogy gondolhatta, hogy Steph csak így itt hagyná. Főleg egy idegennel, amikor eszméletlen.

- Hogy mondhatsz ilyet? – azt hiszem ő is erre gondolt. Meglepett fejet vágott szavain. - Különben is, felhívtam anyát. Azt mondta nyugodtan maradjak itt éjszakára. Nem lenne jó, ha egyedül maradnál. – ettől megkönnyebbültem. Nem marad egyedül, ugyanakkor jó kezekben is lesz. Steph-el értek egyet és nagyon hálás vagyok neki, amiért eszébe jutott.

- Erre semmi szükség. Jól vagyok. De tényleg. – egyikünket se győzte meg igazán. Nem is hagytuk volna magunkat. Nem tudom mi ütött belé, de ez egy kicsit kezdett bosszantani.

- Stephenie-vel értek egyet. Jobb, ha éjszakára itt marad veled valaki. – nyomatékosítottam szavaimat, közölve kinek az oldalán állok ez ügyben. Nem sikerült az arcáról érzelmeket leolvasnom. Annyit láttam, nem őrül, amiért összefogtunk ellene. Ez az én önzőségem, mert nyugodtabb lesz az éjszakám, ha tudom van valaki mellette. A küldetésem ellen való tiltakozásom ellenére, ez lett a legfontosabb feladat számomra. Amikor belenéztem gyönyörűen csillogó zöld szemeibe, nem volt többé menekvés. Már az első percben éreztem, hogy rabul ejtettek. Igyekeztem küzdeni ez ellen, de minden együtt töltött idővel csak nőtt ez az érzés. Az utálatos küldetés a legszebb és legfontosabb feladat lett. Mivel én nem tölthetem itt az éjszakát, pedig szívem szerint el se mozdulnék mellőle soha, ami gyanús lenne, örülök, hogy még is lesz itt vele valaki, akiben ő is, meg immár én is megbízok. – Én azt hiszem jobba, ha megyek.  – nincs kedvem a távozáshoz, az idő viszont elég későre jár. – Azt tanácsolnám, holnap ne gyere suliba. De gondolom úgy se fogadod meg. Tehát, akkor találkozunk holnap. Jó éjt! – nehéz szívvel indultam az ajtó felé. Bíztam benne, tényleg nem marad itthon. Csak akkor leszek teljesen megnyugodva, mikor holnap újra láthatom, magam mellett tudhatom.

- Lekísérlek. – nem őrültem. Nem örülök amiért egy percre is magára marad. Ezt nem lett volna jó ötlet az orrukra kötni.

- Jó éjt! Holnap találkozunk. – mosolyogva fordultam vissza. Nem sikerült jól lepleznem lelkesedésemet. Ő is várja az újbóli találkozást. Nincs minden veszve. Ez feldobott. Azt hiszem észre is vette. Nem értette reakciómat. Nem időztem túl sokáig ezen rágódva, inkább gyorsan távoztam. Szerencsére nem búcsúzott sokáig Steph. Sietett vissza Kirstenhez. Hálás vagyok neki, amiért ilyen hűséges barátnő, a bajban sem hagyja egyedül. Akkor sem, mikor állandóan Kirsten a célpont és emiatt ő is tűzvonalba kerül. Mindig mellette van. Szüksége is van egy ilyen barátra, hogy legyen ereje küzdeni a gonoszság ellen. Most már nem csak az ellen, ami körül veszi, hanem az ellen is, ami jönni fog. Bárcsak tudnám mi az oka ennek. Akkor talán megakadályozhatnám. Soha többé nem lenne veszélyben. Esetleg még új életet is kezdhetne.

Az éjszaka iszonyú hosszú volt. Az órák, a percek nagyon lassan teltek. Tudtam, nincs egyedül, ennek ellenére még se voltam nyugodt. Addig nem, míg újra nem látom. Míg nem tudom jól van-e. Pedig azt hittem nem leszek ideges, ha van vele valaki. De nem én vagyok vele. Nincs senki, aki megvédje. Ez a gondolat nem hagyott békét. Alig vártam a reggelt, az iskolát. Ki hitte, hogy ez valaha is előfog fordulni velem.

Épp csak kelt fel a nap, én már útra készen álltam. Egyszerűen nem volt nyugtom. Minél előbb ott akartam lenni.  Ennek semmi értelme. Ki tudja ők, mikor érnek oda.

Jóval ott voltam mindenki előtt. Nem akadt olyan, aki ne engem figyelt volna. Nem törődtem egyikükkel se. Azok, akik ennyi gonoszságot áramoltatnak egy másik személy felé, semmi jót ne várjanak tőlem. Azt se érdemlik meg, akárcsak egy percre is figyelemre méltassam őket. Mindegyikük aurája koromfekete. Emberi lényeknél még ilyet nem láttam. Sok gonosz emberrel találkoztam már, de ezek a fiatalok az összesen túl tesznek. Jó lenni tudni az okát.

Egy-két ember lány illegett-billegett előttem. Mikor látták nem reagálok, duzzogva odébb álltak. Jót kuncogtam magamban. Biztos nem fordult elő velük ilyesmi. Én csak egy lányra tudtam gondolni attól a perctől, ahogy megláttam. Még mindig nem értem mi ez, és miért történik velem.

A lányok persze nem siették el az iskolába érkezést.

- Sziasztok! Látom szerencsésen megérkeztetek. – nagy kő esett le a szívemről, mikor megláttam. A kapuban vártam őket elég régóta. Amint megérkezett megkönnyebbültem. Mintha ő is őrült volna annak, hogy lát. Talán csak képzelődöm. Steph azonnal mellettem termett. Semmi különöset nem találtam benne. Tegnap elég közel kerültünk egymáshoz. Sok időt töltöttünk kettesben.

Persze addig se álltam tétlenül, míg rájuk várakoztam. Elintéztem az órarendemet. Mától velük volt az összes órám. Még majd el kell mennem értük. Kell egy kis idő a rendszernek a regisztráláshoz.

Sétálva indultunk az iskola főépülete felé. Az adminisztrációs irodák egy melléképületben vannak. Külön épület a tornaterem is. Egyedül az ebédlő található meg az iskola épületében. Kirsten lemaradt. Mi oka lehet rá? Olyan, mint aki nem akarja zavarni társalgásomat Steph-el.  Kicsit magába van zárkózva. Ideje lenne egy kis figyelmet szentelnem most már neki is, különben nem fogok előrébb jutni.

– Valami baj van? – termettem mellette. Hirtelen feltűnésem meglephette, mert furcsán nézett rám. Nem tudom, mit gondolhat, de most már ideje vele is szóba elegyednem. Rövid ismeretségünk ideje alatt nem túl sokat beszéltünk. Túl sok időt fecséreltem arra, hogy jóban legyek a barátnőjével. Úgy tájékoztattak, nehéz elnyerni a bizalmát. Eddig nekem nem úgy tűnt, mintha az lenne. Az elején még igen, ezért is döntöttem a másik út mellett. Most már látom több időt kellett volna Kirstenre szánnom. Remélem még nincs minden veszve.

- Nem. Miért? – mintha meglepte volna ez a kérdés. Ahányszor ránézek, mindig olyan különös érzés kerít a hatalmába. Egyre kevésbé értem a bennem zajló változásokat.

- Mert olyan hallgatag vagy. – fogalmam se volt arról, mit kéne tennem, hogyan közeledjek. Steph-el ez nem volt ilyen nehéz.

- Kirsten mindig ilyen. – Steph hangjából egy kis rosszindulatot véltem felfedezni. Kirsten szerencsére nem vette észre. Én meg nem tudtam hova tenni ezt a változást.

- Egy pillanat. Mindjárt jövök. – eszembe jutott, hogy el kell mennem az órarendemért és az igazolásokért, mi szerint az ő osztályukba járhatok, mivel eredetileg másikban lettem volna. Pár percre egyedül kell hagynom őket. Ez az ötlet nem volt ínyemre, de nincs más választásom. Aztán viszont le se tud majd rázni. Kivéve az otthonában. Ott nem lehetek vele állandóan. A lakásban szeretetet érzek, ez védelmezi őt egyelőre, azt hiszem. Gondolataimba merülve távoztam. Sietősen elvégeztem a dolgaimat. Könnyen ment. Senki nem kérdezte mi okom van erre. Csak megadták az engedélyt. Magam se gondoltam, ez ilyen könnyű lesz. Azt hallottam az adminisztráció az ilyen iskolákban szörnyen lassú. Ha meg új az ember, akkor sokkal több mindennel kell megküzdeni mire elér valamit. Úgy látszik nekem szerencsém van. Sietnem kellett, mert már csak pár perc volt becsengetésig. Fel se tűnt, hogy már az iskolába járás se jelent gondot. Bárcsak lenne valaki, aki elmagyarázná mi történik velem. Ekkor észrevettem Kirstent. Haladt tovább az iskola épülete felé, de mint, aki nem lát senki mást. Ezek a dolgok csak az én szememnek tűnnek fel, mert én más vagyok. Nem jó jel. Csak pár percre hagytam magára és máris nincs nyugta. Épp csak beért az iskolába. Ez egyáltalán nem tetszik. Gyorsabban szedtem a lábaimat, hogy mielőbb odaérjek hozzá. Ha közelebb érek, akkor minden bizonnyal észre fog venni. Arca nagyon rémült volt. Még nem láttam, hogy a történtektől így megrémült volna.  Úgy látom, mintha beszélne is. Nem. Inkább ordibál. Sietnem kell. Nem hagyhatom, hogy bárki bántsa. Nem. Az nem lehet.

Még gyorsabban kezdtem feléje haladni. Ahogy közeledtem, lassan fogytak mellőlem az emberek. „Már a pajzsában vagyok. Most már észre kell vennie.” Hirtelen rám emelte tekintetét. Kinyújtottam feléje a kezemet. Egy percig se gondolkodott. Azonnal megfogta. Kicsit meglepett, mint mostanában elég sok minden. Pedig rám nem jellemző az ilyesmi. Előre megszoktam érezni a dolgokat. De Kirstennel kapcsolatban cserben hagy ez a képességem. Hihetetlen érzés fogott el, mikor a kezét a kezemben éreztem. Az érintésétől gyorsabban ver a szívem. Mi ez? Még soha se éreztem ilyet. Ahogy hozzá értem, néhány perc alatt minden normális lett.  Visszatértek az emberek, de én nem eresztettem el a kezét.  Egymás szemébe nézve álltunk a tömegben.

- Ti meg mit csináltok? – Steph hangja most is szúrós volt. Ez mind a kettőnket visszahozott. Kirsten elrántotta a kezét. Nem értem mi baja van Steph-nek, ahogy Kirsten reakcióját sem. Elmosolyodtam ezen.

- Semmit. – válaszolta gyorsan. Miért magyarázkodik? Talán nem érhet hozzám? Nem tudom mi folyik köztük, de egyikül reakciója sem tetszik.

- Kirsten csak elbotlott. Megfogtam nehogy elessen.  – füllentettem. Az igazság egyelőre túl bonyolult lenne. Arról nem kaptam felvilágosítást kit avathatók be és kit nem. Egyértelműen nem lehet akárkit, de a közeli ismerősökről se volt információm. De vajon lenne olyan, aki elhinné? Elvégre ők normálisak. Velük nem történnek különös dolgok. Érthető is, ha hitetlenek.

- Mostanában ez rá vall. – megint nem tetszett a hangsúly szavai hallatán. Meg se próbálja leplezni.

- Ma veletek lesznek óráim egész nap. – próbáltam másra terelni a témát.

- Szuper! – csillant fel Steph szeme. Meglepett. Egy gondolat telepedett meg a fejemben. Elképzelhetetlennek tartom. Gyorsan elhessegettem. - Ülhetünk egymás mellé. – ettől újra átsuhant rajtam, a feltételezésemben még is lehet valami. Talán túlzok és csak őrül, hogy van valaki, aki velük akar lenni.

- Ha nem haragszol, én inkább Kirsten mellé ülnék, ha nem bánja. – kénytelen voltam lelohasztani lelkesedését. Kirsten arca értelmetlenségről árulkodott, ugyanakkor örömöt is láttam. Steph arca nyugtalanított. Sötét volt a dühtől. - Csak azért, nehogy valami baj érje. Mostanában nem valami szerencsés. – fölösleges volt magyarázkodnom. Azonban nem akartam, hogy pont most csapjanak össze a hullámok. Főleg ne olyan miatt, akit még 2 napja se ismernek.

- Köszönöm, de jobb lenne, ha inkább Steph-el ülnél. – kijelentésemre felháborodott. Mikor morcos még szebb. – Eddig is megvoltam egyedül.

- Ugyan. Nem gond. Ha veled akar ülni, akkor csak nyugodtan. – végül Steph engedett. Remélem rájött ez az én döntésem és Kirsten nem tehet róla.

- Biztos? – Kirsten hangja félénken csengett. Elfogott a bizonytalanság. Lehet, nem akar velem ülni? Nincs más választása. Csak így tarthatom igazán szemmel. És még közel is kell kerülnöm hozzá. Egyelőre még nem érzem a bizalmát. De mit is várok ilyen rövid ismeretség után? Nem hiszem, hogy én is olyan hatással lennék rá, mint ő én rám.

- Persze. Komolyan nem gond. – közben beértünk a terembe. Steph elballagott a padjához és leült. Mi is ugyanezt tettük.

- Miért csinálod ezt? – hirtelen kitörése türelmetlenségről árulkodott. Igyekeztem minden percben nyugodtnak látszani. Korántsem voltam az, de nem akartam megijeszteni. Ez az iskola teljesen kikészít. Az én egyik képességem, érzem a gonoszságot, a másik, látom az aurákat. És hát itt, minden szempontból csak a rosszat látom. Ez egyre jobban nyugtalanít. Nem csoda, ha egyre többet jönnek elő a képességei. Itt, ahol ennyi rossz van, egyszer csak elgyengülhet annyira, hogy az igazi gonosz, Agaron a közelébe férkőzhessen. Ezt nem hagyhatom. – Ki vagy te?

A kérdés meglepett. Még inkább bizalmatlanság érződött szavaiból.

- Alex vagyok. De hisz már bemutatkoztam. – kicsit mulattatott viselkedése. De legalább szóba áll velem.

- Tudod, hogy értem. – nem adta fel. Makacskodott tovább. Szépsége teljesen megbabonázott. Kétségbeestem ettől az érzéstől és az ismeretlentől, ami még szorosabb kötelékkel vont hozzá. Nem az a külsőleg kifejezetten szép lány. Haja vörös, szeme zöld, arca szeplős. De számomra nem létezett nála szebb sehol sem. Ez még inkább kétségbe ejtett. Nem érezhetek ilyet egy ember iránt. Nem lehet. A mágikus világ szabályai szigorúan tiltják a boszorkányok, emberek közti személyes, vagy bármilyen érzelmi kapcsolatot.  Ezek teljes mértékig tiltott dolgok. Még nem volt példa arra, bárki is valaha megszegte volna. Ez a tudat egész lelkemben mardosott.  De nem tudtam semmit tenni. Egyre inkább a hatása alá kerültem. Ettől még inkább nem értettem miért engem jelöltek a feladatra. Mért én vagyok rá a legalkalmasabb? Nem tudták, hogy ez fog történni velem? De hisz a Tanács mindent tud. Még a jövőt is látják. Bár ritkán néznek bele. Miért? Azt vallják, minden úgy történik ahogy kell. Persze itt van egy kis ellentmondás is, mert alkalomadtán bele szoktak nézni annak érdekében, megtudják fenyeget-e valamilyen veszély. Ilyenkor elég sok minden a szemük elé tárul. Tudásukat csak akkor közlik másokkal, ha úgy gondolják szükséges a változtatás. Én meg itt ülök egy lány mellett teljes bizonytalanságban.

- Fogalmam sincs. – tértem vissza a valóságba. Az arca elsápadt. Ahogy az esetemben mindig, szépen, lassan kezdtek eltűnni az emberek körülöttünk. Nálam mindig lassú ez a folyamat. Talán, mert csak külső szemlélő vagyok. – Nyugalom! – tettem rá a kezem az övére. Ez is egy jó lehetőség megállapítani hányadán állunk. – Itt vagyok veled. Senki nem bánthat. – annak ellenére, hogy nem igen építgettem még vele a kapcsolatomat, az érintésemtől csillapodott. Ahogy eltűntek, ugyanúgy jött vissza mindenki.

- Ezt, hogy csináltad? – elképedve nézett rám. Szemében végre megcsillant a bizalom jele. Pedig nem túl sokat tettem érte. Csak mosolyogtam, mint egy tökalma.

Belépett a tanár. A kérdezősködése abbamaradt. Az órán semmi szokatlan nem fordult elő. Végre minden normális volt, vagy legalábbis annak tűnt. Újra kezdtem magabiztos lenni. Néha, oldalról feléje sandítottam. A tanórai anyag engem nem igazán kötött le. Padtársam a gondolataiba mélyedve ült. Ő se igazán figyelt. Neki kellett volna, de ez nem az én dolgom. Amikor nyugodt, nem fél semmitől, nem bizalmatlan, az aurája még fényesebben ragyog, mint egyébként. Teljesen elvarázsol ez a látvány. Mindenki auráját látom. A mi fajtánkét is, bár köztünk nem mindenkiét. Azonban ennyire szépen ragyogót még senkinél sem tapasztaltam. Ő a legtisztább lény a világon. Nem is értem miért akarja bárki is bántani. Bár Agaron valoszínű pont emiatt. Mérhetetlenül gonosz. Minden jót el akar pusztítani. Kirsten meg igazán jó. Talán pont ezért kell neki.

Észre se vettem a csengőt. Csak őt figyeltem óvatosan, nehogy észrevegye. Jó volt a közelében lenni.

- Hogy tehetted ezt? – Steph termett mellettünk. A szeme nem volt valami barátságos. Eleinte azt hittem hozzám beszél, de Kirstenre tekintett.

- Mit? – ő is annyira tudta miről van szó, mint én. Aztán hirtelen értelem futott végig az arcán. Megvilágosodott. – Én nem csináltam semmit. – megint miért szabadkozik? Nincs rá semmi oka. És Steph részéről megint, mi ez a viselkedés? Most semmi szükségünk erre a hisztire.

- A legjobb barátnőm vagy. Legalábbis azt hittem. – nem is figyelt arra, amit Kirsten mond. Ekkor nekem is leesett, mi lehet a harag kiváltója. Nem lett volna szabad Stephet közel engednem magamhoz. Gondolhattam volna, hogy ez lesz. Túl messzire mentem volna, amiből azt hihette, hogy bármi lehet közöttünk? Azt nem hiszem. Nem viselkedtem másképp, mint szoktam. Bár ő ezt nem tudhatta. Nincsenek hozzászokva az érdeklődéshez. Az elejétől kezdve Kirstenre kellett volna koncentrálnom. Akkor nem lenne ez a félreértés. Rossz stratégiát választottam. Steph most nem hagyhat cserben minket. Minden erőre szükségünk lesz, mikor eljön az idő és szembe kell néznünk a gonosszal. Megszületett a döntésem miszerint, itt az ideje beavatni Stephenie-t. - Én soha nem tettem volna ezt veled.

- De Steph! Én…….. – meg se várta míg befejezi. Szélsebesen rohant el. Ezt a galibát én okoztam. Nekem kell helyre hoznom. - Stephenie!

- Hagyd! Majd én. – indult volna megkeresni. Jobbnak láttam, ha én beszélek vele. Nem ellenkezett. Nem volt ereje, annyira lesújtották a történtek. A tervem, hogy nem hagyom magára, ha nem muszáj, kudarcba fulladt. Nekem kell beszélnem Steph-el, tisztázni ezt a félreértést. Egy utolsó pillantást vetettem rá mielőtt távoztam.

Nem volt nehéz megtalálni. Kint állt a folyóson. Szerintem ő sem fogta fel teljesen az eseményeket.

- Minden rendben Steph? – tettem a vállára a kezemet annak jeléül, nem akarok semmi rosszat.

- Igen. – válaszolta egyhangúan.

- Akkor mi volt ez az iménti kitörés? – tértem rá a lényegre. Nem akartam sokáig húzni az időt. Volt egy sejtésem. Már csak meg kell róla győződnöm.

- Sajnálom. Én csak….. – kereste a megfelelő szavakat.

- Te csak? – próbáltam bátorítani.

- Kirstennel olyan más vagy. – nem nézett a szemembe. – Minden alkalmat megragadsz, hogy megérinthesd. – tekintete szomorú volt, mikor végre megfordult és rám nézett.

- Iszunk valamit? – gondoltam egy ital az ebédlőben, csökkentheti a feszültséget. Bólintott.

Az ebédlőbe érve leültünk az üdítőnk mellé, úgy folytattuk.

- Nézd! – felemelte kezét belém fojtva a szót.

- Várj! Hadd fejezzem be. – nem ellenkeztem, bár azt hiszem tisztában vagyok mondanivalójával. – Olyan jól elbeszélgettünk egymással. Ennek Kirsten nem lehetett részese, mert a nagy részét eszméletlenül töltötte. Azt hittem kialakult köztünk valami. Még is minden egyes alkalommal azt látom, te jobban kötődsz hozzá rövid ismeretségetek ellenére. Reménykedtem, hogy tévedek. De minden egyes alkalommal az ellenkezője nyert bizonyosságot. És nem értem. Ő miért jobb neked, mint én? Hisz vele két szót alig váltottál. Azt hittem, esetleg lehet valami köztünk. – beigazolódott a sejtésem. Tudatalatt rég tudtam, csak nem akartam bevallani magamnak. Túl messzire mentem. Nem lett volna szabad ennyit foglalkoznom vele. Benne volt a pakliban, hogy mindezt félreérti. Valahogy helyre kell hoznom a dolgokat, különben minden elromolhat. Mit tegyek? Beavassam őt? Azaz elhatározásom, hogy beavatom, megingott. Fogalmam sincs lehetséges-e. Gyorsan mérlegeltem mik a lehetőségek. Nem találtam más módot a helyzet tisztázására. Nem vagyok itt túl régóta, alig ismerem őket. Bár, mikor Kirstennel vagyok, úgy érzem mindig is ismertem. Az egyetlen szóba jöhető megoldás az igazság. Még ha bolondnak néz, akkor is.

- Ez így van Steph! Én magam se tudom miért érzek így iránta. Nem lenne szabad. Nagyon sajnálom, ha félreértetted a helyzetet.  Valószínű túl messzire mentem. Nem lett volna szabad ennyi időt rád fordítanom. – ezektől a szavaktól fájdalom futott végig az arcán. – De én tényleg nagyon megkedveltelek. Szerintem nagyon jó barátok lettünk. Ezért megérdemled az őszinteségemet. Kirsten miatt vagyok itt.

- Hogy érted, hogy Kirsten miatt vagy itt? – a fájdalmat döbbenet váltotta fel. Vajon hinni fog nekem? Nem számít.

- Amit most mondani fogok hihetetlen lesz, de ez az igazság. Kérlek hallgass meg! – ismét csak bólintott. Türelmesen hallgatott végig. Igyekeztem semmit nem ki hagyni, de minél gyorsabban elmondani.  Szeretnék már Kirsten mellett lenni. Miután befejeztem, nem szólalt meg azonnal.

- Szóval, nektek nem lehet kapcsolatotok emberrel, mert azt szigorúan tiltják a törvényeitek. Igaz? – nem értem hova akar ezzel kilyukadni.

- Pontosan. – fej bólogatva helyeseltem.

- Téged még is, mióta megláttad Kirstent, valahogy hatalmába kerített.

- Ő…… Kicsit fura meglátás, de ez a lényeg.

- Értem. – a tudatlanság helyét felváltotta a felismerés.

- Tényleg? – néztem rá kétkedve.

- Igen. Kirsten egy különleges lány. Nem csoda, ha ilyen hatással van rád. Te is különleges lehetsz, ha téged küldtek ide. Teljesen megértem. Köszönöm, hogy őszinte voltál hozzám.

- Fura egy lány vagy te. – néztem rá mosolyogva. – Más nem hitte volna el ilyen könnyen.

- Nem hiába vagyok én Kirsten legjobb barátja. – az arcára vidámság ült ki. Nyoma sem volt az előbbi szomorúságnak, dühnek. Ennek okát nem értem teljesen. Talán annak örül, Kirstennel sem lehet köztünk semmi?

- Mehetünk?

- Minél előbb mellette akarsz lenni, ugye? – eleresztett egy célzatos mosolyt. Lehet még se annak örül? Nem érzek ellenséges szándékot, rosszindulatot. Én azonban megkönnyebbültem az igazság elmondásától.

Elindultunk visszafelé. Kirsten a fal mellett próbált haladni kisebb-nagyobb sikerrel. Valami lekötötte, vakká tette. Ettől féltem. Amint magára hagytam, ismét nem volt nyugta. Egyre gyakrabban zaklatják. Valahogy meg kell neki tanítanom, hogyan kezelje a képességeit, akkor is ha nem vagyok vele.

- Látod Kirstent? – fordultam Steph felé. Gondoltam demonstrálom neki a hallottakat.

- Igen. Mi van vele? – az ő szemének továbbra sem tűnik fel a változás.

- Most épp védekezik. Úgy látom a pajzsát használja. Ezt azért gondolom, mert ha a pajzsát használja, a külvilág felé vak lesz. Senkit sem lát maga körül. Ki zár mindenkit.

- Én nem látok semmi különöset.

- Igen. A ti szemeteknek ez nem tűnik fel. A képessége hat az agyatokra, így mindent olyannak láttok mintha nem változott volna semmi.

- Fura ez a dolog.

- Az. Most sietek, hogy kihozzam őt ebből az állapotból. Ezért nem szeretem őt magára hagyni. Még nem tudja kezelni a képességeit. Akaratlanul is elő jönnek, ha veszélyt érez.

- Oké! – aggodalom ült ki az arcára. Az információk birtokában volt immár. Tudta mivel jár mindez.

- Maradj itt egy kicsit! Ha belépek a pajzsába, én sem foglak látni téged.

- Siess már! – vágta rá gyorsan. Több se kellette nekem. Rohantam hozzá. Hamar odaértem. A kezemet a vállára tettem. Minden visszatért. Megfordult. Újra elmerültem gyönyörűen zöld szemeiben, amik minden alkalommal elvarázsolnak.

- Mi van Steph-el? – nagyon ideges lehet emiatt, ha képes a történteket a háttérbe szorítani.

- Minden rendben. Megbeszéltem vele a dolgokat. – vajon mit gondolhat most? Néha olyan jó lenne olvasni a gondolataiban. De ilyen képességem nincs. Vannak köztünk olyanok, akiknek van, de azt mondják nem mindig áldás. Meg értem. Nem jó olyan információkat hallani, amire nem kíváncsiak.

- Jól vagy? – amint látta Steph és biztos volt benne minden rendben, odajött. Őszinte aggodalmat érzek a hangjában.

- Minden rendben. – ettől az állítástól kissé megnyugodott.

A nap további része normálisan telt. Végig együtt voltunk. Steph lenyugodott. Láttam Kirsten nem érti mi történt, de nem hozta szóba. Minden visszatért a normális kerékvágásba. Már, ha ezt az egészet annak lehet nevezni. Kinek mi a normális. Nem igaz? Hirtelen ért a felismerés. Hoppsz. Elnéztem. Az utolsó órám nem velük lesz. Kivert a víz. Hogy lehet ez? Az nem lehet, hogy megint egyedül kelljen hagynom. Az órarendben ott állt feketén-fehéren. Nem volt mit tenni.

- Sajnálom! – már épp az utolsó óra felé tartottunk. – De tévedtem. Még sem leszek végig veletek. Az utolsó órám máshol lesz. – a hír hallatán Kirsten összerezzent. Nekem se volt könnyebb. Nem akartam magára hagyni. A tudat is megőrjített mi vár majd rá. Bíznom kell benne, sikeresen veszi az akadályokat. Eddig is ezt tette.

- Semmi gond. Egyedül is boldogulunk. – nem volt túl meggyőző. Mosollyal próbálta hitelesebbé tenni. Nem tehettem mást, mennem kellett. A megfelelő beilleszkedéshez elengedhetetlen a szabályok betartása. Kelletlenül indultam el az utolsó órám terme felé.

Hihetetlenül lassan peregtek a percek. A lányok összesúgtak a hátam mögött. De nekem máson se járt az eszem, csak mi lehet Kirstennel. Végre megszólalt a csengő. Már ott se voltam. Furán néztek rám, de kit érdekel. Még mielőtt kijöttek a termükből, én már ott vártam rájuk.  Kirsten rohanva lépett ki. Valami baj van. Amint meglátott, a karjaimba vetette magát. Hihetetlenül jó érzés a karomban tartani. Legszívesebben még jobban magamhoz húznám. Ellenálltam a kísértésnek. Feszültségem csillapodott a közelében. Úgy látszik nem csak én hatok rá csillapítólag. Ő is rám. Egyre zavarosabb ez az egész.

-Jaj Alex! – furán csengett a hangja. - Borzalmas volt. Nem tudtam megszólalni. – a szavak csak úgy áradtak belőle. Nem tudom hova tenni ezt a hirtelen kitörést. – Be voltam zárva a saját elmémbe. Nem tudtam kitörni.  Kérlek, mondd el, mi folyik itt! Tudom, hogy tudod. – végig a karjaimban tartottam. A közelsége olyan hatással van rám, mint soha senki. Nehezen nyertem vissza az önuralmamat. De csak sikerült. Végre itt az alkalom. Az alkalom az igazságra. A Tanács azt mondta, ha ő kér, elmondhatom neki. Megkért. Nincs több kibúvó. Itt az igazság pillanata.

- Menjünk haza! Ott mindent elmondok. – kézen fogva indultunk el. Nem engedtem el a kezét. Nem akartam, hogy véget érjen ez az érzés. Steph némán jelezte, ő nem tart velünk. Elég hamar el is köszönt. Kirstent kicsit meglepte, de nem szólt semmit.

Hazaérve felmentünk a szobájába. Leült az ágyra, én az ablakhoz léptem. Azon kifelé bámulva kezdtem beszélni.

Figyelmesen hallgatta elbeszélésemet, olykor közbevetve kérdéseit. Ez az egész teljesen letaglózta. Szerintem fel se fogta igazán, mit is jelent ez.

- De miért én? Kitől kell megvédeni? Mért én kellek nekik? Még mindig úgy érzem, hogy semmi különleges nincs bennem, amiért ennyi figyelmet érdemelnék bárkitől is. – ettől a sok információtól mintha kétségbe esett volna. Soha nem hagynám, hogy bármi baja legyen. Még mindig nem értem mi ez az érzés. De már nem érdekel. Csak az, hogy megvédjem. – Ez az igazság. Semmi nincs bennem, hogy bárki is bántani akarjon. Bár az egész életem úgy telt, hogy mindenki csak bántott. – szép kis ellentmondások hálózzák be az életét.

- Azt nem tudom miért téged akarnak. Azt viszont igen, hogy a világunk sötét vezére, Agaron, minden áron megakar szerezni. És ezt nem hagyhatom. – közelebb mentem hozzá. Megfogtam a kezét és mélyen a szemébe néztem. – Bevallom, először nem lelkesedtem az ötletért, amiért engem jelöltek ki melléd. De már egy cseppet se bánom. Mindent meg fogok tenni, hogy megvédjelek. Esküszöm! – e szavak kimondása után megkönnyebbültem. Megkönnyebbültem, mert ez is az igazsághoz tartozik. Ebben a percben nem tagadhattam tovább: Ez a lány mindennél fontosabb lett számomra. Nem volt erőm küzdeni az érzés ellen. Csak átadtam magam, hadd sodorjon magával ott, abban a pillanatban.

 

 

7. fejezet - Alex I.

 

Szokványosnak indult a napom. A mágikus világban mostanában béke honol. Még a gonosz erőket sem érzem mozgolódni. Pedro hozta a hírt, hogy a Tanács látni kíván. Meglepett, hogy magukhoz kérettek. Nyugalmi időszakban soha senkit nem hívattak magukhoz. De az ő kérésük mindenekfelett áll. Így eleget tettem kötelességemnek és megjelentem előttük.

- Isten hozott köztünk Alex! – üdvözölt, mikor eléjük léptem a Tanács legfőbb vezetője, Eyselis.

- Köszönöm! – hajoltam meg tiszteletem jeléül. Szigorú szabályok kötnek minket viselkedés terén, ha a tanács előtt állunk.

- Fontos feladattal bízunk meg téged. – mondta nyomatékosan. Végre egy feladat. Alig vártam, hogy kapjak egy lehetőséget. – Az emberi világban van egy lány, akit nagy veszély fenyeget. Ő egy nagyon különleges személy. Azt a feladatot kapod, hogy vigyázz rá és megvédd mindentől és mindenkitől. Ha kell még saját magától is. – nem épp egy ilyen feladatra vágytam. Nem volt ínyemre, hogy egy emberre kell vigyáznom. Az emberek önmagukban is veszélyesek, nekem meg semmi kedvem közülük egyet pesztrálni.

- Miért kell ezt a lányt megvédenem?

- Egyelőre nem áll módunkban közölni veled. De minden mást elárulunk, amit tudnod kell.

Elmesélték milyen képességei vannak, hogyan működnek és, ha én ott leszek, miben tudok majd segíteni neki, de ehhez előbb el kell nyernem a bizalmát. Remek. Mindig egy ilyen megbízatásra vágytam. Egy lány, akinek képességei vannak, de eddig nem tudott róluk. Most viszont, hogy veszélyben forog, a képességei meg jelentek és egyre erősebbek lesznek. Nem éreztem gonosz mozgolódást, így feleslegesnek tartottam ezt a küldetést.

- Légy óvatos! Az emberi világban semmilyen segítségre nem számíthattok. – tette hozzá Mornier, a Tanács másik tagja.

- Miért rám bízzátok ezt a feladatot? Van nálam sokkal alkalmasabb erre. – nagyon nem volt kedvem az emberi világhoz, az ember lányhoz meg még inkább nem.

- Erre te vagy a legalkalmasabb. Így döntöttünk. Talán vitatod döntésünket? – nem voltam hülye, hogy ezt tegyem.

- Természetesen nem. – minden döntésük vitathatatlan. Ha valaki még is megtette, annak nem lett jó vége.

- Holnap itt az idő. Állj készen! Indulás előtt megkapod a többi utasítást. – közölte Seylon közönyösen. Ő a tanács egyetlen olyan tagja, aki nem ért egyet az emberek védelmével. De mivel a többség szava dönt, nem tud mit csinálni.

Soha semmi nem volt, amit ennyire nem akartam. A sors kegyetlen játéka. Mindennél jobban vágytam egy küldetésre és pont olyat kapok, amit egyáltalán nem szeretnék. Soha nem voltam jó véleménnyel az emberekről, főleg a világukról. Haszontalanok és közönségesek.

Mielőtt útra keltem volna, ismét meg kellett jelennem a tanács előtt. Még kiegészítették néhány dologgal, amit tudnom kell. A lányt, a mi világunk gonosz mágusai akarják. Agaron és zsoldosai.  Az okát nem közölték. Mivel még iskolás, ezért nekem is annak kell lennem. Csak így van esélyem a közelébe kerülni és elnyerni a bizalmát. Ha már bízik bennem és meg akarja tudni mi folyik itt, akkor elmondhatom. Teljesen össze van zavarodva. Nem érti mi folyik körülötte. Eddig se volt könnyű élete. Ha bízik bennem, akkor nem fog félni és tudattalanul se jönnek elő a képességei. Mert, ha túl sokat használja, védtelenné válhat. Ettől a sok információtól sem éreztem magamat okosabbnak, mert mindezek okára nem derült fény. Úgy gondolták mindent elmondtak, amit tudnom kell, így utamra bocsátottak.

Az utam zökkenő mentes volt. Simán megérkeztem az iskolába. Gyorsan elintéztem az irodán a felvételhez kapcsolatos papírmunkát. Azonnal meg is kezdhettem tanulmányaimat. Nem lelkesedtem túlságosan ezért sem. Nem elég, hogy végig jártam a mágikus iskolát, most járhatok egy unalmas, hétköznapi, emberi iskolába. Ez életem álma. Egyszerűen nem tudom mivel érdemeltem ezt ki.

Amint beléptem az iskola folyósólyára, visszatántorodtam. Annyi gonoszságot érztem ezen az egy helyen, mint eddig sehol. Érzem, hogy mindez csak egyetlen lény felé irányul. A sok rossz aura között nem volt könnyű megtalálni az ő jó auráját. De sikerült. Így azt követtem, hogy ő magát is megleljem. Szegényt rengeteg gonoszság veszi körbe. Igaz a tanács mondta, hogy nem volt könnyű élete, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Nem csoda, ha segítségre van szüksége. Haladtam a tömegben előre. Míg egyszer csak meg nem láttam fénytől ragyogó auráját. Körülötte minden rendben zajlott, de ő valahogy más volt. Valami nem stimmelt. Csak az én szememnek tűnt fel. A többieknek minden normálisnak látszott. Az egyetlen magyarázat, hogy épp az egyik védekező képességét használja. Ahogy közeledtem felé, éreztem, hogy az egyre közeledő lényem hatással van rá. Ez a változás hirtelen érte. Teste és elméje így is eléggé terhelt volt már, ájultan esett össze az új, erőteljes inger hatására, amit én válthattam ki belőle. Nem voltam elég közel. Nem tudtam elkapni. A kemény padlóra zuhant. Ájulásával az élet visszatért a megszokott ritmusába. Senki nem törődött a földön fekvő lánnyal. Egy lány, akit szintén fényes aura vett körül, de nem annyira, mint a másikat, megfordult. Rémülten vette észre a földön fekvő, eszméletlen barátnőjét. Abból gondoltam, hogy az, mivel ő volt az egyetlen, aki észrevette, megrémült és oda ment megnézni mi történt. Meg az ő aurája nincs tele sötétséggel, ahogy mindenki másé ebben az iskolában. Ilyet se láttam még. Engem is elkapott a pánik. Elég kemény talajon ért földet. Semmi sem volt, ami felfogta volna az esését. Oda rohantam segíteni. Mikor hozzá értem, megnyugodtam. A pulzusa erősen vert.

- Mi van vele? – kérdezte az idegen lány.

- Ne aggódj! Jól van. – nyugtatgattam, pedig én sem nyugodtam meg még teljesen. Reméltem, nem értem ide túl későn és hamar rendbe jön.

Nem telt sok időbe mire magához tért. Rám emelte tekintetét. Egy megmagyarázhatatlan érzés kerített hatalmába. Ilyet egész életemben, egyszer nem éreztem. Tudtam, ő az a lány, aki miatt itt vagyok. Akit meg kell védenem. Már egy percig se bántam a dolgot. Csak rá kellett néznem. Ilyen szépet, tisztát még soha azelőtt nem láttam, amilyen ő.

- Szia! Én Alex vagyok. – alig bírtam megszólalni. A látványa lenyűgözött. Meg is ijedtem attól, hogy ez az emberi lény ilyen hatással van rám, pedig alig pár perce ismerem.

- Mi történt? – kérdezte lágy hangon. A hangja egy újabb csapás volt számomra. Olyan szépen csengett, mint a legszebb fuvola dallama. Nem rajongtam a zenéért, de az ő hangja zene volt a füleimnek.

- Pár percre elveszítetted az eszméletedet. – mosolyogtam rá. Rá fért a bátorítás. Most még gyámoltalanabbnak tűnt, mint elsőre. Egyszerűen nem értem miért vált ki belőlem ilyen érzéseket. – A barátnőd nagyon aggódott.

- Az eszméletemet? – rá nézett a barátnőjére, aki eddig halkan állt mögöttem. Egyelőre még fogalma sincs mi folyik itt. Szerintem fel se fogta a történteket. De nem baj. Azért vagyok itt, hogy megvédjem.

- Igen. De most már minden rendben van. – bátorítottam kissé. Eléggé meg volt szeppenve.

- Köszönjük a segítséget! – mondta a barátnője. Kedves lány. Ő az egyetlen, aki körül nem érzek gonoszságot. – Stephenie vagyok. –súgta a fülembe. Olyan halkan, csak én hallottam. Az okát nem tudom, de ez lényegtelen is volt. Legalább már nem ismeretlen a számomra.

- Ugyan! Semmiség. – mosolyogtam rá is. – Most mennem kell. Később biztos találkozunk még. – újra rájuk mosolyogtam majd távoztam. Nagyon nehezen hagytam ott. Még teljesen nem jött rendbe. De még körbe akartam nézni az iskolában. Azt is el kellett intéznem, velük legyenek majd az óráim, mert amit lejelentkezéskor kaptam az teljesen más volt. A Tanács távozáskor átnyújtotta nekem az órarendjét, hogy mindig tudjam, hol van, így ennek a kiderítésével nem kellett foglalkoznom. Nekem azonban az a tervem, elintézem a közös órákat. Sokkal praktikusabb. Állandóan szemmel tarthatom. Most, hogy meg van, egy percre sem akartam szem elől veszíteni.

Az eddig történteket sikernek könyvelhetem el. Meg van a célszemély. A kapcsolat felvétel is megtörtént, igaz nem valami kellemes módon. Holnaptól egy percre se tévesztem szem elől. Ennek a gondolata felvidított. Mi van velem? Mért van ilyen hatással rám? Ezt nem lehet. Nem engedhetem meg. Nem érezhetek így.

Miután hamar elintéztem, amit akartam, a keresésére indultam. Az ebédlőben találtam rájuk. Épp sorban álltak. Csatlakoztam én is. Éreztem, valami miatt nyugtalan. Éreztem a gonoszság erejének növekedését. Ez csak egyet jelenthet. Most is itt vannak és zaklatják. De most nem használja egyik védekező képességét sem. Miért nem?

- Sziasztok! – álltam be mögéjük a sorba. – Új vagyok itt. – szerintem ők is észrevették, de valahogy el kellett kezdeni. – Mivel nem ismerek senkit, kivéve titeket, arra gondoltam, ebédelhetnénk együtt. – értetlenség, meglepettség tükröződött tekintetükben. Nem értettem ennek okát. Ahogy néztem őt, egyre inkább éreztem, nekem minden áron meg kell védenem. Nem hagyhatom, hogy baja essen. Azt nem tudnám elviselni. Megijedtem a saját érzéseimtől. Nem érezhetek így. Főleg olyasvalaki iránt, akit csak nem régóta ismerek. Ráadásul, aki ember. Nem, az nem lehet.

- Persze! Nagyon szívesen. Igaz Kirsten? – fordult hozzá barátnője, elég célzatos mosollyal. Neve hallatán teljesen biztos voltam, ő az a lány, akihez küldtek. Tudtam, előbb a másikkal kell jóban lennem, ha a kiszemelt bizalmát el akarom nyerni.

- Aha. – válaszolta végül. Nem tudom miért tűnik még mindig olyan meglepettnek. Biztos nincs hozzászokva az ilyen dolgokhoz, hisz egész életében csak gonoszság vette körbe. Persze a szüleit és a barátnőjét kivéve. Ezt se értem miért van így. Kirsten egy tünemény.

- Remek. – próbálkoztam leplezni örömöm, nem túl nagy sikerrel. El fogott egy kis aggodalom. Nem tudom mi játszódik le benne. Nem valami lelkes. Nagyon hallgatag.  – Ez az asztal megfelel? – mindenki minket nézett. Kirstent kirekesztették maguk közül. Furcsállták, van olyan, aki vele akar ebédelni.

- Biztos velünk akarsz ebédelni? – ő is érezhette, mikor feltette ezt a kérdést.

- Miért ne akarnék? – nem tudom mi folyik itt, de én nem leszek részese. És azt se fogom hagyni, hogy ezentúl bárki is bántsa. Legyen az ember, vagy mágikus teremtmény. A küldetésem, amit először annyira utáltam, mostanra létfontosságúvá vált számomra. Magam se tudom ennek okát. Kétségek gyötörnek.

A barátnője rosszalló pillantásokat vetett rá a kérdése miatt.

- Rengeteg okot tudok. – felelte – De nézz csak körbe. Mindenki minket néz. Ki fogsz szorulni a közösségből, ha együtt látnak velünk. Nem akarom, hogy még valaki kitaszított legyen miattam. – Hihetetlen ez a lány. Most is más miatt aggódik, az se érdekli, ha emiatt neki rossz. Más ezt mért nem veszi észre? Vagy észreveszik, csak nem érdekli őket. Ezért utálom az emberi világot, meg az embereket. Egyszerűen nincs magyarázatuk miért utálnak valakit. Csak utálják és kész.

- Ezt hagy döntsem el én. – közelebb hajolva folytattam – Egyébként se érdekel mások véleménye. Mindig azt teszek, amit akarok. Titeket már ismerlek. A többieket viszont nem.  A kérdésedre válaszolva: igen, veletek akarok ebédelni. – úgy láttam, ettől kicsit megnyugodott. Mit jelenthet ez?

- Kirsten! Ne legyél már ilyen! Még a végén elüldözöd. – hallottam Stephenie viccelődését. Mély beszélgetésbe merültem vele. Gondoltam ez jó alkalom elnyerni a bizalmát és így közelebb kerüljek Kirstenhez. Először fel se fogtam, mi történik. Majd Steph hirtelen eltűnt mellőlem. Kirsten felé fordultam. Meglepetten nézett rám. Engem látott. Erre nem számítottam. A pajzsán belül voltam. Rajtam kívül erre senki sem volt képes. Hogy lehetséges ez? Erről senki sem tájékoztatott. Az ő arcára még nagyobb értetlenség ült ki, mint ami bennem volt. Mosolyt erőltettem magamra, hogy egy kicsit megnyugtassam. Azt mondták, ha nyugodt, akkor a dolgok visszatérnek a megszokott mederbe. De csak jobban felizgattam.

- Minden rendben? – átnyúltam az asztalon, a kezemet a kezére tettem. Ekkor ért a második meglepetés. Az érintésem hatására visszahúzódott a pajzsa. Mindenki ismét láthatóvá vált. Ez egy kicsit sok volt neki. Az újonnan felfedezett dolgok megterhelték. Ezt nem bírta elviselni. Ájultan zuhanni kezdett a föld felé. Még időben elkaptam, mielőtt a padlón koppant volna. Elkapott a kétségbeesés. Egyrészt, nem tudtam mi folyik itt, másrészt féltem nehogy valami komolyabb baja legyen. Az egészben a várakozás a legrosszabb. Külsőleg nincs semmi baja, még se akar felébredni. Vajon mikor tér magához, hogyan dolgozza fel a történteket? Hiába próbáltuk magához téríteni, az iskolában nem sikerült. A délutáni óráit ki kellett hagynia, na és nekünk is. Haza vittük, otthon befektettük a pihe-puha ágyába. Steph is egyre idegesebb lett. De egyszerűen nem volt mit tenni. Várnunk kellett. Várni, míg felébred.

Olyan régóta volt már eszméletlen, azt hittük soha nem akar felébredni. Estefelé, végre elkezdett mozgolódni. Elég sokáig tartott, míg feldolgozta a traumát, ami miattam érte. Ebben biztos voltam.

Álltam az ablak árnyékában és türelmetlenül vártam a percet, mikor magához tér. Egyre inkább aggódtam, ahogy telt az idő. Nem láttam még olyat, aki ilyen sokáig lett volna eszméletlen egy ájulás után. Ráadásul az első napomat lógással kezdtem. Bár ez egy cseppet sem izgatott. Ott voltam, ahol lennem kellett. Mikor felé fordultam, megtorpantam.  A szeme nyitva volt. Engem figyelt.

- Jobban vagy? – kiléptem a fényre, hogy lássa ki az és ne ijedjen meg. Eléggé meglepődött mikor látta ki vagyok. Biztos nem számított rá, hogy itt talál. Én már csak ilyen vagyok. Szeretem meglepni az embereket. – Meg ijesztettél minket. Stephenie lement a konyhába kakaót hozni, ha végre felébrednél. – a nap során elég sokat beszélgettem vele. Mintha meg is kedvelt volna. Bőven volt időnk megismerkedni. Túl sok is. Kirstennel viszont, alig váltottam pár szót. Ideje lesz rá koncentrálnom. Talán most már könnyebb lesz elnyernem a bizalmát.

- Steph itt van? – meglepettség ült ki az arcára. Nem érettem az okát. Mért ne lenne itt a legjobb barátja?

- Igen és nagyon aggódik. – próbáltam tudatosítani benne, van olyan is, aki szereti és aggódik érte. Nemcsak ellenségei vannak. Bár még most sem értem az egész iskola vele szembeni viselkedését. - Azt mondta ez nem vall rád.

- Aggódik? – lehet, nem voltam elég világos? Vagy még mindig nincs túl jól? Nem szabad elsietni a dolgokat. Csak most ébredt fel. Nem úgy néz ki, mint, aki felfogta miről is beszélek. Mikor felébredt, megnyugodtam. Talán túl korai volt.

- Természetesen. Hisz a barátnőd. – igyekeztem nyugodt maradni.

- Elmondanád, mi történt? Hogyan kerültem ide? – végre felélénkült. Érdeklődést mutat a dolgok iránt. Ez egy jó jel.

- Elájultál. De mielőtt földet értél volna, elkaptalak. – magyaráztam, nem mutatva mennyire megijesztett. Nem tudom sikerült-e lepleznem. Korai még ilyesmiket éreznem, csak néhány órája ismerem. Annak a nagy részét is eszméletlenül töltötte. – Az iskolában nem tértél magadhoz. Kénytelenek voltunk haza hozni. Egész nap eszméletlen voltál. – reagálásának az okát nem tudtam. Véleményem szerint hirtelen érte a felismerés mi szerint én vagyok az egyedüli, akit lát. Arról még inkább nincs fogalmam, mit gondolhat és a látottakból mire következtethet. Biztos észrevette, mi történik. Az érintésemre reagált így? Csak ez lehet a magyarázat. Hirtelen hoztam vissza. Ez meglepte és leterhelte az agyát. Ezért ájult el. De vajon, azt tudja, hogy mindezt én csináltam? Mindenesetre látta, hogy én nem tűntem el a többiekkel. Ebből mire gyanakodhat? Remélem, nem hiszi azt, hogy bántani akarom és nem fél tőlem. Akkor nagy bajban lennék. Első küldetésemen már az elején kudarcot vallanék. Azonban nem ez az egyetlen ok. Nem bírnám elviselni, ha így lenne. Teljesen elment az eszem. Hogy juthat ilyesmi az eszembe?

- Egész nap? – ettől a ténytől teljesen megrémült. – Nem hiányozhatok a suliból. Megígértem a szüleimnek. – teljesen kétségbeesett. Szegény. Ennyire rossz a helyzet? Egy ilyen apróságtól úgy meg tud rémülni.  És ez még semmi ahhoz képest, amit naponta ki kell állnia. Arról ne is beszéljünk, mekkora veszélyben forog. – Ha a fülükbe jut nekem végem.

- A szüleid meg fogják érteni. Biztos nem várják el tőled, hogy akkor is bemenj, ha nem vagy jól. – igyekeztem megnyugtatni. Nem tesz jót neki, ha ilyen apróságokon idegeskedik.

- De ha valamelyik tanárom elmondja nekik, biztos nem az igazat fogja. Azt fogják kamuzni lógtam, mert tudják, ezzel bajba keverhetnek. – kezdtem érteni miért aggódik, idegeskedik. Ez még sem olyan apróság, mint gondoltam. Azt hittem csak azért ilyen, mert jó kislány, aki feleslegesen nem hiányzik. Bevallom nagyon is tetszett volna, ha így van. Azonban teljesen megértem a valódi ok miatti idegességét is.

- Mi tanúskodunk melletted. Kétlem, hogy a szüleid helyettünk egy olyan tanárnak hinnének, aki nem kedvel. – mertem remélni, a szülei tisztában vannak a lányuk helyzetével. Ebben egész biztos nem lehetek. Különben mért járatnák egy gonoszsággal teli iskolába.

- Honnan tudod?  Nem említettem a tanárok utálkozását. – húha! Elszóltam magam. Nem beszélgettünk annyit, hogy tisztában legyek a vele kapcsolatos dolgokkal. Egyszer csak eszembe jutott valami.

- Ő………Steph mesélte. – vágtam ki magam gyorsan. Steph-el elég sokat beszéltem, igaz nem pont ilyesmiről, de így nyugodtan ráfoghattam. – Bőven volt időnk, míg arra vártunk, hogy felébredj.



 

6. fejezet – Az igazság

 

- Ti meg mit csináltok? – nézett ránk Steph, miután visszatért és kézen fogva talált minket.

- Semmit. – kaptam ki a kezemet Alexéből. Szégyelltem magam. Ő a barátnőmé. Nem érezhetem azokat a dolgokat, amiket érzek. Akármennyire is biztonságban érzem magam mellette. Nem lehet. Csak mosolygott a reakciómon. Meg kell tudnom ki ő, hogyan csinálja. Hogyan szünteti meg az elmém zavarát és miért van rám ilyen hatással. De azt akarom magától avasson be.

- Kirsten csak elbotlott. Megfogtam nehogy elessen.  – hazudik. Nem akarja, hogy bárki is megtudja. Ez még jobban megerősített abban, ő tudja mi ez az egész.

- Mostanában ez rá vall. – már senki nem lepődik meg a bénázásomon.

- Ma veletek lesznek óráim egész nap. – nem akartam hinni a fülemnek. Ez, hogy lehet?

- Szuper! – lelkesült fel barátnőm. Naná, hogy lelkes. Hisz egész nap együtt lehet szíve választottjával. Erre a gondolatra összeszorult a szívem. De, mint jó barátnőnek az a dolgom, hogy a háttérbe vonuljak. – Ülhetünk egymás mellé. – olyan, mint egy kis gyerek, aki megkapta kedvenc játékát.

- Ha nem haragszol, én inkább Kirsten mellé ülnék, ha nem bánja. – mindketten értetlenül néztünk rá. – Csak azért, nehogy valami baj érje. Mostanában nem valami szerencsés.

- Köszönöm, de jobb lenne, ha inkább Steph-el ülnél. – háborodtam fel a kijelentésén. Nem is ismer. – Eddig is megvoltam egyedül.

- Ugyan. Nem gond. Ha veled akar ülni, akkor csak nyugodtan.

- Biztos? – nem úgy festett, aki lelkesedik ezért az ötletért.

- Persze. Komolyan nem gond. – közben beértünk a terembe. Steph elbaktatott a helyére. Én leültem a saját helyemre. Alex meg mellém. Igaz mellettem soha nem ült senki így nem volt nehéz dolga.

- Miért csinálod ezt? – tört fel belőlem a kérdés. Az a fogadalmam, hogy várok míg ő mondja el, szertefoszlott. – Ki vagy te?

- Alex vagyok. De hisz már bemutatkoztam. – jót mulatott tudatlanságomon.

- Tudod, hogy értem. – erősködtem tovább. Most már mindennél jobban akartam tudni.

- Fogalmam sincs. – vágta rá hetykén. – Éreztem, kezd elhatalmasodni rajtam a félelem. Kezdtek eltűnni az emberek. De most nem egyszerre, nem hirtelen. Egyesével, szépen sorjában.

- Nyugalom! – Alex rá tette a kezét az enyémre. – Itt vagyok veled. Senki nem bánthat. – Ahogy eltűntek, ugyanúgy jöttek vissza az emberek, amint csillapodott a félelmem.

- Ezt, hogy csináltad? – bámultam rá.  Csak mosolygott, mint aki nem tudja miről beszélek. Ekkor belépett a tanár.

Nem akartam magamra vonni a figyelmet. Szerettem volna meglapulni.  Inkább hagytam a kérdezősködést. Végre rendben zajlott le az óra. Túlságosan is. Egész idő alatt nem zaklatott a tanár. Én azonban így sem tudtam figyelni. Gondolataimba merülve meredtem magam elé. Mit jelenthet ez? Ha hozzám ér, vagy a közelemben van, minden normális. Visszahoz a valóságba. Nem engedi, hogy magával ragadjon a zűrzavar. De miért? És hogyan csinálja? Egyre jobban azt éreztem itt az ideje megtudni mi folyik itt. Alex tudja. Tudom, hogy tudja. A csengő hangjára lettem figyelmes. Gyorsan elrepült az óra. Észre se vettem. Steph azonnal mellettünk termett.

- Hogy tehetted ezt? – szikrázott a szeme.

- Mit? – nem értettem hova akar kilyukadni. Aztán eszembe jutott, biztos látta, amikor Alex a kezemre tette a kezét. – Én nem csináltam semmit. – próbáltam szabadkozni.

- A legjobb barátnőm vagy. Legalább is azt hittem. – csak mondta tovább a magáét. Nem is figyelt rám. – Én soha nem tettem volna ezt veled.

- De Steph! Én…….. – nem várta meg, amíg befejezem. Elrohant. – Stephenie! – kiáltottam utána. Indultam volna megkeresni.

- Hagyd! Majd én. – szólt rám Alex. Nem volt erőm vitatkozni. Minden összeomlik körülöttem.

Alex el is ment, hogy megkeresse. Vajon, mit fog mondani neki? Hogy semmi köze hozzám? Engem csak megakart nyugtatni és őt jobban kedveli? Ebbe bele sajdult a szívem. Magam se tudom miért. Semmit se tudok róla. Még is úgy érzem egy űr tátong bennem, ha nincs mellettem. Most már nem tagadhatom a tényt, őrülnék ha Alex engem választana. De Steph sokkal jobban érdekli őt.

Felálltam, hogy elinduljak a következő órára. A folyosót üresen találtam. Jaj ne! Alex elment, így nincs, aki a valóságban tartson. Nem volt értelme kétségbeesni. Semmit se értem volna vele. Haladtam tovább.

-Kirsten! – jaj, még ez is. Ez a hang egyáltalán nem hiányzott. – Senki se tud megvédeni tőlünk. – még mindig fogalmam sincs, mit akar tőlem, vagy ki ez. Mért hajtogatja folyton ugyanazt? – A miénk leszel. Kellesz nekünk.  – ezek a szavak egyre jobban megrémítettek. Valaki megfogta a vállamat. Megfordultam. Alex állt előttem és minden újra normális lett.  A félelmem is elszállt. Ha ő itt van, nem félek semmitől.

- Mi van Steph-el? – kérdeztem gyorsan. Nem akartam az egyetlen barátomat elveszíteni.

- Minden rendben. Megbeszéltem vele a dolgokat.

- Jól vagy? – jött oda Steph. Aggodalom ült az arcán. Mit mondhatott neki Alex?

- Minden rendben. – állítottam. Kissé megnyugodott.

Az egész nap normálisan telt. Míg Alex mellettem van nem történik semmi. A miértje még mindig homályos előttem.

- Sajnálom. – hallottam meg a hangját. Épp az utolsó órára tartottunk. – De tévedtem. Még sem leszek végig veletek. Az utolsó órám máshol lesz. – na ne! Az nem lehet. Mi lesz akkor velem? Ezt persze nem mondtam ki hangosan. Rajta is megjelentek az aggodalom jelei, amiért egyedül kell hagynia.

- Semmi gond. Egyedül is boldogulunk. – nem hangzott túl meggyőzően, de mosolyt erőltettem magamra a hitelesség kedvéért. Kelletlenül indult el az utolsó órájának terme felé. Kábán bámultam utána. Megint végtelenül maradtam. Vagy is én azt hittem. Alex nélkül most már teljesen elveszettnek éreztem magamat. De legalább Steph mellettem van. Alex távozása után nem tartott sokáig a nyugalom. Egy új állapot uralkodott el rajtam.

Mindent láttam, hallottam, de válaszolni nem tudtam. Azt tapasztaltam, hogy valaki válaszol helyettem, mi közben én be vagyok zárva az elmémbe. Mi ez megint? Azt hittem a meglepetések sorozatának vége. És most itt van ez. Egy újabb fejtörés. Akár, hogy próbálkoztam nem sikerült kitörnöm. Erőm fogytán volt. Nincs más hátra, mint a várakozás. Ha Alex újra itt lesz, elmúlik ez a dolog. Türelmetlenül vártam az óra végét. Steph jól elbeszélgetett velem, aki nem is én voltam. Vagy igen? A saját válaszaimat, mondataimat nem hallottam csak azt, amit ő mond nekem. Abból viszont nem derült ki semmi számomra. Kirohanása után meglepett a viselkedése. Azt hittem soha nem fog megbocsájtani. Alex biztos meggyőzte, nincs oka az aggodalomra. Végre megszólalt a csengő. Igyekeztem minél előbb elhagyni a termet. Megkönnyebbülésemre Alex kint várt. A nyugtalanság jelei mutatkoztak rajta. A karjaiba vetettem magam.

-Jaj Alex! – végre hang jött ki a torkomon. Az én saját hangom. Steph nem szólt semmi ahhoz, amit csináltam. De most nem is tudtam ezzel foglalkozni. A zár feloldódott, ami eddig fogva tartott. – Borzalmas volt. Nem tudtam megszólalni. – özönlöttek belőlem a szavak. Azzal se törődtem, hogy mindenki hallhatja, amit mondok. – Be voltam zárva a saját elmémbe. Nem tudtam kitörni.  Kérlek, mondd el, hogy mi folyik itt! Tudom, hogy tudod. – ahogy a karjaiban tartott az ő nyugtalansága is elszállt. Újra itt van, hogy vigyázzon rám. Melegség öntött el.

- Menjünk haza! Ott mindent elmondok. – kézen fogva indultunk el. Végre itt az igazság pillanata. Steph elvált tőlünk, pedig azt hittem velünk akar majd jönni.

Otthon azonnal a szobámba mentünk. Leültem az ágyra és vártam. Ő az ablakhoz ment.

- Hihetetlenül fog hangzani, amit mondok, - kezdett bele – de ez az igazság. Engem a tanács küldött, hogy vigyázzak rád, mert veszélyben vagy.  És ha kell, akkor védjelek meg. Még saját magadtól is.

- A tanács? – néztem rá meglepetten. – Milyen tanács?

- A mágikus világ vezetőinek tanácsa. – nem nézett rám mi közben beszélt. Kifelé bámult az ablakon.

- A mágikus világ? – képtelen voltam felfogni miről beszél.

- Igen. Boszorkányok, varázslók és más mágikus teremtmények.

- Ugye most hülyéskedsz? – csúszott ki a számon, de rögtön meg is bántam.

- Egyáltalán nem. – rázta meg a fejét. Rám emelte tekintetét úgy folytatta. – Akármilyen hihetetlen, létezik ez a világ is, ahogy a tiétek.

- És miért pont rám kell vigyáznod? Nincs bennem semmi különös.

- Pontosan nem tudom. Részleteket nem osztottak meg velem. De abban tévedsz, hogy nem vagy különleges. Nagyon is az vagy.

- Kérlek, akkor mondd el azt, amit tudsz. Mi történik velem? – bólintott.

- Annyit tudok, hogy veszélyben vagy. Hogy miért, azt nem tudom. Ha megérzed a veszélyt, felerősödnek a védelmi képességeid és mindenkit ki zársz az elmédből. Mivel mostanában ez elég sűrűn előfordult, ez azt jelenti, hogy egyre közelebb van a veszélyforrás.

- Ha megérzem a veszélyt? Akkor ezért tűnik el mindenki, vagy ezért nem hallok olykor semmit és a legutóbbi, amikor beszorultam a saját elmémbe és nem tudtam kitörni?

- Ezek védekező képességek a veszély ellen, ha a közelben van. Egyre gyakoribbak ezek a reakciók, így nagyon közel lehet. Ilyenkor valamelyik védekező mechanizmusod akcióba lép. De mivel nem tudja hol van a veszély, honnan jön, vagy ki az, ezért mindenkit ki zársz.

- És olyankor ki beszél helyettem, vagy hova lesz mindenki? – annyi kérdésem van még. Mindent tudni akarok.

- Olyankor előjön a magabiztos és bátor éned, aki sebezhetetlen. Ő beszél. Így nem tudnak az ellenségeid a közeledbe jutni és bántani. Nem tudnak ártani neked se a rossz akaró tanáraid, se a rossz akaró diákok, mert ez az éned minden helyzetből simán ki vágja magát. A most megjelent képességeddel ugyanez a helyzet. Kicsit erősebb, mert ilyenkor nem vagy süket. Hallasz, látsz mindent, de a magabiztos éned van elől, míg te hátulról figyelheted az eseményeket.

- Honnan tudsz még is ennyi mindent rólam és a képességeimről? – azt mondta nem tud mindent, még is sokkal jobban ismer engem, mint én magamat.

- A képességeidről teljesen fel lettem világosítva, de hogy mindez miért történik arról nem.

- Akkor mondd el azt is, hogy mi a helyzet azzal, amikor mindenki eltűnik? – ez még egy fontos kérdés, amire választ akarok kapni.

- Az egy pajzs, ami körül vesz téged.

- Egy pajzs? – nem értettem, hogy lehetséges mindez. – Hogy működik?

- Nem tűnik el senki körülötted. Mindenki ugyanúgy jelen van. Ők látnak téged, de nem érzékelik a változást az elmédnek köszönhetően, míg a pajzsod mindenkit kizár és senkit nem enged behatolni. Mindenki természetesen veszi a dolgokat, mintha semmi se változott volna. Ők azt látják ugyanúgy csinálsz mindent. De számodra ők nincsenek jelen. Egyedül vagy, mert csak így érzed magad biztonságban.

- Nagyon bonyolult ez és még mindig nem fogtam fel teljesen. Az idegen hangokat, amik nem tudom honnan jönnek és kié, azokat a védekező képességeim ellenére is szoktam hallani. De mindig csak a suliban. Itthon még soha nem fordult elő, hogy bármi is történt volna.

- Ez azért van, mert itthon szeretett vesz körül. A gonoszság nem tud behatolni, így nincs szükséged a védekező képességeidre. Míg az iskolában csupa gonoszság vesz körül. Azok a hangok, azért tudnak bejutni, mert térben megfoghatatlanok és mert a mi világunkhoz tartoznak csak épp a gonosz oldalhoz. Egyelőre csak a hangjuk tud átjutni, de félő, hamarosan találnak egy rést, ahol behatolhatnak. – jobban éreztem magam, hogy tudom az igazságot. De még mindig nem értettem miért történik ez velem.

- De miért én kellek nekik? Soha nem ártottam senkinek. – újra féltem, de csak mert olyan világ akar elfogni engem, akik ellen nincs hatalmam harcolni. Hisz a védekező képességem se tart ki örökké ellenük. Akkor mi lesz velem?

- Erre nem tudom a választ. Nem lettem beavatva. – láttam, hogy zavarja ez a fajta tudatlanság, de  mint kiderült, a tanáccsal nem lehet vitatkozni.

- Téged miért látlak? – most már ez a kérdés foglalkoztatott leginkább.

- Nem tudtam, hogy így lesz. Azt mondták, valószínűleg a közelemben biztonságban fogod érezni magad és, akkor nem jönnek majd elő a képességeid. Így is lett, de nem azonnal mivel nem ismertél még és nem bíztál bennem. Először az ebédnél tapasztaltam, amikor megérezted a veszélyt. Először nem tűnt fel, mert rám nem olyan hirtelen hat mint rád. Fokozatosnak tűntek el körülöttem az emberek, ahogy terjesztetted ki a pajzsod. Csak akkor vettem észre mikor Steph eltűnt mellőlem. Rád néztem, de a te arcodról még nagyobb értetlenséget olvastam le, mint ami bennem volt. Akkor jött a másik dolog. Amikor hozzád értem, mindenki visszatért körénk. Ekkor jöttem arra is rá, hogy az érintésemmel megtudlak nyugtatni, ami által elmúlik a félelmed és a képességeid visszavonulnak. Majd miután már bíztál bennem elég volt a puszta jelenlétem is, hogy nyugodj maradj. De azon is meglepődtem, hogy egyáltalán be tudok jutni a pajzsodba. De csak akkor ha bele esek a ható sugarába. Akkor egy idő után én se látok senkit csak téged. Ha kívül esek, engem ugyanúgy nem látsz, mint a többieket, de velük ellentétben én olyankor tudom, hogy valami nem stimmel. Bevallom nem tudom miért van mindez.

- De ha megvédenek, akkor miért kell, hogy visszahozz?

- Mert akár hogy is vesszük az egy köztes tér a két világ között. Ezért is halhatod a hangokat ott is. Míg a testüket egyelőre nem látod. De ha sok időt töltesz ott, a védekező képességed ellenére sebezhetővé válhatsz, így ha tényleg szükséged lesz a képességeidre semmit sem fognak használni.

- Aha. És te ki vagy? Miért pont téged küldtek? – tört fel belőlem. Ez túl sok nekem. Ennyi információ befogadására az agyam nem képes.

- Én boszorkány vagyok. Arra jelöltek ki, hogy megvédjelek. Nem tudom miért pont engem, de a tanács így döntött és most már egy cseppet se bánom.

- Neked, akkor van valami képességed? – ha boszorkány, kell lennie valaminek, különben nem lenne értelme ennek az egésznek.

- Igen. Látom az emberek auráját. Ebből tudom ki jó, vagy ki rossz. De megérzek előre dolgokat is. Bár veled kapcsolatban cserben hagy ez a képességem. – ezekkel még nem tud megvédeni engem. De a tény, hogy mellettem van, bőven elég, hogy képes legyek harcolni, ha kell. – Ez még nem minden. Fénylabdákat tudok dobni az ellenségre, amitől felrobbannak, persze van, akit nem lehet csak ilyen egyszerűen elpusztítani. De harcban jól jön ez a képesség. – mosoly suhant végig az arcán.

- De miért én? Kitől kell megvédeni? Mért én kellek nekik? Még mindig úgy érzem, hogy semmi különleges nincs bennem, amiért ennyi figyelmet érdemelnék bárkitől is. – annyira hihetetlen ez az egész. Egy mágikus világ. Mennyit ábrándoztam róla. És most kiderült, hogy létezik. – Ez az igazság. Semmi nincs bennem, hogy bárki is bántani akarjon. Bár az egész életem úgy telt, hogy mindenki csak bántott.

- Azt nem tudom miért téged akarnak. Azt viszont igen, hogy a világunk sötét oldala minden áron megakar szerezni. És ezt nem hagyhatom. – odajött. Megfogta a kezemet és mélyen a szemembe nézett. – Bevallom, először nem lelkesedtem az ötletért, amiért engem jelöltek ki melléd. De már egy cseppet se bánom. Mindent meg fogok tenni, hogy megvédjelek. Esküszöm! – nincsenek szavak arra, amit akkor éreztem, mikor ezeket mondta. Boldog voltam. Nem tudom mitől. Úgy éreztem őszintén beszél és nem csak azért mondja ezeket, mert ezt kell tennie. Végre van valaki, aki nem bántani akar engem. Épp ellenkezőleg. Meg akar védeni. Ebben a pillanatban ez jelentett számomra mindent. Életemben először hálát adtam az életnek, hogy Alexet ide küldte. Tudtam, az életem soha többé nem lesz ugyanaz.

 

5. fejezet – Ki ez az Alex?

 

Mikor magamhoz tértem a szobámban találtam magam, a saját ágyamban. Egy alakot láttam meg az ablaknál mozogni.

- Jobban vagy? – kérdezte. – Megijesztettél minket.

Minket? Miért beszél többes számban? Kilépett az árnyékból és közelebb jött. Alex az. Nagyon meglepődtem. – Stephenie lement a konyhába, hogy hozzon neked egy kakaót, ha végre magadhoz térnél.

- Steph itt van? – nem fogtam fel a hallottakat.

- Igen és nagyon aggódik. – mosolygott rám. – Azt mondta ez nem vall rád.

- Aggódik? – mint egy papagáj. Csak ismételni tudom a szavakat. Pedig tényleg nem vall rám. Soha nem voltam azaz ájulós típus. Egy épkézláb mondat nem jut az eszembe. Azt se tudom pontosan mi történt. Ebből a szempontból nem ez az első alkalom.

- Természetesen, hisz a barátnőd.

- Elmondanád mi történt? Hogyan kerültem ide?

- Elájultál, de mielőtt földet értél volna, elkaptalak. Az iskolában nem tértél magadhoz, ezért haza hoztunk. – az arcán nem látszott semmi. – Egész nap eszméletlen voltál.

- Egész nap? De nem hiányozhatok a suliból. Megígértem a szüleimnek. –most mi lesz? Estem kétségbe. – Ha a fülükbe jut nekem végem.

- A szüleid meg fogják érteni. Biztos nem várják el tőled, hogy akkor is bemenj, ha nem vagy jól.

- De ha valamelyik tanárom elmondja nekik, biztos nem az igazat fogja. Azt fogják kamuzni lógtam, mert tudják, ezzel bajba keverhetnek.

- Mi tanúskodunk melletted. Kétlem, hogy a szüleid helyettünk egy olyan tanárnak hinnének, aki nem kedvel.

- Honnan tudod?  Nem említettem a tanárok utálkozását.

- Ő………Steph mesélte. – vágta ki magát gyorsan. – Bőven volt időnk, míg arra vártunk, hogy felébredj.

- Magadhoz tértél? – hallottam barátnőm megkönnyebbült hangját az ajtóból. – Hoztam neked kakaót.

- Köszönöm! Otthon már biztos várnak. Nem kellett volna itt maradnod.

- Hogy mondhatsz ilyet? – kérdezte meglepetten. – Különben is, felhívtam anyát. Azt mondta nyugodtan maradjak itt éjszakára. Nem lenne jó, ha egyedül maradnál.

- Erre semmi szükség. Jól vagyok. De tényleg. – bizonygattam. Mondandóm süket fülekre talált.

- Stephenie-vel értek egyet. Jobb ha éjszakára itt marad veled valaki. – nem hiszem el. Így összefogni ellenem. A vadidegen is mellé állt. Már nem olyan idegen, de még mindig nem tudjuk kicsoda valójában. Kezdtek visszatérni az utolsó emlékeim. „ Igen. Most már tisztán emlékszem. Alex volt az egyedüli, akit láttam. Ő is látott engem. Beszélt hozzám.” Hogy lehetséges? Ki ez az Alex? Őt miért láttam, mást pedig miért nem? Talán meg kéne kérdeznem. Nem. Nem jó ötlet. Dilisnek tartana. De hisz már így is az vagyok. Mit csináljak most? – Én azt hiszem jobba, ha megyek. Azt tanácsolnám, holnap ne gyere suliba. De gondolom úgy se fogadod meg. Tehát akkor találkozunk holnap. Jó éjt! – elmegy. Szomorúság fogott el, amiért itt hagy.

- Lekísérlek. – úgy látom Steph-el jól összemelegedtek. De jó neki. Jó sok időt tölthettek együtt. De az én ügyemre ez nem megoldás.

- Jó éjt! – köszöntem el. – Holnap találkozunk. – nem tudom ezt miért tettem hozzá. Csak kicsúszott a számon. Mosolyogva nézett vissza. Mintha felderülne az arca, amikor rám néz. De nem. Gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot.

Steph gyorsan visszaért, pedig azt hittem órákat fognak búcsúzkodni.

Mikor kicsik voltunk, mindig egy ágyban aludtunk egymás mellett. Úgy döntött ez ma este is így lesz. Egy percre se akart egyedül hagyni. Befészkelte magát mellém. Így aludtunk el. Én még sokáig ébren hánykolódtam.  Nem tudtam kiverni a fejemből az új srácot, Alexet.

Mért olyan kedves velem? Mikor rá nézek úgy érzem, mintha érdekelném őt, mintha aggódna értem. De ez ki van zárva. Az ilyen srácok soha nem érdeklődnének egy olyan lány iránt, mint én. De akkor mi ez? Mi történik ismét? Talán köze van a többi furcsasághoz?  De hogy? Miért csak őt látom? Kérdések rohamozták meg az elmémet, ami már így is le van terhelve. Nem is bírta a terheltséget. Végül elnyomott az álom.

 

Reggel Steph anyukája hívott, hogy megkérdezze rendben van-e minden. Barátnőm megnyugtatta, hogy igen és ma rendesen megyünk iskolába mind a ketten. Itthon egyszer sem történt meg, hogy elvesztettem volna a külvilággal a kapcsolatot. A hangok sem zaklattak egyszer sem.

Steph, amíg itt volt nálam addig sokat segített. A reggelit is együtt készítettük, amit vittünk magunkkal.

A suliba érve minden nyugodtnak tűnt. Alex már várt ránk. Ettől megkönnyebbültem. Öröm suhant át testemen.

- Sziasztok! Látom szerencsésen megérkeztetek. – az elhagyhatatlan mosoly most is ott ült az arcán. Steph azonnal csatlakozott hozzá. Milyen meghitt lett köztük a viszony, ilyen rövid idő alatt.  Neki talán végre szerencséje lesz és benne megleli a szerelmet. Csalódott voltam. És kicsit irigyeltem is, hogy neki jutott ez a helyes, kék szemű srác. – Valami baj van? – észre se vettem mikor lépett oda hozzám. Egyszer csak mellettem volt.

- Nem. Miért? – mostanában kezdtem nem meglepődni dolgokon. De az ő reakcióin és viselkedésén állandóan meglepődöm.  Olyan kiszámíthatatlan. Talán mert még nem ismerem eléggé.

- Mert olyan hallgatag vagy. – jelentette ki. Ezek szerint ilyen rövid idő alatt neki sem sikerült teljesen ki ismernie. Kicsit megkönnyebbültem.

- Kirsten mindig ilyen. – vágta rá Steph.

- Egy pillanat. Mindjárt jövök. – távozott. Egyáltalán nem éreztem megkönnyebbülést, mint amikor mellettem van.  Hogy válthat ki belőlem valaki ilyen kusza érzelmeket, akit még csak alig egy napja ismerek. Ez egyáltalán nem segít megérteni az eseményeket. Csak még jobban összezavar mindent. Miért jött ide és mért pont most?

- Kirsten! Úgy is megtalálunk. – visszatért az a rémes hang, amitől egy félnapig, amíg nem voltam magamnál, nyugtom volt. – És akkor nem menekülhetsz előlünk. – „Ki vagy te és mit akarsz?” – kiabáltam volna legszívesebben. De így is van elég gondom a nélkül is, hogy még jobban hülyének nézzenek.  Körbe néztem. Nem volt jelen senki. Végül is kiabálhatnék. Úgy se hallaná meg senki.

- Ki vagy te? – hallottam saját hangom. Csak megtettem. A félelmem felülkerekedett és elkiáltottam magamat. – Mit akarsz tőlem?

- Kirsten! Ne állj ellen. Akkor nem fog fájni.

- Hagyj már békén! – ordítottam. – Azt se tudom ki vagy. Nem tudom mit akarsz tőlem.

- Téged akarlak Kirsten. – egyszer csak válaszolt nekem. Ezek szerint ő is hall engem.

- Miért? Mit tettem? – a sírás kerülgetett. Ekkor megláttam Alexet közeledni.  Felém tartott. Mint, aki látja, hogy itt állok. Ki ez a srác?

- Téged akarunk Kirtsen. És meg is szerzünk. Nincs értelme a menekülésnek. – a hang kezdett halkulni. Pedig mindig olyan hangos szokott lenni. – Mi mindig megkapjuk, amit akarunk. – Alex a kezét nyújtotta felém. Nem tudom miért, de megfogtam. Úgy éreztem megbízhatok benne. Amint megfogtam a kezét a hang abba maradt és mindenki újra láthatóvá vált. Mi ez? Ő hozott engem vissza? Hogy csinálja ezt? Ő miért láthat engem, míg más nem? Annyi, de annyi újabb kérdés. Vajon ő tudja, hogy mit csinál? Ilyenkor körülötte is változik minden, vagy csak körülöttem? Honnan tudja mikor kell segítenie? Ki ő és mi köze mindehhez? Azt éreztem, hogy ártani nem akar nekem. De azt is tudom, valami köze van a dologhoz. Azon gondolkoztam rá kérdezzek-e vagy sem. Úgy döntöttem nem teszem. Meg várom mi lesz. Meg akartam tudni, hogy amikor körülöttem eltűnik minden, akkor körülötte is? De meg várom míg ő mondja el, amit tudnom kell.  Mert éreztem, ő tudja. Mindent tud. Csak türelmesnek kell lennem.

Most, hogy itt van mellettem, minden rendben lesz. Megszállt a nyugalom. Szétáradt a testemben, mint a Nap meleg sugarai egy borús nyári éjszaka után a Földön.

 

4. fejezet – Sokk

 

- Mi van vele? – hallottam a távolból Steph hangját. Most meg vajon mi történhetett?

- Ne aggódj! Jól van. – ezt a hangot nem ismerem. Ki lehet itt Stephenie-vel? Lassan kinyitottam a szememet. Egy gyönyörűen szép kék szempár tekintet le rám.

- Szia! Én Alex vagyok. – nem rémlik, hogy ismerném. A suliban még biztos nem láttam.

- Mi történt? – a fejem sajgott.

- Pár percre elveszítetted az eszméletedet. – mosolygott rám. – A barátnőd nagyon aggódott.

- Az eszméletemet? – mikor veszítettem el az eszméletemet? Az utolsó, amire emlékszem az a hang, ami egyfolytában a nevemet skandálja. Aztán meg itt fekszek egy jóképű vadidegen karjaiban.

- Igen. De most már minden rendben van. – bárcsak tényleg elmondhatnám, hogy minden rendben van. De a történtek után nem mertem hinni ebben.

- Köszönjük a segítséget! – mondta neki Steph.

- Ugyan! Semmiség. – mosolygott rá. – Most mennem kell. Később biztos találkozunk még. – nézett rám majd mosollyal az arcán távozott. Mikor rá néztem, úgy éreztem nem akar itt hagyni.

- Ki volt ez? – fordultam a mellettem térdelő Steph-hez.

- Nem tudom. De nagyon segítőkész volt. És igazán jóképű. Hirtelen tűnt fel a semmiből.

- Elmondanád végre pontosan mi történt? – nem bírtam tovább. Tudnom kell, hogy a fenébe kerültem egyik pillanatról a másikra a padlóra.

- Jó, csak előbb álljunk fel. – segített feltápászkodni. – Igazság szerint én se tudom. Hirtelen történt az egész. Megfordultam és ott feküdtél. Nagyon megijedtem. Ekkor megjelent ez az Alex a semmiből, hogy segítsen. Ő volt az egyetlen, aki ezt tette.

- Alex? – még mindig nem rémlett, hogy ismerném. De az tény, hogy nagyon helyes srác. Ő segített nekem. Biztos nincs még tisztában az iskola szabályaival. Ami egyet jelent az én szívatásommal, megalázásommal, lenézésemmel, elkerülésemmel, minden ehhez hasonló dologgal.

- Ettél ma már valamit? – e kérdés feltevésekor jutott az eszembe, egyáltalán nem ettem még.

- Nem mondhatnám. – szégyelltem el magam. Az események sodrásában nem volt időm enni.

- A szüleid biztos nem őrülnének, ha éhen halnál mire megjönnek. – húzott az ebédlő felé. – Gyere! Meghívlak ebédelni. – én meg hagytam magam. Éreztem a gyomromban az ürességet. Tényleg itt az ideje valami táplálék bevitelnek.

- Kirsten! – megtorpanva néztem körbe. Az ismerős ismeretlen hang. De most nem tűnt el senki. – Kirsten! Nincs értelme menekülni. – menekülni? Miért akarnék menekülni?

- Most mi van? – állt meg Steph is. Körbe-körbe járt a fejem  a hang tulajdonosát keresve.

- Nincs értelme elfutni. Előlünk nem bújhatsz el. – csak mondta tovább a magáét. Sejtelmem sincs miről beszél, mi elől akarnék én elfutni.

- Gyere már! – fogta meg a kezemet türelmetlenül. Húzott tovább az ebédlő felé. A hang nem szűnt meg akkor sem, amikor beléptünk az ebédlőbe.

- Kirsten! Kirsten! – szólongatott tovább. Próbáltam nem figyelni rá. De annyira hangos. Mit tegyek most? Legszívesebben azt kiáltottam volna hagyjon békén.

- Sziasztok! – hallottam egy hangot a hátam mögött. Épp sorban álltunk az ebédért. - Új vagyok itt. Mivel nem ismerek senkit, titeket kivéve, arra gondoltam ebédelhetnénk együtt. – a hátam mögött az előbbi helyes srác állt. Steph csak úgy meglepődött, mint én. A hangok, mintha elpárologtak volna. Nem hallottam mást csak a körülöttem lévő zajokat.

- Persze. Nagyon szívesen. Igaz, Kirsten? – fordult hozzám kajján mosollyal. Mindketten engem néztek.

- Aha. – nyögtem ki egy nem épp értelmes választ.

- Remek. – igazi öröm ült ki az arcára. Minek őrül? Annak, hogy velünk ebédelhet?  Akkor nem tudja, hogy ilyet senkinek nem szokása csinálni az iskola lúzerével. Aki én volnék. Steph-et is csak miattam nem fogadják be maguk közé. Mondtam neki, miattam ne aggódjon. Menjen csak. Csatlakozzon a többiekhez. Egy percre se fordult meg a fejében ez a lehetőség. Azt mondta ő az én barátnőm és az is marad. Más meg bekap……………. . Sok mindenért hálás lehetek neki. Az is vagyok.  – Ez az asztal megfelel? – minden szempár ránk szegeződött. Furcsa érzés. Általában keresztülnéznek rajtam, mintha itt se lennék.

- Biztos velünk akarsz ebédelni? – Steph rosszallóan nézett rám. De nem bírtam ki. Muszáj tudnom. Tudnom kell miért csinálja ezt.

- Miért nem akarnék? – kérdezte értetlenül.

- Rengeteg okot tudok. De nézz csak körbe. Mindenki minket nézz. Ki fogsz szorulni a közösségből, ha együtt látnak velünk. Nem akarom, hogy még egy valaki kitaszított legyen miattam.

- Ezt hagy döntsem el én. – hajolt közelebb. – Egyébként se érdekel mások véleménye. Mindig azt teszem, amit én akarok. Titeket már ismerlek. A többieket viszont nem. A kérdésedre válaszolva: igen, veletek akarok ebédelni.

- Kirsten, ne legyél már ilyen. Még a végén elüldözöd. – Steph próbált viccet csinálni az egészből. De még mindig nem értettem miért van ez. Az elmúlt napokból szintén nem túl sokat értek. Aztán történik ez. Mit gondoljak minderről?

Az ebédlő kiürült.

Jaj ne! Már megint. Estem kétségbe. Körbe néztem. A szemem megakadt valamin. Egy bizonyos ponton. Egy alakon. Alex alakján. Itt ül velem szemben. Nem tűnt el. Élénken beszélget valakivel, aki mellette ül. Az a valaki csak Steph lehet, mivel az asztalnál csak mi hárman vagyunk. Hogy lehet ez? Ő miért nem tűnt el? Hogyan lehetséges, hogy őt látom mást meg nem? Még a hangját is hallom.

Rám nézett. Mosoly ült ki az arcára. Nem. Ez nem lehet. Ő is lát engem?

- Minden rendben? – átnyúlt az asztalon és a kezét a kezemre tette. Visszatért mindenki.  Ez sokként ért.  Hogy lehet ez? Mit jelent? Ezt a terhet már nem bírtam elviselni. Ájultan zuhanni kezdtem a föld felé.

 

3. fejezet - Az őrület határán

 

Nem akarom elhinni, ami velem történik. A reggel borzalmasan indult. Az iskola néha teljesen kiürül. Egyedül vagyok az egész épületben. Vagy még sem? Mindezt csak képzelem? Most is egyedül ülök a biológia órán. Ez nem volt másképp matekon és fizikán se. Ha ez mind nem lenne elég, még visszatért a tegnapi állapot is. Irodalom órán jelen volt mindenki. Azonban az egészből nem értettem egy szót se. Ismét nem hallottam a körülöttem lévő hangokat. De ők ezzel mit sem törődtek. Aztán újra eltűnt mindenki egy szempillantás alatt. Mi lehet az oka ennek?

Most itt ülök a biológia teremben egyedül. Nem tudom mikor, minek a hatására jönnek elő újra, hisz azt se tudom miért tűnnek el folyton, hova lesznek. Miért nem látom őket? Senki nem veszi észre, hogy nem vagyok ott? Igaz, Stephenie-n kívül tényleg nem venné észre senki. De szemlátomást neki sem hiányzom.

- Kirsten! – „ Mi az? Valaki szólított? De hát nincs itt senki. „  – néztem körbe. – Kirsten! – hallottam újra a nevemet. – Úgy is elkapunk. Nincs hova bújnod. Nem menekülhetsz. – „ Te jó ég! Már hangokat is hallok. Ez már a vég? „ – most aztán igazán elkapott a pánik. Hirtelen ismét zsivajjal telt meg a terem. Kicsit fellélegeztem. Talán még sem ez a vég.

- Hányas lett a biológia dolgozatod? Az enyém elég gyenge. Anyám ki lesz akadva. – Steph újra itt van. Hozzám beszél. – Ja! Azt üzeni, hogy bármikor átjöhetsz ha úgy érzed társaságra van szükséged. – Jaj ne! Ki kaptuk a biológia dolgozatot, amire annyit tanultam és én lemaradtam róla.

- Ki kaptuk a dolgozatot? – kétségbe esetten borultam a padomra.

- Igen. De mi van veled? Ha nem akarod elmondani nem kell, de ne játszd meg a hülyét, aki azt se tudja miről beszélek. – sértődött meg. Remek. Most még a legjobb barátomat is megbántottam.

- Várj Steph! – rohantam utána kiabálva. – Ne haragudj! Nem tudom mi van velem. – próbálkoztam kiengesztelésével.

- Azt látom. – mosolygott. Még szerencse, hogy nem haragtartó. Mihez is kezdenék nélküle.

- Emlékszel? Reggel el akartam mondani valamit, amit még én sem hiszek el. – faggattam óvatosan.

- Persze. Teljesen meg is értem. Örülök, hogy megbíztál bennem és elmondtad.  – erre aztán nem számítottam.

- Elmondtam? – nem tudom mit olvashatott le az arcomról, de semmi jót. Ebben az egyben biztos vagyok.

- Megint mi ütött beléd? – nézett rám mérgesen.

- Semmi. Csak kiment a fejemből. – vágtam rá gyorsan mivel más nem jutott az eszembe. Az viszont nagyon is az eszemben van, hogy nem mondtam neki semmit, mert eltűnt a többiekkel együtt. Furta az oldalamat a kíváncsiság. Mi lehet az, amit megosztottam vele? – Szóval ha nem nagy kérés, megismételnéd, amit én mondtam neked? – vetettem fel óvatosan. Gyanakvó tekintettel nézett. Végül beadta a derekát.

- Azt ecsetelted, milyen nehéz egyedül a lakásban. Mennyire hiányoznak a szüleid. Te sem gondoltad volna ezt, hisz annyira vártad a lehetőséget. Nagyon őrültél, amikor végül belementek. Erre tessék. Épphogy csak kitették a lábukat, de te alig várod, hogy haza jöjjenek. 2 napja mentek el, de te már nem bírod.

-  Ezt nem akarom elhinni, ezt tartom őrültségnek? - azt hiszem kezd valami a hatalmába keríteni.

- Aha. Nem akarod elhinni, hogy ennyire megvisel a dolog, amikor alig vártad mindezt. Én meg erre mondtam, teljesen megértem. Még fiatalok vagyunk a teljes önállósághoz. Tényleg fura, ahogy reagálsz, de szerintem nincs ebben semmi különös. – úgy vettem észre részéről ez az ügy lezárva. Szép. Valaki, aki biztos nem én voltam beadott neki egy mesét. Egy nem épp hízelgő mesét. Még hogy én nem bírom elviselni a szüleim hiányát. Nevetséges. Vajon ki volt az? Hogy csinálta?

- Kirsten! – ahogy ismét meghallottam a hangot, újra eltűnt mindenki. Újra egyedül maradtam. Vagy még sem? A hang egyre inkább a nevemet harsogta.

- Kirsten! Kirsten! Kirsten! – szeretnék kifutni a világból. Elfutni, hogy ne kelljen ezt az ádáz hangot hallanom. Vajon ő csinálja ezt velem? Ki ez és mit akar? Vagy csak az elmém játszik velem? Ezek már az őrület jelei? Lehet, ezért nem érzékelem a külvilág eseményeit, ami nekik fel se tűnik?  Be lettem zárva a saját elmémbe, ahonnan nem tudok kitörni. Ekkor, mintha valaki visszarántott volna az őrület pereméről.

 

2. fejezet – Biztos csak álmodom


Az éjszaka sem telt szokványosan. Egész éjjel rémálmaim voltak. Velem ilyesmi nem szokott előfordulni. Mindig jó alvó voltam. Már csecsemőkoromban is. Ezért a reggeli ébredés nem ment simán. Alig bírtam kikászálódni az ágyból. Előre féltem attól mi vár rám a suliban. Erősen gondolkodtam azon, hogy inkább kihagyom a mai napot. Ezzel viszont kockára tettem volna a szabadságomat, amire nem voltam hajlandó. Be kell bizonyítanom a szüleimnek, hogy egyedül is jól elboldogulok, elvégzem a kötelességeimet.  Kénytelen kelletlen felkeltem. Elkészítettem az iskolába a cuccaim. Ma megint korán vetett ki magából az ágy, mint tegnap. Vajon van összefüggés ezek között? Egyre inkább az motoszkált a fejemben, hogy az egészet biztos csak képzeltem. Mindenesetre félve indultam az iskolába. De arra, amit találtam, álmomban se gondoltam volna.

 

Az egész iskola teljesen kihalt. Sehol egy lélek. Hova lett mindenki? Ez már nekem is sok. Nem tudom mi tévő legyek. Hova fussak? Kihez forduljak? Most még inkább elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy valami nagyon nincs rendben. A kérdés egyre jobban kínzott. A kérdés, ami már tegnap óta a fejemben tanyát vert: „Mi történik velem?”  Még nem találtam meg a választ. Vajon megfogom valaha? Vagy egyszerűen csak bególyoztam és a diliházban van a helyem? Nem voltam képes felfogni az eseményeket.

- Jó reggelt! – az iskola egy szempillantás alatt megtelt élettel. Hogy történt ez? – Tegnap úgy elrohantál és egész nap olyan furcsa voltál. Nem árulod el mi történt? – Steph állt előttem elő tünve a semmiből. Egyszer csak itt volt. – Meg se vártál pedig mindig együtt megyünk haza. Olyan fura lettél mióta a szüleid elutaztak.

- Nincs semmi baj Steph. –tértem magamhoz gyorsan. – Csak fura egyedül az üres lakásban.

- Ha akarod átmehetek – ajánlotta fel – Csaphatunk egy görbe estét.

- Tudod, hogy suli alatt nem lehet. – hárítottam el. Amíg nem tudom mi van, jobb ha egyedül vagyok otthon. – Nem akarom eljátszani a szüleim bizalmát, különben soha többé nem hagynak itthon egyedül.

- Igazad van. – nem sértődött meg ezen. Tudta milyen fontos nekem.

A terembe érve újra sehol senki. Stephenie is eltűnt mellőlem. Kezdett elhatalmasodni rajtam a pánik. Ez biztos ismét csak egy rossz álom és nem sokára felébredek. Vajon ez tényleg álom? És ha az mért nem ébredek már fel? Ha pedig nem az, mért nincs senki, aki megmagyarázná? Itt állok egy magamban az osztályteremben. Mihez kezdjek? Nem mozdultam. Nem tudom mennyi idő telt el így. A helyemen ültem és türelmesen kivártam az óra végét. Akár mi is ez és akárki is csinálja ezt velem, nem adhatom meg neki, azt az örömet, hogy tanítási idő alatt elhagyom az iskolát. Ha kell egyedül végig ülöm az összes órát. Határoztam el magam. Nagy zsivalyra lettem figyelmes. Mindenki kifelé tartott a teremből a következő órára. Én is így tettem. Szélsebesen hagytam el a termet teljesen elfeledkezve a legjobb barátnőmről. Mindenki a teremben volt, csak én nem láttam őket. Meg lett tartva az óra, csak én nem láttam, nem hallottam az egészből semmit. Magányra volt szükségem, hogy rendesen végig tudjam gondolni a történéseket. Magány. Jó vicc, amikor bármelyik pillanatban ismét eltűnhet mindenki. Akkor úgy is egyedül leszek.

- Kirsten! Várj már meg! Hova sietsz? – rohant utánam barátnőm, aki a bajban is mindig mellettem van.  Az elmúlt néhány év rémálom volt. Ha ő nincs mellettem, nem is tudom, hogy éltem volna túl. – Nagyon fura vagy. Biztos minden rendben? – kérdezte mikor sikeresen utolért.

- Nem is tudom. – válaszoltam őszintén.

- Tudod, hogy nekem elmondhatod.

- De ez őrültség. Úgy se fogod elhinni. Én magam se hiszem el, hogy ez tényleg megtörténik. – fakadtam ki végül. Valakinek csak muszáj elmondanom. Egyedül nem birkózom meg ezzel.

- Próbáljuk meg, rendben? Mondd el mi van aztán meglátjuk. – ekkor azonban ismét eltűnt mindenki. Felakarok ébredni ebből a rémálomból. Mi ez az egész? Miért történik mindez velem? Egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy elvesztem. Az álom meg csak nem akar véget érni.

 

1. fejezet - Mi történik velem?

 

A reggeli ébredésnél éreztem, hogy ez a nap más lesz mint a többi. Hogy miben, azt nem tudom. Rossz elő érzetem volt. De muszáj fel kelni. Vár az iskola. A szüleim elutaztak egy hétre. Egész héten enyém a lakás. Egy feltételük volt csupán. Mindennap rendesen be kell járnom az iskolába. Különben nem lesz több ilyen lehetőség. 17 éves vagyok. Nincs szükségem dadára. Nem áll szándékomban megszegni. Elkészítettem a szendvicsemet. Majd elindultam.

Az iskola 10 percre van a lakásunktól. Sétálva halladtam, mert még rengeteg idő volt. Tipikus kamasz vagyok, aki nem rajong az iskoláért. Soha nem álltam a középpontban, nem tartozom a menők közé. Inkább én vagyok az, akit állandóan megaláznak, piszkálnak. A szüleim szerint később ez változik. Az egyetemen minden máshogy lesz. Én nem hiszek ebben. Azzal akivel így bánnak, mindig így fognak. Ez nem változik akkor se, ha más környezetbe kerül az ember. A tanárok célkeresztjében szintén mindig én állok. Nem tudom miért. Soha nem bántottam senkit.

Az iskolába érve nagy csend fogadott. Itt volt mindenki. De egy hangot se hallottam. Stephenie jelent meg előttem. Járt a szája. Mi ez? Miért nem hallom mit mond? Merültek fel bennem a kérdések. Talán megsüketültem? Gyorsan elővettem az mp3 lejátszomat. A füldugót betettem a fülembe. Elindítottam a zenét. Nagyon megkönnyebbültem, amikor meghallottam a fülemben felcsendülni kedvenc dallamomat. Még se süketültem meg. De akkor mi van?

Stephenie mellettem jött. Folyamatosan beszélt. Nem tűnik fel neki, hogy nem válaszolok?

- Őrülök, hogy egyet értesz. - mosolygott rám. Hirtelen megtorpantam. "Mi a franc?"-gondoltam magamban. -  Valami baj van? - nézett rám. Ismét hallottam. - Gyere, mert elfogunk késni. - Nem mozdultam. - Minden rendben Kirsten?

- Igen. - hallottam a saját hangomat. Steph-el gyerekkorunk óta a legjobb barátok vagyunk. De ha most elkezdeném neki mondani mi történt, biztos hülyének nézne. Inkább elindultam tovább.

A terembe érve leültem a helyemre. Újra néma csönd. Körbe néztem. A tanár nem volt sehol sem. Mindenkinek mozgott a szája. Egyre zavarosabb ez az egész és nem értem mi történik. De úgy vettem észre senkinek nem tűnt fel ez az egész. Vagy csak képzelődöm? Az óra is így telt. Az anyagból semmit sem hallottam. Végül arra lettem figyelmes, hogy a többiek elhagyják a termet. Kicsöngettek.

Steph megrázott.

- Nem jössz? - kérdezte - A következő óra a másik teremben lesz. Mi történt? - az arcán  nyoma se volt félelemnek, csak meglepettség látszódott rajta. - Nem úgy nézel ki, mint aki őrül. - minek kellene őrülnöm? Töprengtem magamban. - Nagyon ügyes voltál. Minden kérdésre tudtad a választ.

- Minden kérdésre?

- Igen. Bayer megint szívatni akart, így egész órán téged zaklatott a kérdéseivel. De te álltad a sarat. Semmivel sem tudott megfogni. - most már tényleg nagyon érdekelt, hogy mi folyhat itt. Átlagos tanuló vagyok. Se nem rossz, se nem jó. Az órákon mindig én  voltam célkeresztben. Állandóan engem kérdeztek persze nem olyan anyagból, amit már vettünk, így soha nem tudtam a kérdésekre válaszolni. Ki válaszolhatott helyettem? És a legfontosabb kérdés hogyan és miért? Egyáltalán mi történik velem? Alig vártam, hogy vége legyen ennek a napnak. Végül Steph megkönnyebbülésére felálltam és elindultam vele a következő órára.  Az egész napom így telt. Hol nem hallottam semmit, hol hallottam, de akkor meg fogalmam se volt miről van szó. Soha nem volt titkom Steph előtt, de éreztem ez olyan dolog, amit még neki se mondhatok el. Fogalmam sincs mi folyik itt.

Az utolsó óra után elrohantam. Nem vártam meg Stephenie-t. Erre még soha nem volt példa. De alig vártam, hogy a biztonságos otthonomban legyek. A szobámban azonnal az ágyba zúhantam. Egyfolytában egy kérdés motoszkál a fejemben: "Mi történik velem?" Se hogy sem hagy nyugodni ez a gondolat.

 

Hírek

  • Lánykérés?
    2010-04-23 21:07:46
    A minap olvastam meglepetten az egyik újságban, hogy Robert Pattinson Magyarországon megkérte kedvese, Kristen Stewart kezét. Ez volt a születésnapi ajándéka. Egy közeli jó barát szerint Rob már egy féléve gondolkodott azon, hogy hivatalossá kellene tenni a kapcsolatukat. Igazán, akkor jött rá mennyire fontos neki Kristen, amikor az utóbbi időben munkájuk miatt túl sok időt töltenek külön. Rájött, nem tud élni nélküle. Már nem csak a magyar lapok cikkeznek a lánykérésről, de a külföldiek is. Vajon meddig tartják titokban és mikor jelentik be hivatalosan? Hisz volt olyan lap amelyikben azt írták csak reklám fogás a kapcsolatuk, hisz Rob annyit dolgozik, hogy nincs ideje egy kapcsolatra. Mikor derül ki az igazság? Vagy annyit se érdemlünk, hogy normális, valósághű tájékoztatást kapjunk? Hol lennének rajongók nélkül? Minden esetre én nagyon őrülök, ha igaz ez a hír. Nagyon szép párt alkotnak együtt és nagyon-nagyon sok boldogságot és hosszú, tartós házasságot kívánok nekik! Igazi mesébe illő sztori az övék :)
  • Rob forgatása az Egyetem téren
    2010-04-10 11:45:22
    Robert Pattinson a keddi (2010.04.06) Bazilikai forgatása után az egész stáb átköltözött az Egyetem térre. Az ottani templomban folytak belső helyszínes forgatások egészen a mai napig (2010.04.07.-2010.04.09.), így Robot és a többi színészt is csak jövés-menés közben lehetett látni, de akkor elég közelről. Már csak emiatt is nagyon megérte órákat álldogálni a tömegben és időben odaérni a jó helyekért. Szóval, aki jó helyet talált magának az nem is igen hagyta el, különben más lecsapott volna rá. Így voltak olyanok, akik reggeltől estig nem mozdultak. Azoknak gratulálok a kitartásukhoz. Megérte az biztos. Nagyon jó volt Robot itt látni és így távolból is lejött az mennyire közvetlen, mennyire szereti a munkáját és ha a szerződése nem kötötte volna, biztos a rajongók felé is többet mutatott volna.Szóval köszönjük, hogy itt volt és reméljük jön még máskor is. A mai nap (2010.04.09) nagyon sok videot csináltam a telefonommal, amit egyelőre nem tudok felrakni a gépre, mert nincs hozzá cd-m, de amint lesz megosztom veletek is. Úgy terveztem nem készítek ilyesmit, de hát egyszer adódik csak ilyen alkalom így elhatároztam, az utolsó nap én is élek ezzel a lehetőséggel és bezsebelek egy-két saját készítésű felvételt, hisz az még is a sajátom. Tehát nagyon elégedett vagyok, mind a 4 nap kinn voltam a forgatáson és hát óriási élmény volt látni. Rob nagyon helyes élőben ezért mindenki sajnálhatja aki nem látta. Ma volt az utolsó Pesti forgatás. Hétvégén vidéken forgatnak és Rob vasárnap el is utazik. Szeptembertől filmes kommunikációt fogok tanulni a főiskolán, így remélem sokkal több lehetőségem lesz részt venni ilyesmiben és sokkal, de sokkal közelebbről vehetek részt ilyen nagyszabású dolgokban.Köszönöm ezt az élményt mindenkinek, aki ott volt, hisz ez arra is jó volt, hogy új emberekkel ismerkedjünk és új barátságokat kössünk. Mindenkinek köszönöm. Remélem még sokukkal fogok majd találkozni.
  • Rob mai forgatása
    2010-04-06 18:52:25
    Rob ma a Szent István Bazilikánál forgatott délelőtt és délután egy rövid időt. Szerencsém volt, mert most időben értesültem a forgatási helyszínről, így munka után azonnal oda is mentem. Mikor odaértem nem sokkal azután kezdődött az ebédidő, de még ott volt. Sajnos akkor lemaradtam a távozásáról. 1,5 óra után tért vissza és végre szerencsém volt. Láttam az érkezését és mivel külső forgatás volt, így elég sokszor láthattam igaz csak távolról. De ettől függetlenül nagyon nagy élmény volt őt élőben látni és hát meg kell mondjam borzasztóan helyes. Főleg azok után ahogy néha ábrázolják őt fotókon meg posztereken. Élőben nagyon jó pasi nem hiába olvadozott tőle mindenki mikor meglátta. Majd az ottani forgatás után a helyszín más lett ahova mi is mentünk, de az belső helyszínes, így itt én csak azt láttam, mikor megjött, azt azonban nagyon is közelről. Tehát van róla egy közeli élményem is. Megérte a várakozást és nagyon elégedett vagyok, hogy láthattam :)
  • Robert Pattinson Magyarországon
    2010-04-03 22:50:44
    Nem rég értesültem a televízióból arról, hogy Robert nálunk forgatja új filmjének a Bell Ami-nak néhány jelenetét. A színész 1 hete érkezett Magyarországra és ez idő alatt sem túl sokat mutatkozott a rajongóknak, amikor viszont igen megvillantotta a védjegyévé vált mosolyát és még néhány magyar szóval is köszöntötte őket. A hírek szerint még 1 hetet lesz Magyarországon. Értesüléseim szerint ma elvileg az Erzsébet krt-on és a Dohány utcában lett volna a forgatás. Szerettem volna legalább egyszer, egy percre látni, de sajnos ezeken a helyeken nem volt nyoma forgatásnak, sőt a mai napon még az Operánál se volt, pedig néhány jelenetet már ott felvettek. Nagyon szomorú vagyok, amiért nem találtam meg a forgatási helyszínt, de hát ilyen az én formám. Azoknak, akik látták gratulálok és irigylem őket. :) Azaz információ is a birtokomban jutott, hogy az Eclipse elkészült filmváltozata nem tetszett a filmet készíttető studiónak, mert Edward keveset szerepelt benne és ők többet akartak belőle, ami nekünk csak jó :), de emiatt lehet késni fog a film megjelenése. A Braking Dawn 3D-ben készül és 2 részben, ami által még nagyobb élményt fog nyújtani, azt hiszen bátran mondhatom, mindenki számára. Nem mindennapi látvány lesz a képernyőn kívül látni őket az biztos :) Én már nagyon várom. :)
  • Robertet sokszor megverték
    2010-03-27 11:27:35
    Robert Pattinson bevallotta, nem szerette a középiskolát. Egy jó módú középiskolába járt, amit csak az előkelő családok engedhettek meg maguknak. Azt is elárulta, hogy osztálytársai sokszor ellátták a baját. Ő ezt annak tudja be, hogy féltékenyek voltak rá, mert már akkor is kacsingatott a színészkedés felé. Arról is beszámolt, hogy szeretne a pop albumára koncentrálni, mert már minden ismerős készítgeti ő meg még nem is haladt vele és ez egy kicsit frusztrálj. Hajrá Robert! Nagyon várjuk az albumodat. :-)
  • Tavasz
    2010-03-20 09:55:37
    Mindenkit örömmel tájékoztatok, úgy néz ki megérkezett a tavasz. Már ma délutánra is 20 fok körüli hőmérsékletet mondanak.:-) Már itt volt az ideje a hosszú tél után. Az időjárás még becsapós, de lassan a téli ruhákat felválthatja a tavaszi. Élvezzük a napsütést!
  • Veszélyes rajongók
    2010-03-18 16:44:32
    "Sohasem érkezhettünk együtt a premierekre, nem mehettünk sehová szórakozni, mert biztos megőrültek volna a féltékenységtől. Kristen így is rengeteg fenyegetést kapott. Természetesen a többségükről azonnal tudni lehetett, hogy nem kell komolyan venni - de sajnos az ilyesmit nem lehet kiszámítani. Bele se mertünk gondolni, mi történne, ha kiderülne, hogy együtt vagyunk!" A találgatásoknak aztán Robert vetett véget: a Brit Filmakadémia díjátadó gálájának partiján elárulta, hogy a pletykák valóban igazak. " Borzasztó nehéz időszak van mögöttünk. El sem tudom mondani, mennyire kemény volt eljátszani, hogy közömbösek vagyunk egymás iránt! Lassan évek óta bujkálunk, ide is külön érkeztünk, nehogy kitörjön a lázadás!" - vallotta. Forrás:IM
  • A találgatásoknak vége
    2010-03-18 16:41:22
    Hosszú hónapok következtek, mikor úgy kellett randizniuk, hogy az vagy a filmmel kapcsolatos meetingnek tűnjön,vagy teljesen ártalmatlan, baráti találkozónak. Így csinálták végig az Alkonyat és az Újhold világ körüli promóciós hadjáratát és csak nagy ritkán készültek róluk olyan képek, amelyek alapján gyanússá válhattak. Rob szerint első sorban a rajongók miatt voltak kénytelen bujkálni. Forrás:IM
  • Már a kezdetekkor együtt voltak?(Rob és Kristen)
    2010-03-18 16:37:21
    Mindig is gyanítottuk, de most végre hivatalosan is bejelentették: a Twilight két főhőse között nem csak a kamerák előtt izzik a levegő. Kristen és Robert a való életben is egy párt alkot. "Évek óta bujkálunk!" Az ügy akkor kezdett gyanússá válni, amikor a rendező, Chris Weitz elárulta, hogy pályafutása során csak ritkán találkozott olyan összeszokott párossal, mint Kristen és Robert."Nem kellett instruálnom őket, megmondani, hogyan közeledjenek egymáshoz, hogyan nézzenek a másik szemébe. Mindketten nagyszerű színészek: elolvasták a forgatókönyvet, alaposan begyakorolták a szerepüket, úgyhogy mire bekapcsoltuk a kamerát, már tudták mit kell tenniük!" Nem véletlenül. Ugyan Robert arról soha nem beszélt, mióta jár együtt filmbeli partnernőjével, de gyanítani lehet, hogy már az első forróbb jelenet idején is volt köztük valami. Románcukról azonban hosszú ideig nem beszéltek, nem beszélhettek. "Túl azon, hogy hihetetlenül boldogok voltunk, óriási fejtörést okozott. hogy vajon mit tegyünk." - vallotta be Robert, mikor először mesélt kettejük kapcsolatáról, ezúttal valóban őszintén. Forrás:IM
  • ma
    2010-03-15 15:03:19
    Ma március 15-e van, az 1848-as szabadságharc nemzeti megemlékezése. Süt a nap, azonban hűvös szél fúj. Mindenkinek azt ajánlom, a napsütés ellenére öltözzön melegen, ha szabadtéri programot tervez a mai napra. Az autóval közlekedők tájékozódjanak az út lezárásokról, mert a város több pontja le van zárva.
  • Családi programok március 15-én
    2010-03-14 10:34:48
    Ünnepi megemlékezés a Nemzeti Múzeumban: 10.30 – 12.00 óráig. A Nemzeti Múzeum kertjében 10.30 és 11.00 óra között a Magyar Honvédség Támogató Dandár Központi Zenekara köszönti térzenével az ünnepi megemlékezésre érkezőket.Az előadásban a tavalyi évhez hasonlóan 200 táncos, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység és hagyományőrző honvédek, huszárok is közreműködnek. Az ünnepi műsor főbb szerepeiben Dobó Kata, Fullajtár Andrea, Nyári Oszkár, Simon Kornél, Stubnya Béla és Egyházi Géza látható majd. A programot az MTV élőben közvetíti. „Széchenyi korzó” - történelmi játszóház és huszártábor a Lánchídon és a Roosevelt téren: 10.00 – 18.00 óráig. A Lánchíd pesti hídfőjénél, a Roosevelt téren a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség 50 lovasa részvételével ’48-as huszár- és honvéd tábor várja lovakkal, szekerekkel, ágyúkkal, hadikonyhával, sátrakkal és alkalmi istállókkal a látogatókat.A történelmi játszóház próbatételein többek között a 150 éve elhunyt Széchenyi Istvánra emlékezhetnek a résztvevők.A Lánchíd március 15-én Széchenyi István előtt tisztelegve korzóvá alakul. Hivatalos állami megemlékezések: Zászlófelvonás és koszorúzás a Kossuth téren: 9.30 – 10.00 óráig. A programot az MTV élőben közvetíti. A 2010. évi Kossuth-díjak, Széchenyi-díjak és magas állami kitüntetések átadása a Parlament Kupolatermében: 13.00 – 14.00 óráig. A 2010. évi Márciusi Ifjak díjak átadása a Parlament Delegációs termében: 15.00 – 16.00 óráig.
  • Baharangozó programok
    2010-03-13 12:28:20
    Március 9-től 19-ig – Huszárszobor kiállítás: 0.00 – 24.00 óráig. Az 1848-49-es szabadságharcban részt vevő 18 huszárezred előtt tisztelegve, 18 életnagyságú huszárszobor lesz majd látható Budapest közterein.Helyszínek: Batthyány tér, Blaha Lujza tér, Deák Ferenc tér, Ferenciek tere, Lánchíd pesti hídfő, Moszkva tér, Móricz Zsigmond körtér, Múzeumkert, Nyugati tér.Március 9-től 14-ig – Nyitott filmstúdió, történelmi játszóház, toborzó program és huszárkiállítás a Múzeumkertben: 08.00 – 15.00 óráig. A Nyitott filmstúdió keretében a Nemzeti Múzeum lépcsőjén 1848. március 15-ét felelevenítő díszletek között történelmi kisfilmek készülnek korhű jelmezekbe öltözött statiszták segítségével. A filmstúdióban minden érdeklődő szereplője lehet saját március 15-ei filmjének a filmkészítő stáb közreműködésével.Március 13-tól 14-ig – Térhatású animált díszkivilágítás a Nemzeti Múzeum homlokzatán: 18.00 – 24.00 óráig. Magyarországon első alkalommal használt, háromdimenziós hatású térvetítési technológia alkalmazásával öltözik díszbe a Nemzeti Múzeum. Az épületre vetített, mozgóképekből és animációkból álló 15 perces zenés montázs az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc jelképeit jeleníti meg.
  • Március 15.
    2010-03-12 19:11:05
    A kormány idén is színvonalas programsorozattal készül az 1848-as forradalomról és szabadságharcról való megemlékezésre. A 162. évfordulóra szervezett programok a közös történelmi örökség néhány kiemelkedő mozzanatának bemutatásával idézik fel március 15. szellemiségét. A hagyományos programok mellett – mint a zászlófelvonás, vagy a Nemzeti Múzeum előtti megemlékezés – több új rendezvény is várja az ünnepelni vágyókat Budapest számos pontján. Március 9. és 19. között 18 darab, a szabadságharc huszárezredeinek egyenruháit viselő életnagyságú huszárszobor lesz látható Budapest 9 forgalmas pontján. Az ünnep különleges látványossága a Magyarországon először alkalmazott térhatású, animált díszkivilágítás lesz, mely március 13-án és 14-én este 18.00 és 24.00 óra között lesz látható a Nemzeti Múzeum homlokzatán. A március 15-ei családi programok központja idén a Roosevelt téren felállított Széchenyi korzó lesz, ahol huszártábor és történelmi játszóház várja az érdeklődőket.
  • Emmett Cullen-Adatok
    2010-03-11 18:38:09
    Született: Emmett McCarthy. Vámpír. Születési ideje: 1915. Ekkor változott vámpírrá: 1935 – két évvel Rosalie után. Eredetileg itt élt: Tennessee. Haja színe: Barna. Szeme színe: Vampír arany/fekete. Magassága:205 cm. Külső jellemezői: Hatalmas, izmos mint egy súlyemelő, göndör a haja. Családtagjai: Nevelő szülei: Carlisle és Esme Cullen. Vámpír Testvérei: Edward és Alice Cullen. Felesége: Rosalie Hale. Sógora: Jasper Hale. Átváltoztatta: Carlisle Cullen. Hobbijai: Versenyzés, fogadás és közelharc. Autója: Egy ezüst Jeep Wrangler.
  • Rosalie Hale-Adatok
    2010-03-07 12:11:31
    Vámpír. Születési ideje: 1915. Ekkor változott vámpírrá: 1933 – 18 éves volt. Itt élt eredetileg: Rochester, New York. Haja színe: Arany szőke. Szeme színe: Vámpír arany/fekete. Magassága:183 cm. Külső jellemzői: szoborszerű szépség, mint egy topmodell, hullámos haj, mely a háta közepéig ér. Családtagjai: Nevelő szülei: Carlisle és Esme Cullen. Édes szülei: apja bankár, anyja háztartásbeli volt. Két öccse is volt. Férje: Emmett Cullen. Testvére: Jasper Hale. Sógornője: Alice Cullen. Sógora: Edward Cullen. Beceneve: Rosie vagy Rose. Átváltoztatta: Carlisle Cullen. Hobbijai: Szerelés - Autóbütykölés. Autója: Egy piros BMW M3.
  • Charlie Swan-Adatok
    2010-03-06 15:55:20
    Születési ideje: 1964. Eredetileg itt élt: Forks, Washington. Haja színe: Barna. Szeme színe: Barna. Magassága: 185 cm. Külső jellemezői: barnás haj, barna bajusz. Foglalkozása: Rendőrfőnök. Családtagjai: Lánya – Isabella Swan, Ex-felesége – Renee Dwyer, Szülei - Geoffrey és Helen Swan. Hobbijai: Horgászás és amerikai foci (csak nézni). Autója: Járőrkocsi. Élettörténete: Charlie családja mindig is Forksban élt. Ő és Renee nem voltak sokáig házasok, Bella születése után hat hónappal elváltak. Miután Renee és a kis Bella elutaztak teljesen maga alá került, sokáig nem találta a helyét. Bella kiskorában minden nyáron egy hónapot Forksban töltött, de tizennégy éves korában arra kérte apját máshová menjenek nyaralni. Ezután Kaliforniában nyaraltak. Mikor megtudta, hogy lánya hozzá költözik, vett neki egy furgont, hogy minél otthonosabban érezze magát, és akkor menjen el és oda ahova kedve tartja. Noha alig várta hogy újra együtt éljenek, szótlansága még Bella mellet sem tört meg.
  • Jasper Hale-Adatok
    2010-03-05 15:53:04
    Született: Jasper Whitlock Hale. Vámpír. Születési ideje: 1843. Ekkor változott vámpírrá: 1863 - 20 éves volt. Itt élt eredetileg: Texas. Haja színe: Méz szőke. Szeme színe: Vámpír arany/fekete. Magassága:198 cm. Külső jellemzői: izmos, de szikár, mézszőke haja van, a sok csata után egyre több sebhely borította a testét. Családtagjai: Nevelő szülei: Carlisle és Esme Cullen. Felesége: Alice Cullen. Sógorai: Edward és Emmett Cullen. Testvére: Rosalie Hale. Beceneve: Jazz. Átváltoztatta: Maria. Hobbijai: szeret stratégiákat kidolgozni, és érti is a dolgát. Különleges képessége: befolyásolni tudja az emberek (és vámpírok) érzéseit.
  • Alice Cullen-Adatok
    2010-03-04 13:27:06
    Született:Mary Alice Brandon Cullen. Vámpír. Születési idő: 1901. Ekkor változott vámpírrá: Valamikor 1920-ban, 19 éves volt. Eredetileg itt élt: Biloxi, Mississippi. Haja színe: Fekete. Szeme színe: Vampír arany/fekete. Magassága:155 cm. Külső jellemezői: tündeszerű, nagyon vékony, alacsony,tüsis,tépett fekete haj. Család tagjai: Édestestvére: Cynthia Brandon. Van egy unokahúga is. Nevelő szülei: Carlisle és Esme Cullen. Vámpír Testvérei: Edward és Emmett Cullen. Férje: Jasper Hale. Sógornője: Rosalie Hale. Átváltoztatta:egy idős vámpír aki egy elmegyógyintézetben dolgozott, és megakarta Jamestől menteni Alicet. Hobbijai: szereti a divatot, imád vásárolni és bulit szervezni. Autója: az első részben nincs neki. Különleges képessége: látja a jövőt. (A jövő viszont mindig változik, így csak addig látja valakinek a bizonyos jövőjét, ameddig az a valaki más "útra" nem lép, meg nem változtatja a döntéseit - ekkor változik a múlt is. Úgymond szubjektív a jövő.)
  • Esme Cullen-Adatok
    2010-03-02 21:24:28
    Született:Esme Anne Platt, később Esme Anne Evenson. Vámpír. Születési ideje: 1895. Átváltozásának ideje: 1921 - 26 éves volt. Itt élt eredetileg: Columbus, Ohio. Haja színe: Karamel. Szeme színe: Vámpír arany/fekete. Magassága:167 cm. Külső jellemezői: szív alakú arc, alacsony, formásan nőies,karamellbarna haj. Foglalkozása: Restaurátor. Családtagjai: Férje: Carlisle Cullen. Fogadott gyermekei: Edward, Alice és Emmett Cullen, Rosalie és Jasper Hale. Átváltoztatta: Carlisle Cullen. Hobbijai: Építészet, Lakberendezés és restaurálás.
  • Carlisle Cullen-Adatok
    2010-03-01 11:31:02
    Vámpír, a Cullen család feje. Születési ideje: valamikor 1640-ben. Átváltozásának ideje: 1663 – 23 éves volt. Itt élt eredetileg: London, Anglia. Haja színe: Szőke. Szeme színe: Vámpír arany/fekete. Magasság:195 cm. Külső jellemezői: nagyon jóképű, mint egy mozi csillag vagy egy modell. Foglalkozása: orvos. Családtagjai: Felesége: Esme Cullen. Fogadott gyermekei: Edward, Alice és Emmett Cullen, Rosalie és Jasper Hale. Édesapja anglikán lelkész volt. Beceneve: Stregoni Benefici. Átváltoztatta: egy ismeretlen öreg vámpír a csatornából. Hobbijai: a gyógyítás. Autója: Egy fekete Mercedes S55 AMG.
  • Találatok
    2010-02-28 13:43:51
    Ahogy kutattam az interneten, olyan oldalakra bukkantam, ahol olyan hazai írások szerepelnek, amikben a Twilight Saga szereplői szerepelnek, de kissé máshogy. Máshogy alakulnak a dolgok, vagy ki vannak emelve a szereplők és róluk szól a történet. Ilyen történet a Renesmée történet, ami azt mutatja be, hogy mi történik Renesmée-vel és Jacobbal a Braking Dawn után. De lesz egy másik is ami a farkas falkával és egy idegen falkával foglalkozik, ahol Seth lesz a főszereplő. De van Alice szemszögéből is történet. Nagyon jók ezek a történetek. Mesterien vannak megírva. Mintha valóban profi író írta volna őket. Felmerül az is milyen jó lenne ha mindez Stephenie Meyernek jutna az eszébe és nem fejezné be a történetet, ha nem mindig újakat találna ki a szereplőkkel. Persze, hogy egy rajongó így gondolkodik. De egy író biztos nem, hisz egy történetet valahol mindig be kell fejezni, nem lehet a végtelenségig írni. A rajongók viszont jogosan teszik fel a kérdést: miért nem? Hisz annyi lehetőség rejlik még benne. Akkor miért fejezi be? Ezt csak ő tudhatja:(
  • Megjelenés
    2010-02-27 14:18:23
    A Braking Dawn-Hajnalhasadás 2010 júniusában fog megjelenni Magyarországon. Az Eclipse film változata viszont csak novemberben kerül majd a mozikba. A Midnight Sun, ami Edward szempontjából mutatja be a történetet még nincs kész, mivel az írónő úgy döntött egyelőre nem fejezi be. Ennek az volt az oka, hogy valaki, akinek odaadta elolvasásra felrakta a meglévő fejezeteket az internetre az engedélye nélkül. Erra azt mondta, akkor, hogy majd csak akkor fogja folytatni, ha lecsillapodott, mert ha most folytatná, akkor az összes Cullent megölné. Talán majd 2 év múlva ha befejezte a többit, akkor újra hozzá kezd. Jelenleg 12 fejezet van fenn, ami megtalálható az írónő hivatalos oldalán. Ez 2008-ban volt. El telt a 2 év és befejezte a többit is. Így most már talán a rajongók bízhatnak abban, hogy folytatni fogja. Mert sokakat érdekel, hogy ő mit érez. Köztük engem is. Én olvastam a 12 fejezetet és alig várom a folytatást, ami az Alkonyat Edward szemszögéből, de az írónő hosszabbra tervezi mivel Edward körül minden sokkal bonyolultabb. Bízzunk abban,hogy hamarosan a Midnight Sun-t is láthatjuk a könyvesboltok polcain.
  • Jacob Black-Adatok
    2010-02-26 19:55:58
    Teljes név:Jacob Black. Becenév:Jake. Fajok:Ember/alak-váltó(vagy vérfarkas. Kor:15(Twilight). 16(New Moon,Eclipse,Breaking Dawn). Születési dátuma: 1990. Foglalkozás:Középiskolai diák (rezervátumban). Rang:Beta hím (New Moon,Eclipse). Alpha hím (Breaking Dawn). Család:Billy Black (apa), Sarah Black(anya,elhunyt), Rachel és Rebecca (öregebb,ikertestvérek), Ephraim Black (dédapa,meghalt). Cím:La Push,WA,USA. Szerelme:Bella Swan (New Moon,Eclipse). "Bevésődése":Renesmee Carlie Cullen (ahogy ő hívja Nessie[Breaking Dawn]. Jacob Black Stephenie Meyer által képzelt személy, a Twilight sorozatban.Ő a Quileute törzs egyik tagja. Stephenie Meyer szerint Jacobtól eredetileg azt akarták, hogy egy olyan eszköz legyen, amin keresztül Bella megtudhatná, hogy Edward vámpír.Mindazonáltal, Meyer, az ügynöke, és a szerkesztője mind annyira szerette a karaktert, ezért úgy döntöttek, hogy neki adnak egy nagyobb szerepet a következő könyvben a New Moonban.
  • Renesmee Carlie Cullen-Adatok
    2010-02-25 20:19:10
    Született: 2006 szeptember 10. Apja: Edward Cullen. Anyja: Isabella Swan. Bella 19.születésnapja előtt született 3nappal a Breaking Dawnban. Az első keresztneve Bella édesanyja (Renée) és Edward anyja (Esme)nevének kombinációjából született.Míg középső nevét Edward (Carlisle) és Bella (Charlie) apjának keresztnevéből alkották. Ugyanolyan vonásai és hajszíne van mint Edwardnak,de göndör a haja mint nagyapjának Charlienak, és olyan barna szemei vannak mint édesanyjának. Habár nagyon fiatal, Bella és Edward szerint ő a világon a leggyönyörűbb teremtés. Becenevét-Nessie- Jacob Blacktől kapja, habár Bella hevesen tiltakozik ellene, hogy lányát a Loch Ness-i szörnyhöz hasonlóan becézzék, mégis a negyedik rész végére, minden családtagja ezt használja. Renesmee születése után már is veszélyben van, mivel egy másik vámpírkoven tagja, Irina meglátja és azt hiszi, hogy ő egy halhatatlan vámpír-gyerek. Azonnal értesíti a Volturikat, akik a vámpírok "rendőrsége"ként műkődnek. Azok elutaznak Forksba hogy végezzenek a gyerekkel, mivel a vámpíroknak tilos gyerekeket átalakítaniuk.A Cullen család bebizonyítja Alice segítségével, hogy Renesmeet senki nem alakította át, és nem veszélyes.Mivel Alice keres egy másik félvért, Nahuelt, akit elvisz a Volturiknak, és ő elmagyarázza nekik hogy mi is Renesmee valójában. Hisznek neki, és a Volturik elmennek Forksból. Jellemzői és képessége: A szive vért pumpál, és falfehér bőre a napfényben világít.De bőrének érintése meleg.Renesmee pedig olyan erős akár egy vámpír. Egyaránt ihat vért, és ehet emberi táplálékot,de a vért jobban szereti. Viszont az igazi vámpírokkal ellentétben ő nem termel mérget. Képes megmutatni másoknak a gondolatait ha megérinti őket. Renesmee szellemileg és fizikailag is gyorsan nő, születése után már 7 nappal tudott beszélni.A Breaking Dawn végére már képes futni,olvasni,vadászni és más képességei hasonló gyorsasággal fejlődtek ki.Az intelligenciája mindenkit elbűvöl, különösen Bellát és Edwardot,amikor megérti a kislány hogy mi zajlik körülötte mikor a Volturik megérkeznek Forksba. 7 éves korára befejezi a fizikai fejlődést is,habár már ekkor 17 évesnek néz ki. De innentől kezdve megáll az öregedésben.
  • Isabella Marie Swan-Adataok
    2010-02-24 12:35:54
    Születési idő: 1987 szeptember 13. Halála/vámpírrá válása: 2006 szeptember 10. Eredetileg itt élt: Phoenix, Arizona. Később Forksba költözött. Haja színe: Barna. Szeme színe: Barna. Magassága: 165 cm. Személyisége: Bella megértő, komoly, gondoskodó lány, akinek van humorérzéke, habár rendkívül makacs és ügyetlen. Valamint az átlag emberektől eltérő, furcsa gondolkodás módja van. Ez keltette fel Edward érdeklődését is, mivel csak az ő gondolatait nem hallotta. Bella nem tud hazudni, és színésznőnek is nagyon rossz. Edward szerint még az esetlenségével is elbűvőlő, bár rendkívül makacs. Képességei: Vámpírrá válása után nem mutatkozik azonnal semmilyen különös képessége, de Edward még mindig nem tud a gondolataiban olvasni. Első vadászata során ellen tud állni az emberi vér csábításának, ezért is először azt gondolja önmagáról, hogy hihetetlen önuralma a különleges képessége. Később viszont rájönnek, hogy Bella "pajzs", védeni tudja az elméjét mások elől, pl.: Jane és Aro képessége sem hat rá, de azok a képességek, amik fizikailag hatnak ki, pl.: Jasperé, vagy Alice-é, nem tudja elhárítani. Későbbi gyakorlás során rájönnek, hogy Bella ki tudja terjeszteni a pajzsát másokra is, és ezzel a tulajdonságával veszélyes, áhított fegyverré válik Aro szemében. Külső jellemezői: Világos bőre, hosszú, egyenes sötét barna haja és csokoládébarna szemei vannak. Arca szív alakú, homloka magas, szemei nagyok, orra kicsi, arca keskeny, álla hegyes, ajkai közepesen teltek. A szemöldöke sötétebb valamivel a haja színénél. Vékony termetű, és nem izmos. Rágja a körmét.
  • Edward Cullen-Adatok
    2010-02-23 07:31:01
    Született: Edward Anthony Masen Cullen. Vámpír. Születési idő: 1901 június 20. Ekkor változott vámpírrá: 1918. Biológiai kora: 17. Eredetileg itt élt: Chicago, Illinois. Haja színe: Bronz, barna. Szeme színe: Eredetileg zöld (Újhold), vámpír arany/fekete. Magassága: ~195 cm. Külső jellemezői: Magas,barna hajú, változik a szeme színe. Az első részben Edward olyan mint a többi vámpír.Olyan jóképű és erős, mint egy szuperhős, gyors,jó az állóképessége. Az illata és a hangja roppant megnyerő,annyira hogy Bellát is teljesen a hatása alá vonta. Az Alkonyatban elmagyarázza Bellának, hogy nem feltétlenül szükséges lélegeznie, de anélkül nem érezné jól a szagokat. Más vámpírokhoz hasonlóan nem tud aludni. A Cullen családban Edward a leggyorsabb, mégsem ez a legfontosabb képessége. Carlisle Cullen szerint, Edward még ember korában is nagy empátiával rendelkezett, ezért képes vámpírként olvasni mások gondolataiban. Kivéve Belláét.
  • Renesmee
    2010-02-22 19:56:55
    Bella a nászút alatt terhes lesz és amikor közlik a családdal, mindenki próbálja rávenni, hogy ne tartsa meg, köztük Edward is, mert tudják, hogy a baba megfogja ölni. Egyedül Rosalie van mellette és vigyáz rá a terhesség alatt. Nessie már Bella pocakjában is tudott a külvilággal kommunkiálni. Egyszer Edward meghallja a gondolatait és ezáltal megenyhül és megszereti kislányát, mert megérti, hogy ő is szereti az anyukáját és nem akar neki fájdalmat okozni. Próbálkozik is,de olyan szűk helyen nem megy könnyen. Születése után mindenkit az újja köré csavar. Ő lesz Jake bevésődése. Gyorsan fejlődik. Már 1 héttel megérkezése után tud beszélni. Hamar megtanul olvasni, futni és vadászni. A legjobban Bellát szereti és mivel az átváltozás miatt nem találkozhatott vele azonnal már nagyon várta, hogy lássa őt. Mivel érintéssel át tudja adni a gondolatait mindent el is mesél azonnal a mamájának, hogy mi történt vele ez idő alatt. Egyaránt ehet emberi táplálékot és vért. A vért jobban szereti ugyanakkor meleg a bőre és dobog a szíve. 7 éves korára eléri maximális fejlettségét, ekkorra már 17 évesnek megfelelő fejlettséggel rendelkezik, de ettől fogva nem öregszik tovább. Mindenki aggódott gyors fejlődése miatt, de miután megtudták, hogy ez csak ideiglenes megnyugodtak. Nessie lesz a Cullen család legfiatalabb tagja, akire senki se számított, mert Jake-hez hasonlóan Alice őt sem látja. Becenevét Jake adja, de mindenki így hívja majd. Az egész család mindent megtesz azért, hogy megvédje és a szövetség a Farkasokkal még szorosabbá válik.
  • Tudtad?
    2010-02-21 11:44:38
    Robert Pattinson Londonban egy étterem fölött lakik az egyik barátjával, de Amerikában is van lakása. 2 lány testvére van. Nem játszik el akármilyen szerepet, mert nem akar átlagos, mindennapi beskatulyázott színész lenni. Ezért, ha a filmezés nem jönne be, azt tartja, hogy második lehetőségnek még mindig ott van a zenélés. Úgymond a zene a B terve. Kirsten Robertről: "Szerintem igazán jóképű." Robert Kirstenről: "Kirsten a mi nemzedékünk legjobb színásznője."
  • Robert Pattinson
    2010-02-21 11:37:30
    Teljes neve Robert Thomas Pattinson.Becenevei:Rob, RPattz, Spunk Ransom, Patty. 1986. május 13-án született.Csillgajegye bika. Lakhelye az angliai London. 185 cm magas, szőkésbarna hajú és kékesszürke szemű. Játszik zongorán és gitáron is. Kedvenc sportjai a futball, síelés, snowboard, pool biliárd. Kedvenc színésze, aki egyben a példaképe is Jack Nicholson.Híresség akiért oda van az Kirsten Stewart. Divatőrülete, amivel nem tud mit kezdeni a szőrös csizmák. Álmai munkája, hogy hivatásos zongorista legyen. Legidegesítőbb szokása: sokat beszél. Tudtad? Gyerekkorában Robertet Pattynek becézték....ma a kutyáját hívják így!:) 12 éves koráig a testvérei lánynak öltöztették és Claudiaként mutatták be a vendégeknek. Mára sokat változott és nem annyira beképzelt, mint régen volt. Szerepelt a Gyűrű átkában és a Harry Potterben mielőtt megkapta első igazi nagy szerepét az Alkonyat Edwardjaként. Azt vallja, hogy "Az igaz szerelem örök"
  • Tudtad?
    2010-02-20 18:55:14
    Robert Pattinson az Alkonyatban saját maga játssza el Bella altató dalát, amit ő is írt. A fiataloknak rengeteg zenei ötlete volt. Kristen választása a bálon hallható dal is, amire a végén táncolnak. Az Újholdban Rob ténylegesen nem szerepel, de jelenség formájában igen, így majd nem minden jelenetben részt vett, amiben Kristen is szerepelt.
  • A farkas falka
    2010-02-19 09:32:19
    A quileute törzs falkájának tagjai Taylor Lautneren (Jacob) kívül még Chaske Spencer (Sam), Kiowa Gordon (Embry), Bronson Pelletier (Jared), Alex Meraz (Paul), Tyson Hauseman (Quil). A falka tagjainak szerepét igazi őslakos indiánok játsszák. A szereplő válogatásra több ezer rajongó jelentkezett. Fontosnak tartják, hogy lehetőségeket biztosítsanak a fiatal őslakos színészeknek, ezért az a törekvés hogy minden egyes filmhez megpróbálnak új arcokat találni. Tyson Hausman csak a harmadik részben válik vérfarkassá, de a többi farkas jelölttel együtt ő is részt vett a rendszeres testépítő-edzéseken. Ennek az a haszna is meg volt, hogy szorosra fonta a kapcsolatot a fiatal színészek között. A srácok olyan komolyan vették a szerepük szempontjából valóban létfontosságú fizikai állóképességet, hogy gyakran a forgatás közben sem tudták abbahagyni a fekvőtámasz- és felülésversenyt. "Nagyon összekovácsolódtunk az edzések alatt; mindnyájunkat személyi tréner tartott formában", jegyzi meg Chaske Spencer sziú fiatal, aki Sam szerepében a horda vezérét alakítja. "Olyanok voltunk mintha testvérek lennénk. Remekül egymásra hangolódtunk és ez a filmen is látszik." A qiuleute törzs tagjainak szerepében végre lehetőség nyílt arra, hogy az indián őslakosok egy ilyen népszerű produkcióban is megmutassák magukat- ezt pedig igazán nagyra értékelték a fiúk. "Őslakosként nagy öröm volt számomra, hogy eljátszhattam egy nem sztereotipikus indián karaktert", jegyzi meg Spencer. "Nincs minden indiánnak hosszú haja, nem hordunk ágyékkötőt, és nem vagyunk egytől egyig törzsi gyógyítók. A film egy ennél sokkal modernebb, hitelesebb képet mutat az indiánokról. Végre mint emberek jelenünk meg a filmvásznon- akik persze történetesen vérfarkasok." A filmben van akció, szerelem, harc és csata- minden amiért szeretünk moziba járni.
  • Taylor Lautner-Jacob Black
    2010-02-18 15:58:30
    Azt az információt hallottam, illetve hivatalosan megjelent könyvben olvastam,hogy a producer és a rendező, akik a második részt készítették, azt tervezték, hogy Jaket nem Taylor Lautner fogja játszani, aki az első részben játszotta. Mert a második részben Jacobnak hirtelen megnő az izomzata, aminek akkoriban a színész nem felelt meg. De Taylor nem hagyta magát és a következő részre formába hozta a testét, ami már megfelelő volt és együtt edzhetett a többi farkassal. Jake keveset szerepel az első részben ez igaz, de az igazi rajongók ők ismerték meg Jacobként és ha nem ő játszott volna a folytatásban az nagy törés lett volna a filmnek és megbukott volna. De szerencsére nem így történt és szerintem ennek sokan őrülnek:)
  • Twilight Saga-Edward és Bella
    2010-02-17 22:19:56
    Azt olvastam róluk, hogy ők egy pár és nagyon szerelmesek egymásba, de a producerek kérésére addig, amíg be nem fejezték a sorozat forgatását nem vállalják fel kapcsolatukat. Ha ilyesmit kérdeznek tőlük tagadják, hogy közük van egymáshoz. De Rob annyira szerelmes, hogy megkérte Kirstent ne hallgassanak a producerekre és vállalják fel a kapcsolatukat. De eddig még nem tették. Remélem, hogy a hír igaz a kapcsolatukról és nagyon boldogok lesznek egymással és nagyon sokáig.

Szavazás

Mely szereplőkkel szeretnétek történetet olvasni?
A farkas falka (kiemelve valakit, akinek a szempontjából lenne olvasható a történet)
Carlisle és Esme
Alice és Jasper
Rose és Emmett
Renesmée és Jacob
Edward és Bella
Asztali nézet